Egyszer azt kérdezték tőlem, mitől lesz az embernek önbizalma. Mit kell ahhoz tenni, hogy valaki ne szorongjon, ne értékelje alul magát, hogy ne legyen túlzottan kritikus önmagával szemben. Azt válaszoltam, hogy a kérdésében már ott lapul a válasz is. Vagyis önbizalma annak van, aki nem szorong, nem értékeli le magát, és a kritika helyett elismerően gondol önmagára.
Nehéz elhinni, hogy ha megváltoztatjuk a gondolatainkat, az érzéseink is követik majd őket. Az önbizalom már gyerekkorban kialakul az emberekben. Az a gyerek, akit elfogadnak, akit nem kritizálnak folyton, hanem észreveszik a pozitív tulajdonságait is, és gyakran meg is dicsérik, értékes emberként fog önmagára tekinteni. Akit csupán csak jó szándékból, de gyakran kritizálnak, egy idő után valóban értéktelennek, szerencsétlennek fogja tartani magát, és hiányt fog szenvedni önbizalomban.
A szülők sem tökéletesek
Ha felnőttként képesek vagyunk rálátni arra, hogy a szüleink kritikái nem mindenhatóak, vagy esetleg arra, hogy ők csak egyszerűen nem tanultak meg dicsérni, mert őket sem dicsérték, tompíthatjuk önmagunk negatív megítélését.
Sok szülő évek múltán bevallja, hogy nagyon is büszke volt gyermekére, csak nem akarta dicsérni, nehogy elbízza magát. Magában okosnak, szépnek, ügyesnek gondolta a gyermekét, csak szorongott, vajon mások is így látják-e? A dicséret hiányának oka lehet, hogy a szülő félti gyermekét a csalódásoktól. Az is előfordulhat, hogy a szülő a gyermekére vetíti ki mindazokat a negatív tulajdonságokat, melyektől ő maga is szenved.
Hiszen könnyebb a másikat kritizálni, mint jó példával elől járni, esetleg beismerni a hibáinkat, javítani rajtuk. Ha felismerjük, hogy szüleink sem tökéletesek, ők is küszködnek önmagukkal, és a kritikájuk gyakran valójában önmaguknak szól, könnyebben kiléphetünk a negatív kritikák hatása alól, és önbizalmunk a megfelelő irányba fejlődhet.
Serdülőkor és önbizalom
Lányoknál előfordul, hogy a szülők – különösen serdülőkor idején – kritikusabban szemlélik a gyermekük fejlődését. Az anyák észreveszik, hogy lányaik magasabbak, nőiesebbek, mint ők, és a hirtelen jött átalakulással nem tudnak mit kezdeni. Különösen nagy a kontraszt a felnőttes, nőies külső, és a még gyermeki, lázadó, szemtelen, makacs kamaszlélek között.
Ekkor sajnos sokkal több kritikát kapnak a kamaszok, hiszen külsőleg már felnőttesek, de még korántsem tudnak igazán felnőttként viselkedni. Gyakran a szülők a külsejüket is kritikával illetik, felerősítve a kamaszban az egyébként is erős önkritikát.
Kész nő a lányom
Az apák szintén nehezen kezelhetik a lányaik testi fejlődését, hiszen egy kislányból 1-2 év alatt kész nő lehet. Már nem lehet ölbe venni, csak úgy megsimogatni, mint régen, és az apa zavarba jöhet lánya nőiességétől. Emiatt megeshet, hogy inkább leszólja, kritizálja a lánya külsejét, öltözködését, ahelyett, hogy megdicsérné. A kamaszkorban elszenvedett kritikák aztán mély nyomot hagyhatnak felnőtt korban is, tovább fokozva az önbizalomhiányt.
Ha sikerül elvonatkoztatni a szülők kritikáitól, és olyanokkal hasonlítjuk össze magunkat, akik hasonló életkorban vannak, reálisabb képet kaphatunk önmagunkról. Azonban fennáll a veszély, hogy a másikban mindig csak a jót vesszük észre, önmagunkban pedig folyton a hibát keressük.
Azonban a szülők által „bezzeg-gyereknek” kikiáltott barátokról érdemes árnyaltabb képet kialakítani, észrevenni a hibáikat is, és főleg azt, hogy mindenki egyedi, és két embert nem lehet teljes mértékben összehasonlítani. Ezt érdemes figyelembe venni a gyermekek reális önbizalmának fejlesztése során.
(A témáról internetes partnerünk, a Nestlé Életmód Központot - www.eletmodkozpont.hu [2]. - oldalán is olvashatnak.)