Országos szinten a középiskolákra eső adogatófalak száma viszonylag kicsi. Pedig csak egy darab falról van szó, aminek nekipattinthatja a gyerek a labdát, az meg visszajön. Nyilvánvaló, hogy a Lehel vezér Gimnázium tanulói is ugyanúgy felnőnének, és remek sporteredményeket érnének el e nélkül is. Ez fix. Senki sem járna a tantestület nyakára, hogy miért nem építették már meg. Sok helyen eszébe sem jutna senkinek.
Szerencsére Jászberényben, a Lehel Vezér Gimnáziumban volt pár testnevelő tanár, akik felkarolták a kérdést, volt igazgató és igazgatóhelyettes, aki támogatta őket és voltak szülők meg jóakarók, akik munkájukkal, tehetségükkel az ügy mellé álltak. És ennyi kellett.
Ma délután Nagy András igazgató úr, a városi képviselő-testület nagy részének, valamint az adományozók, a megvalósításban segítők jelenlétében átadta a gimnázium sporttelepének, a Szántai kertnek új sporteszközét, az adogatófalat, mely a háttérben már a köszöntő idején is derekasan állta a tenisz- és kézilabdák püfölését. Ráadásul nem ez volt az egyetlen újdonság a kertben, hiszen a vendégek az esemény után a „fedett foglalkoztatóban” találtak némi árnyékot és hűsítőt, mely fellengzős neve ellenére nem több, mint egy kellemes terasz. Ami megint csak olyan dolog, hogy e nélkül ugyanúgy le lehetne bonyolítani a gimnázium legendás Tanár-Diák-Szülő rendezvényeit, és más szabadtéri eseményeit, és mégis… Egy kis összefogás, meg sok baráti segítség, aztán tessék.
És higgyük el, sokszor csak ennyi kell, hogy nagy, vagy - legalábbis bizonyos közösségek számára - jelentős dolgok szülessenek. Itt van ez a terasz. Kis dolog, de nagy örömöt okozott. Mint ahogy a fal adta a másikat.