-Ha valaki sűrűn jár az országban, sok mindenen meglepődhet. Talán csak egyen nem: mindenhol ott vagyunk, vagyis berényivel összefuthatunk Kazincbarcikától Pécsig. Most induló interjú-sorozatunkban olyan pasikat (és persze hölgyeket) kérdezgetünk, akik innen indultak, de már máshol vannak, és sikeresek. Hosszú beszélgetések lesznek, de talán olvasmányosak. Ha van tíz percük...
Sosem feledem el az első találkozásunkat. Ültem a TV előtt, valami végtelenül unalmasnak ígérkező brazil focimeccs kezdődött éppen. Kimentem a frigóhoz, kivettem egy sört, és nekiálltam tenni-venni a szobában. Gondoltam, majd néha-néha odanézek a képre, csak eltelik valahogy az idő. Már éppen kezdtem volna a semmittevést, amikor valami olyat hallottam, amit meccsnézés közben még nem. Valami olyasmit, hogy a csávónak akkora Ó lába van, hogy átférne közötte egy fél jégkorong csapat, meg hogy a palinak annyira fent áll az orra, hogy a legnagyobb jégverést is be lehetne tuszkolni a szaglószervébe. Megállt a sör a torkomban.
Mit beszél ez a kommentátor? Kénytelen voltam leülni, és hallgatni. Meg röhögni. Fel is hívtam az egyik sportriporter barátomat, hogy megkérdezzem: ki ez a barom. Kapásból vágta: Horti Gabi. Nem ismered, pedig földid. Persze, hogy ismertem. Csak éppen amikor mi találkoztunk nem volt ennyire vicces. Éppen komoly főszerkesztő volt.
Azóta eltelt tán másfél év is. Rászoktam, hogy a TV-t nem nézem, amikor közvetít. Sertepertélek a lakásban, és jól feltekerem a hangerőt. Elég hallani. Meg röhögök minden mondatán. Bár Gabi x éve tévés, igazából az RTL Sport Klub -hogy is fogalmazzak- különleges közvetítései hozták meg neki az igazi sikert. Aki már hallotta, tudja miért. Ő az első Magyarországon, aki ennyire lazán, ennyire könnyeden kommentál. Mintha csak a kocsmában ülnénk, és beszélgetnénk.
Hatvanrugós interjú
A Pólus Centerben beszélünk meg találkozót. (Hol üljön össze két jászberényi?) Háromra ígéri magát, és három húszkor már be is robog. Több apró megjegyzést tesz bizonyos rendfenntartó erőkre, akik bemérték, mert kissé gyorsan hajtott, hogy időben ideérjen és ez hatvanezrébe lesz. Egyébként pedig már készen is van, és kezdjük az interjút, mert tök örül, hogy olvashatják őt a Jászberényiek. Azután persze eltelik vagy másfél óra az első kérdésig, amelyre jegyzetelem a választ. Addig szót ejtünk a Morgóról, a Káposztásról, az Antal-hegyről, és még jó pár olyan földrajzi fogalomról, amit a mai ifjak már nem ismerhetnek. (Csak a kedvükért: Morgó egyenlő Kossuth iskola, Káposztás egyenlő Pelyhes-part, az Antal-hegy pedig egy mákszemnyi domb a Nagykátai úton.)
Egy csapat, ahol mindenkit Opelnek hívnak
Azután csak belevágunk. Először arról érdeklődöm, hogy honnan a túróból vette ezt a közvetítési stílust.
- Véletlen szülte - jön a válasz. Azután meg kifolyt a sztori belőle. Amolyan Hortigabisan:
- Megkaptam a brazil focit, aminek majdnem másfél percig tudtam is örülni. Amikor azután a felkészülés elején rájöttem, hogy a klub honlapok 40 perc alatt nyílnak meg, már kezdtem aggódni. Majd az is kiderült, hogy minden játékos 183 centi, és 77 kiló. Akkor már tudtam, hogy a németes és a brazilos precizitás nehezen mérhető össze. Ráadásul angol nyelvű oldal nincs is, a portugál tudásomat meg inkább hagyjuk. A meccs nyolckor kezdődött, a kedves brazil kollégák elfeledték faxolni az összeállításokat. Próbáltam a csávók hátáról olvasni a neveket, de sajnos az egyik csapatban - ha jól emlékszem - mindenkit Parmalatnak, a másikban meg mindenkit Opelnek hívtak. A mögöttem rohangászó gárda tagjai (Timur és csapata) mobiltelefonnal próbálták meg lefotózni a közvetítés elején 5 másodpercre megjelenő összeállításokat. Sajnos a kedves brazil szertárosok olyan csodás fehér mezeket adtak a tejcsoki fiúkra, hogy a tűző napban a számot sem lehetett látni a hátukon. A munkám innentől egyszerű volt. Le kellett közvetítenem egy meccset, amiből annyit láttam, hogy csillogó foltok rohangásznak. Jól esett utána egy sör.
Eddig a sztori. Gabi azután hozzáfűzi, hogy azok a meccsek egyébként is éjfélkor kezdődtek, így a kutya nem nézte. Ezért mert úgy közvetíteni, ahogy senki más. Eleinte mindenki ledöbbent, azután egy kisebb csoport elkezdte kedvelni a stílust. Sőt, Horti Fun clubosak lettek. (Ezt persze nem ő mondja, ennél szerényebb, én teszem hozzá.) A rajongótábor napról-napra nőtt, és ma már több tízezres.
Az asszony a fő kritikus
-Gabi! (Itt már sejti, hogy nagyon okos kérdést fog kapni.) Mit szól ehhez a stílushoz a felséged?
-Rátapintottál a lényegre. Ő a legfőbb elemzőm. Egy részt ért a sporthoz (öttusázó volt), más részt ért a kritikához. Szokta mondani, hogy nem is voltál vicces ma. Ilyenkor lekonyulok kissé, de amikor megdícsér, madárkát lehetne velem fogadni.
-Szerencsére ritkán konyulhatsz le, mert négy gyereket is látok melletted.
-Hogy ezek a firkászok minden szavamat félremagyarázzák.... No igen, ők a mi kincseink. Egyiket sem adnám a világ összes VB döntőjéért sem. A feleségem hisz benne, hogy a 2000 után született kicsinyek azért jöttek a világra, hogy békét és szeretetet hozzanak. Nekem tuti meghozták.
Fura látni ezt a nagyhangú embert, amint kissé elmereng, és látható, hogy bolondul a kicsinyekért. Mielőtt teljesen áthatna bennünket a szentimentalizmus kissé keményebb hangot ütök meg.
Mély torok, és ötletláda
-Mi az amit nem engedhetsz meg magadnak?
-Nem trágárkodhatok...
-No-no! Egyszer hallottam tőled egy mély torkozást. Ilyen címmel a hetvenes években készítettek felnőtt filmeket.
-Hogy Te miket tudsz, hiába, az antik műveltség áthatja a Kékfényes riportereket.
-No akkor ezt most hagyjuk. Honnan egyébként az ötlethalmazod? Nem hiszem, hogy az összes poénod csak úgy jön.
-Nem biza. Van egy nagy papírdobozom, amit magammal hordok, és abba gyűjtöm a jó poénokat. Ha ugyanis az ember nyitott füllel jár, ezernyi apró dumát hall, ami baromi jó. Nem mondasz egyet?
Mondjuk mit mondanál azokra a sárgamezes brazilokra, akik éppen nem csinálnak semmit?
-Hm, svéd napozó válogatott?
-Jó, megvettem, de jogdíjat nem kapsz! Nem kértél előre, vagyis buta voltál.
-Vagyis engem sem venne fel a NASA rakétatervezőnek?
-Ezt is megvettem. De jogdjat...
-Tudom, nem kapok. Hagyjuk is, mert lassan kinevezhetsz szakkomentátornak. Inkább azt meséld el, hogyan lettél TV-s.
-Eleinte általános iskolás voltam...
-Na, így elég soká fog tartani...
-A Jókai utcában laktunk, így nem volt kérdés, hogy focista leszek. Olyanokkal játszottam, mint Pecha, Beszteri Jóska, Móczó Jani, BukhárLaci, Deme Gabi. Ha nem tévedek, ezek a nevek nem csengenek rosszul Jászberényben.
-Nem bizony, ráadásul Deménél napjainkban még sört is lehet kapni. De mennyivel jutottunk közelebb a TV-hez?
-Annyival, hogy mellettük szerettem meg a sportot. Azután elvégeztem a Komlósi Oktatási Stúdiót, és a Telesport gyakornoka lettem. Csakúgy, mint pár évvel később te. Neked sem köszönt Dobor Dezső?
-De, nekem igen, sőt még helyet is kaptam az öregektől a szerkesztőségben. Szabadon választhattam, melyik radiátorra telepedjek le.
-Szóval szívattak mindkettőnket. Amikor beleuntam a dologba Vécsey Misivel átmenetem a TV2-höz, majd jött a Hír TV, és még később jelenlegi munkahelyem, az RTL Klub.
-A folytatás? Kedvenc lettél, mit akarsz még elérni?
-Boldog nyugdíjas akarok lenni.
-Mondjuk ahhoz még dolgoznod kell egy kicsit. Bár, ha tűzoltó lennél...
Minden jó, ha rossz (poén) a vége
Eddig jutottunk a beszélgetésben, amikor megint kiesett a toll a kezemből. Politizáltunk egy félórácskát. Ezt engedelmükkel nem idézném. Inkább azt a kis párbeszédet elevenítem fel, amivel búcsúztunk.
-Gabi! Nyomj légyszi a Hortigabis hülye poént!
-Oké. Amikor felhívtál azon tűnődtem, hogy miért pont engem akarsz interjúvolni. Azután rájöttem: Székely Mihály épp máshol énekel, Rácz Aladár pedig éppen máshol koncertezik. Vagy ez nagyképű duma?