Bandi nyugdíjba megy. Ezt a mondatot az öregségi nyugellátás feltalálása óta több ezren elmondták már. Volt hogy Szabó, volt hogy Kovács, de még olyan is, hogy Kis Bandi döntötte el: befejezi a robotot, és élete hátralévő részét horgászással, meg kertműveléssel tölti. Néhány perccel ezelőtt óta egy újabb Bandiról mondhatjuk el: nyugdíjba megy. Ő éppen a Nagy. Hogy azonosítható legyen: vagy 25 évig volt a Lehel Vezér Gimnázium igazgatója.
***
Nem vagyok büszke rá, mert árulkodik a koromról (amit minden firkász szégyell), de én még arra is emlékszem, amikor kinevezték. Éppen a harmadikat kezdtem a gimiben, és azonnal tudtam, hogy már ő a góré. A barna köpenye helyett ugyanis fehéret vett fel az évnyitóra. Addig (vélhetően, hogy a fizikai kísérleteknél elszálló anyagdarabkák ne csúfítsák a védőruháját) mindig barna köpeny volt rajta.
Az első gimis naptól igen jóban voltunk, olyannyira, hogy amikor összefutottunk a folyosón nem kellett tiszteletköröket futnom előtte, csak lengén odavetettem neki: tiszteletem tan úr, s ő mindig mosolyogva biccentett vissza. (Csendben teszem hozzá, a tiszteletem akkor még, ha laza duma is volt, valós tiszteletet takart.) Mikor viszont diri lett kicsit zavarba jöttem, és kissé megszeppenve köszöntem neki. Imigyen: jó napot kívánok igazgató úr. Megdöbbent, majd a rá jellemző kuncogással annyit mondott: ne cifrázd, Zoli ne cifrázd. Fellélegeztem, és a következő húsz évben maradt a tiszteletem tanár úr. Igaz az utóbbi évtizedben már tegeződve.
Azután 2006-ban összesodort minket az élet az önkormányzatban. Sőt az ellenkező oldalra ültetett. Mondjuk ennél idiótább dolgot egy kisvárosban nehezen tudok elképzelni, mint a politikai oldalak, de mindegy, ezt dobta a gép. Dolgoztunk együtt, dolgoztunk egymás ellen. Néha haragudott rám, néha nehezteltem rá, és egyszer egy óriásit csalódtam is benne. Kellene talán titkolnom, de nem tudom. A szívem - amiatt - a dolga miatt azóta is fáj, és szerintem az ő lelkiismerete is háborog kissé, de fátylat a múltra. Azon már úgysem változtathatunk. Mernék fogadni, hogy ha Bandi olvassa ezeket a sorokat, tudja mi bennem az örök tüske.
Amit viszont nem biztos, hogy tud: sokat tanultam tőle. A ciklus elején néhányszor még be is hívott az irodájába, és egy kávé meg egy üdítő mellett próbált rávenni: ha nem muszáj ne menjek mindig fejjel a falnak, mert az hosszú távon nem jó. Ha valamit mondani akarok, akkor azt jól fontoljam meg, és győzzem le a pillanatnyi indulataimat. Megfogadtam. Nyakasnak nyakas maradtam, de kicsit kevésbé harcias. Tiszteletem tan úr!
Megdöbbentett, amikor a minap felhívott és elmondta, hogy nyugdíjba akar menni. Az első gondolatom az volt, hogy akkor most mi lesz? Olyan nehezen tudtam elképzelni a gimit Bandi nélkül. Két éven belül két olyan ember ment el nyugdíjba, aki nekem egy iskolát jelentett. A Klapkát apukámmal, a gimit Bandival azonosítottam. Ha nem lenne egy öcsém az Erősáramúban (jó legyen Liska), végleg öregnek érezném magam, akinek már nincs ismerőse a középsulikban...
Azt viszont nem tudom elképzelni, hogy Bandi mostantól kertészkedni fog, meg horgászni. Sőt! Szerintem alpolgármesterként duplát fog dolgozni, mint eddig. Még több érve lesz, vagyis még nehezebb lesz vele vitázni. Bandi, miért teszed ezt velünk??? Nem volt jó neked az LVG?
No erről ennyit, illetve még egy dolgot: hosszú, boldog nyugdíjas évtizedeket kívánok, és bízom benne, hogy az aktuális érettségi találkozóinkról ezután sem hiányzol majd!
Hajdani tanítványod, akinek sosem volt fogalma a fizikához!
Üdvözlettel:
Dézsi Zoltán