Kevés olyan sportegyesület található a Jászságban – de nézhetünk akár messzebbre is - ahol annyira következetes nevelőmunka folyik, mint a jászberényi Yakuzák SE berkein belül. Sportegyesületként aposztrofálják magukat, de az alábbi interjúból is kiderül, hogy a berényi dojo legalább annyira szellemi műhely is. Sensei Agócs Tiborral Fekete Tamás beszélgetett.
- Sokan ismerik az egyesületet és sokan ismernek téged is sensei . Végül is, mi az amit tanítasz, illetve mit csináltok ti tulajdonképpen?
- Nagyon érdekes és több szempontból vizsgálható a munkánk, illetve az, amit csinálunk.
A legkézenfekvőbb és a kívülállók által legjobban definiálható a mozgás szeretetének az átadása egy olyan mozgásrendszerben, amely páratlan abban a tekintetben, hogy mennyire veheti birtokba a saját testét a harcművészetet gyakorló. A tartalmasabb mélyebb értékek és az a szemlélet, melyet a harcművészet rejt magában a gyakorlói számára is hasonlóan a hagyma rétegeihez egymás után tárulnak fel. Bizony sokan vannak közöttünk is akik évek óta „járnak karatéra” de még egyetlen egy burkot nem fejtettek le a képzeletbeli hagymáról. A saját belső késztetés épp ezért elengedhetetlen.
A húsz éves jubileumi kiadványunk köszöntőjében épp erre hívtam fel a figyelmet: „A következő húsz év feladata ez. Megértetni és elfogadtatni azt, hogy nem a pillanatnyi sikerekért dolgozunk, még ha azoknak rendkívül fontos szerepe is van az egyén motivációja és személyiségfejlesztése szempontjából – hanem az ember komplex személyiségét szeretnénk építeni, hogy elbírja az élet terheit, képes legyen tenni környezetéért, önmagáért.”
Jól látható tehát, hogy egy másfajta minőséget és gondolatiságot képviselünk a városban a többi sport mellet. A kyokushin karate ugyan is nem sport! Masutatsu Oyama a kyokushin karate megalapítója ezt nagyon jól meg is fogalmazta: „A kyokushin nem stílus, hanem módszer…”
"Komplexitásban gondolkodom, nem versenyeredményekben meg hülye övekben."- Erre a módszerre minden jel szerint egyre nagyobb szükségük van az embereknek? Jól látom?
- Én is úgy gondolom, és a mindennapok is ezt igazolják, hiszen sokan épp ezért jönnek hozzánk, vagy épp ezért szeretnék ha a gyermekük nálunk edzene, de a jó szó az, hogy nálunk tanulna inkább.Ugyan is a tanítás a lényeg! Az, hogy milyen irányultsága van annak a rendszernek, amelybe belép a tanítvány. Ha csak a kupák érmek gyűjtögetése, vagy a verekedés a cél, az sekélyes, és ahogy szoktam mondani sem tanítani, de nézni sem tudom már… A társadalom szétesőben, az egyén pedig azt sem tudja hova csapódjon…Ezt látjuk szegény kongó lelkű ifjontikban. Ha tudnák, hogy nem a külső út a külsőség és a pillanatnyi „lájkolás” számít és, hogy közelebb van a megoldás mint gondolná, nem lenne ennyi katasztrófálisan eltévelyedett, frusztrációtól szenvedő fiatal. Befelé vezet az út tehát! De ezt sehol nem tanítják, pláne az iskolában nem. Szerintem elképesztő hibákat ejt a magyar oktatás és legyen az bármilyen színű, a városok vezetése is. Egy trend megállításához a tehetetlensége folytán közel tíz év kell Talán még nem késő váltani, hogy 8-10 év múlva valahogy kinézzen a környezetünk…mi ebben a hitben dolgozunk.
- Ha jól értem, akkor egy életvezetési szemléletet tanítasz?!
- Abszolút. Rengeteg akadályt kell lesöpörni, mire eljutunk oda! De igen azt!
- Milyen akadályokat?
- A legtöbb bajom a szülőkkel volt az elmúlt huszonegy évben. A szülők többsége ugyanis „csak mozogjon a gyerek..” címmel adja be gyermekét. Vagy épp önmagukat szeretnék megvalósítani a gyerekben, vagy alul, vagy felül kalibrálják a gyerek képességeit, vagy féltik, vagy féltékenyek a saját gyerekük sikereire, tudására stb.. vagy épp attól félnek, hogy komolyra fordul ez „a karate izé” a gyerek életében, és ehhez kezdi igazítani az életét stb..stb.. Ebből aztán nem jöhet ki jó semmiképpen. Nehéz megértetniük azt is például, hogy egy versenyeredmény, egy kupa lehet, hogy hatalmas visszalépés szakmailag, emberileg. A szülők eredményekben, övfokozatokban nem pedig a gyerek önmagához mért fejlődésében gondolkodnak általában. Ez a rendszer hihetetlenül érzékeny. Ha a tanítványt „nem feszíti belülről a rugó”, hogy tanuljon, fejlődjön és „csak jár karatéra” megette a fene az egészet. Dr. Bakanek György ezt mondta olyan szépen: „Az élet értelmét a folyamatos tanulás és a másokért való tenni akarás adja…” Amit én tanítok az nem szektásodást jelent, hanem egy magasabb minőségi elvárás megfogalmazását önmagunkkal és a környezetünkkel szemben természetesen figyelembe véve az egyéni kódokat is. Az emberi lét csak így lehet teljes. Ebbe belefér a család, a humor, a pihenés és sok-sok minden, de az irányultságának meg kell lennie. Ez maga a harcművészet!
Fotók: Szalai György és JBO Archív- Beszéljünk a szakmáról egy kicsit! Az általad vezetett egyesület az ország egyik legeredményesebb egyesülete, sok szakmai újítással, programmal.
- Összecsengenek a dolgok. a folyamatos tanulás a fejlődés záloga. Ez az év sok tekintetben hozott újat. Azoknak a szervezeti strukturális átalakításoknak, amelyek ma már versenyeredményeket is hoznak a támogatására olyan szakmai rendszert szerettem volna összeállítani, amely hatékonyabbá teszi az edzéseket és objektívebbé teszik az edzői munkát. Hogy érthető legyek pontosan.
ATRX bevezetését egy hatalmas belső feszülés előzte meg. Régóta kerestem azt a szert, amely a legközelebb áll a harcművészet speciális képességfejlesztéséhez. Nagy örömmel vettem, amikor Kassai Lajos barátom felhívta rá a figyelmem. Azonnal el is végeztük Helgával az oktatói kurzust és be is vezettük az egyesületünkbe a tavasz folyamán. Azonban az edzések értékelésének objektívabbá tétele még mindig hiányzott. A sportkórházzal történő együttműködés miatt most már ez is megvalósult. Amit ma tanulunk azt tanítjuk 5 év múlva… Azok a rendszerek, melyeket most tesztelünk 5 év múlva remélhetőleg világelsőket hoz majd nekünk. Az egyesületünkben működő rendszer országosan is egyedülálló és hatalmas anyagi, és szellemi tőke van benne.
- Említetted az anyagi részét ezeknek a fejlesztéseknek. Kik és miért szponzorálják az egyesületet?
- Ez is összefügg magával az egyesület szerveződési „energiáival”, hiszen mi nem érdek mentén, hanem értékek mentén szerveződünk. A támogatóink nagy részben a személyem miatt ad támogatást, baráti kapcsolat miatt, illetve értékesnek tartják a törekvéseinket. Azért hagy említsem meg, hogy ebben az évben 91 programot valósítottunk meg. Ebben nincsenek benne a hajnali edzések, az övvizsga felkészítések stb…. Azt hiszem, amit mi csinálunk páratlan az országban és ezt sokan nem is tudják, hiszen mi „csak karatézunk” úgy gondolják… Ebben az évben a legtöbb utánpótlás versenyzőt mi indítjuk a versenyeken, a legtöbb korcsoportos bajnokunk nekünk van, a hazai versenyeken a mi egyesületünk ért el a legtöbb pontot, szerveztünk négy egyesületi edzőtábort, egy nemzetközi edzőtábort, egy országos edzőtábort, egy országos szemináriumot. Bevezettük a TRX használatát, új ösvényt tapostunk ki a sportkórházi együttműködéssel, és ne feledkezzünk el a nemzetközi versenyekre történő kiutazásokat, eredményeket. Szóval kétségtelen van mit letenni a szponzorok asztalára… A támogatóink a következők: Jászberény város és Nagykáta Önkormányzata, CO-OP-STAR Kereskedelmi Zrt., SZATMÁRI BAU Kft., Szarvas Kft., ill. a Deer-Comp Számítástechnika, Gyógy és Egészségbolt, jászberényi BÁV, Cseh István vállalkozó - Csepi tészta, Transzigedi Kft., Fejős Tibor vállalkozó - Corner söröző, Szántai Attila vállalkozó - Steak Hause étterem, Sas Gábor vállalkozó - Dávid-car-max Kft.,Hájas Sándor vállalkozó - Domo-Cargo Kft., Kovács Viktor vállalkozó - Manufaktúra Építőipar, Agócs Péter vállalkozó - Agatherm Bt., Szarvas István - Counttech Kft., Virág Imre magánszemély, de vannak olyan támogatók akik nem szeretnék ha a nevüket említeném mert tisztán szeretetből, tiszteletből segítenek bennünket.
- Elégedett vagy ezek szerint…
- Nem. Nem, nem vagyok az…
- Miért?
- Mert nem lehetek az. A minőség miatt nem lehetek az, hiszen midig van miben fejlődni. Egyébként, a fenti eredményeket félgőzzel értük el szerintem. Néhányan vagyunk csak, akik komolyan veszik a harcművészet alapelveit és napról napra edzenek, illetve tudatosan fejlesztik személyiségüket. Sokan még nem kapcsolták össze a harcművészetet az életükkel, mert csak egy jó dolognak tartják. Aztán ha kiesnek belőle általában krízisen mennek át, mert az a tartás vagy nevezhetjük gerincnek is elsorvad. Ami miatt nem voltak annyira sebezhetőek egyszer csak megszűnik és beüt a baj. Sok példát láttam erre az elmúlt években. Sajnos a napokban is láttam egy volt tanítványt, aki önmaga árnyéka lett. Persze beszéltünk is és elmondtam az érveim, meglátjuk visszatalál e önmagához, és ezáltal a harcművészetekhez. Ő dönt végül is…
- Az egyesületben vannak ovisok, nagyobb gyerekek, felnőttek, kezdő, haladó és válogatott versenyzőid, vannak szeniorok is. Hogyan lehet ezt összehangolni?
- Nehezen. Rendkívül nehezen. Azonban ez az egyik legfontosabb sarkalatos pontja az egyesületünknek, hiszen ha az ovis nem látja az utat a válogatott versenyzőig, illetve azon túl a szeniorokig, akkor nehéz elmondani, hogy a karate egy életen át tartó tanulás. Ezért rendkívül fontos, hogy legyenek alkalmak az együtt edzésre, még ha az csak évente egy két alkalom is van. A fiataloknak látniuk kell az elvárást a válogatott versenyzők felé. Nem kaphat mindenki ugyanolyan képzést, hiszen nem ugyan azon a szinten vannak a tanítványok. Vannak dolgok melyeket meg kell élnie egy fiatal versenyzőnek ahhoz, hogy ott álljon előttem és személy szerint vele foglalkozzak. Ez egy rendszer! Sajnos nincs jobb szavam erre, de hogy érthető legyek pontosan: a fitnesz jellegű rendszerekhez sem szerveződési, sem tartalmi, sem mentálisan szempontok alapján nincs köze a mi rendszerünknek!
Fotó: Fekete Tibor- Az övvizsga rendszeretek is más mint a többi egyesületben?
- Más. Ahhoz, hogy ezt megértse valaki a magyar kyokushin karate történetét, és a világ kyokushin karate történetét is látnia kell. De érdemes tudni általánosságban a harcművészetek kialakulásának gyökereiről és persze tudni kell a végcélt is. A mi dojónkban 1990 óta változatlan a szemlélet néhány dologban… pl. egyszer lehet belépni és egyszer lehet kilépni az egyesületből, vagy aki a közösségre rossz hatással van, vagy az edzésmorált rombolja - legyen az bármilyen versenyző - el kell mennie, vagy nálunk nem övfokozatokat gyűjtünk, hanem tudást… Egy biztos nálunk nem fog senki 11-12-13-14 vagy 15 évesen zöld meg barna övvel lófrálni… Azért nem, mert nem. Mert képtelen vagyok levizsgáztatni. Nem azért mert elhatároztam. Azért nem mert lehetetlen. Az, hogy férfinak születtem nem elhatározás kérdése volt, és épp ezért szülni nem tudok, mert lehetetlen. A célok miatt az egyébként. Ugyanis komplexitásban gondolkodom. Nem aktuális versenyeredményekben meg hülye övekben. Az egész övmizéria önaltatás, önámítás egyébként. Azért mert „izé” öves lettem már vagyok valaki – gondolják sokan! Igen vagy valaki…egy jó nagy rakás...! Nem is voltak övek a harcművészet kialakulásakor. A tudás nincs övekhez kötve. Ráadásul a tudás csak akkor ér valamit, ha épül belőle valami új, valami jobb… Ez a természet törvénye is. Itt nincsenek fix pontok. Amit tegnap tudott XY az kevés Z-nek. Logikus, hiszen ha berakunk egy teljesen fix mércét, akkor a fejlődést zárjuk ki. Szegény Z-nek tehát tudnia vagy kódolnia kell azt amit látott XY-tól és még hozzá kell tegye önmagát. Ekkor válik értékelhetővé az egyén önmagához viszonyított fejlődése! Nekem még nincs fekete öves tanítványom huszonegy év után. Hamarosan lehet, hogy lesz, de ha nem alkalmas rá valaki én nem engedem vizsgázni, csak azért mert régi tanítvány, vagy mert sokat dolgozik a karatéért stb… Azt köszönöm szépen. A lojalitásért nem jár övfokozat önmagában. A tudással együtt már igen. Hiszen így látható az irányultsága annak a személynek.
- Te fogsz még vizsgázni 4.danra?
- Nem tudom. Jelenlegi állapot szerint nem hiszem. Olyan szintre süllyedtek az övfokozatok és azok tartalmi megítélései, és olyan személyek viselnek magas övfokozatot, hogy közéjük tartozni szégyen lenne. Van olyan amikor a kevesebb az több mint tudjuk. Azt hiszem, hogy túlságosan kevés idő telt még el az utolsó vizsgám óta (2006), hogy ezen gondolkozzam, és be kell vallanom sok tekintetben le is vagyok maradva attól a belső képtől melyet megfogalmaztam magam számára. Hiányzik a kontrol. Jó lenne egy olyan mestertől tanulni, mint shihan Yukió Nishida. Nekem nincs mesterem és nem is volt soha. Épp ezért úgy gondolom ilyen hátrányos helyzetből indulva én már a kifeszítettem a magam határait. Nem hiszem, hogy van továbblépés. Remélem, hogy a tanítványaim tovább jutnak majd.
- Mivel küzdesz mostanában, aggaszt valami?
- Sok minden aggaszt természetesen, hiszen a tanítványaim és az egyesület iránt érzett felelősség nyomassza az embert. Sokszor a kedvem is szegik dolgok és egyre nehezebben viselem ezeket. A mostani nagy kérdés az, hogy ezt a rendszert - amit iszonyatos munkával hoztunk létre és tartunk fenn- hogyan tudjuk továbbra is fenntartani és működtetni. Azok a fejlesztések, amelyeket véghez vittünk messzire mutatnak. De a szakmai háttér nem elég „paripa” is kell.. Kevesen gondolnak bele, hogy én közben marketinges, programszervező, újságíró, edző, menedzser, gazdasági vezető, diplomata, kommunikációs szakember, előadó, utazásszervező és még a fene tudja mi lettem időközben. Ezt munkamegosztással próbálom könnyíteni. De kérem én csak karatézni akartam…(!)és itt elértünk egy nagyon érdekes ponthoz. Meddig vállalható fel a mások iránt érzett felelősség a saját karatém kárára? Ez az amit nem látnak azok akik évi 80-100 edzésre beesnek az ajtón. Mellesleg ez az adag 3 hónapra elfogadható… Szóval, ha nem jön vissza pozitív energia, és nem áramlik a rendszer, akkor teljesen logikus módon meghal. Olyan rendszer nincs, amit egy ember tud működtetni. Az idősebb tanítványok ennek a súlyát nem kezelik megfelelően. A gyerekektől önmagában sokat kap vissza az ember. De az nem ugyan az mintha a felnőtt tanítvány áramoltat vissza energiát egy-egy edzés átbeszélésével, a tanultak elemzésével, vagy épp azzal, ha elmond egy élethelyzetet, amelyben megállta a helyét és azt a karaténak is köszönheti. Ezért mondtam azt az elején, hogy félgőzzel megyünk. Persze ezek a dolgok nehezen változnak, mert itt szemléletet kell átformálni, „a karatét és az egyesületünket ügyként kell kezelni” ezt szoktam mondani.
(A cikk szerzője Fekete Tamás, az MKKSZ média bizottságának vezetője)
