Csütörtökön fordult elő először, hogy nem egyedül, hanem többekkel, jelesül néhány tanítványommal mentem szemetet gyűjteni.
Utazással együtt 35 percig tartott. Persze, ha a szemetet 10 percig kellett volna keresni, háromnegyed órát is igénybe vett volna. De szemetet a Jászberény feliratú táblát elhagyva rögtön találtunk.
***
Mondtam hallgatóimnak, figyeljék meg önmagukon, miképpen változik meg a lelkük, miután a főiskola előtti konténerbe betesszük a zsákokat. Mondtam, hogy figyeljenek erre másnap is, a jövő héten pedig kiszámoljuk, hogy egy hónap alatt mennyi szemetet lehetne összegyűjteni akkor, ha csak ezer ember hetente egy órát szánna erre.
Be kell, hogy valljam, nekem egy kis lelkiismert-furdalásom volt, mert a főiskola előtti konténerekbe szelektíven gyűjtött hulladékok tehetők. Az egyikben csak papírok voltak, a másiknak az aljában csak üvegek, a harmadikban félig csak pillepalackok, a negyedikben vegyes műanyag, a mi zsákjainkban pedig a műanyagokon kívül csempék is. Azzal nyugtattam magam, hogy még mindig jobb, ha a vegyes műanyagos konténerbe tesszük zsákjainkat, mintha a szemetet ott hagytuk volna az út mellett. Betettük hát ez utóbbiba, s elindultam a szobámba. Alighogy becsuktam magam mögött az ajtót, az ablakból megláttam, amint a kukás autó éppen megérkezik a konténerekhez. A négy konténerből hármat kiürítettek, az üvegeket tartalmazót nem. Maradék lelkiismeret-furdalásom azonnal megszűnt.
