Húsz percen át vibrált a levegő a világot jelentő deszkákon. A fél évvel ezelőtt történt szomorú és értelmetlen tragédiáról, három ifjú táncos haláláról szólt a táncosok nekrológja. A Jászság Népi Együttes a 21. Szolnoki Országos Néptáncfesztiválon, Szívünkből értetek címmel adta elő elhunyt táncos barátaikra emlékező koreográfiáját –, versenyen kívül természetesen. A megindító élményt követően a zsöllye és páholyok közönsége hosszú perceken át felállva, vastapssal fejezte ki köszönetét és együttérzését.
Fotók: Szalai György
A nézők és a táncosok szeme könnyektől csillogva villant össze a „néma ünneplésben.” A lendület és a csend, az ének és a muzsika váltakozó játékáról szólt ez a rekviem.
A csúcspont kétség kívül az isten utáni óhajtozást kifejező egyházi zsoltár eléneklése volt: „Mint a szép híves patakra /A szarvas kívánkozik, Lelkem úgy óhajt Uramra,/ És hozzá fohászkodik,/ Tehozzád én Istenem,/ Szomjúhozik én lelkem,/ Vajon színed eleiben/ Mikor jutok élő Isten ?”
Majd jött a végjáték! Három széken két mellény, egy zakó. Rájuk kerültek a díszes párták, a kalotaszegi kötények, az árvalányhajas kalap. Melléjük tette szalmakalapját a néptáncosok közkedvelt prímása, Pál István Szalonna is. Hegedűjének vonóján nemcsak a húrok szakadtak, de néhány akkord után a hang is abbamaradt.
Megszakadtak a szépreményű életek is 2010 novemberének egyik rideg hajnalán. Akkor felmerült a kérdés: hogyan tovább Jászság? A kérdésre az alapításának 40. évfordulójára emlékező amatőr néptánc együttes Szolnokon nagyon emberi és profi választ adott. Alighanem erősebbé vált a közösség, mint eddigi története során bármikor volt. Sajnos…
T. Dögei Imre
