Moralizálok...
Feltörekvő „sportágak”, hétvégi „sportgálák”. Úgymint: utcai „szemeteskosár hajítás”, melynek két vállfaját is űzik városunkban. Mindkettőnek technikája gyorsan, némi „doppingszer” elfogyasztása után kimondottan könnyedén elsajátítható, és még különösebb iskolai végzettséget sem feltételez. Sőt!!!
***
Az egyik, az alapváltozat esetében a helyéből kiemelt kosarat csak a közút közepéig hajítja a „versenyző”, a másik, a nehezített változat esetén a „sportszer”, - mármint a többre érdemes szemetes kosár - a Zagyva városi ágában landol.
Vagy itt van a kedvenc „üldözéses” versenyszámom az úgynevezett „lopottbicikliüldözés”, mely versenyszámban már én is indultam. /Csak a félreértések elkerülése végett jegyzem meg, hogy én az „üldöző” voltam./ Ezt a „versenyszámot” nagyban nehezíti, hogy az ellopott kerékpár tulajdonosa – a meglovasított „sportszer”-e híján – az esetek többségében nem tud részt venni az üldözésben. Ne vegyék tőlem szerénytelenségnek, de büszke vagyok rá, hogy részemről ez a „szám” teljes sikerrel zárult. Igaz, több mint fél órát térdeltem az utolért, peches „versenyző” hátán mire kiért a járőrkocsi. /Történt mindez a rendőrkapitányságtól néhány száz méterre./ A menekülő „sporttárs” mentségére, pedig az szóljon, hogy nem volt még csúcsformában, mivel csak a napokban szabadult. A „sportsikerem” híre tavaly a megyei lapban is megjelent, igaz nem a sportrovatban, hanem a rendőrségi hírek között. /Spongya rá!/
De itt vannak még a többi feltörekvő csapatsportágak, mint például a „kisgarázdák csoportos parkrongálása”, melyben szintén indultam néhány évvel ezelőtt, mint „rendreutasító”. Sajnos, ebben a „versenyszámban” nem arattam teljes sikert, mivel az ellenfeleim hazudozásban megmutatkozó „példaértékű” csapatszelleme nem az én javamra fordította ezt a „versenyszámot”. De mit tegyek, én már csak ilyen „versenyzőtípus” vagyok. Egyszerűen nem bírom elviselni a gazemberséget. Főleg akkor nem, ha azt a szemem láttára művelik.
Sportszer
Mikor ezekről a jóérzést irritáló jelenségekről írok, meg kell jegyeznem, hogy sajnos nem csak helyi specialitásról van szó. Szinte az egész országban bizonyos korosztályok és társadalmi rétegek érzik „hivatásuknak” a garázda magatartást. Ők azok, akik közellenségnek tekintik az utcai szemétgyűjtőket, bocsánatos bűnnek tartják a biciklitolvajlást, de akkor sem száll inukba a „bátorság”, ha le kell számolniuk néhány „galád” köztéri szoborral. A viselkedésminta – sajnálatos módon - többnyire otthonról származik.
Engedjék meg nekem, hogy idő és hely hiányában ne részletezzem, hogy ezeket a jelenségeket milyen gazdasági és társadalmi folyamatok generálták, generálják, mik voltak azok a több tíz évre visszavezethető, a közmorált még jelenleg is erodáló folyamatok, melyek idáig züllesztették a társadalom ezen rétegeit. Inkább gondolkodjunk el azon, hogy mi békés polgárok hogyan védekezhetünk, mit tehetünk a bennünket körülvevő gazemberség ellen.
Mert bizony a társadalomnak egyre nagyobb szüksége van az önvédelemre, a gazemberek elleni határozott fellépésre, mert sajnos a „fizetett védelmi rendszerünk” egyre tehetetlenebb a rosszhiszeműen közöttünk élő honfitársainkkal szemben.