Turcsányi Krisztina a Semmelweis Egyetem másodéves hallgatója rekreáció és egészségfejlesztés szakon. Március 22-én Hiller István oktatási és kulturális minisztertől vehette át az Uránia Filmszínházban a „A Magyar Köztársaság jó tanulója-jó sportolója 2009" díjat.
A rangos elismerés kapcsán közösen áttekintettük Krisztinával az eddigi pályafutását, de szót ejtettünk a jövőről is.
- 168 cm magas vagy és 58 kg a súlyod. Mennyire gyötört ez a test? Élsportoló vagy, feltételezem, hogy már eléggé.
- Minimálisan gyötört, igen, de igazából egy szélsőnek nem kell feltétlenül magasnak lennie; az a lényeg, hogy gyors és technikás legyen, nem annyira számít a magasság. Az számít, hogy „agyilag” mennyire vagyok ott, mennyire akarok, leküzdjem a fáradtságot.
- Azt, hogy „agyilag” rendben vagy, az is mutatja, hogy tizennégy társaddal együtt megkaptad a VII. korcsoportosok „Jó tanuló, jó sportoló” díját. Hányadik alkalommal is?
- A köztársaságit most sikerült először, a megyeit már kétszer megkaptam. Ez hatalmas élmény volt, mert erre már nagyon régóta pályáztunk, és nagyon örülök, hogy sikerült.
- Mik a feltételei ennek a díj elnyerésének?
- Az egyetemen az, hogy 4,0 fölött legyen az átlagunk, a sportban pedig nemzetközi szintű, kimagasló eredményt kell elérni.
- Részt veszel a Héraklész program Bajnok alprogramjában 2006 óta. Erről mit érdemes tudni?
- A program általában felszereléssel (póló, mez, táska) és az utazás támogatásával segít bennünket, az olimpiai sportágak egyéni és csapat válogatottjai vehetnek ebben részt. A program díjkiosztóján a junior válogatottal megkaptuk az „Év csapata” díját.
- 1997-ben kezdtél kézilabdázni. Ez volt az első sportágad?
- Több sportágat kipróbáltam édesanyámnak (Turcsányi Pesti Edit, a Lehel Vezér Gimnázium testnevelője és a JTF DSE kézilabdacsapatának edzője – P.T.) köszönhetően: úsztam, atletizáltam, fociztam, síeltem; utána jött a kézilabda. A kézilabdapálya mellett nőttem fel, ezt láttam, és beleszerettem.
- Melyik volt az első emlékezetes mérkőzésed?
- 1998-ban volt Umagon, Horvátországban az első komolyabb meccs, ahol egy technikai probléma miatt be kellett állnom a hat évvel idősebbek közé. Nagyon pici voltam a többiekhez képest.
- Annak idején, amikor elkezdtél Berényben kézilabdázni, kik voltak azok a nagy nevek, akiktől tanulni lehetett?
- Édesanyámtól tanultam a legtöbbet, ő segített nekem mindenben. Ő egyébként beálló és irányító poszton is bevethető, univerzális játékos volt.
- Mennyire volt meghatározó élmény az LVG csapatában diákolimpiákon részt venni?
- Mindig is szerettem viselni a leheles mezt, nagyon jó volt a hangulat, és nagyszerűen tudtunk egymásért is küzdeni. Amikor bejutottak a lányok az országos döntőbe, az olyan érzés volt, mintha én is köztük lettem volna. Sokszor korábban egy-két góllal maradtunk le a döntőről.
- Mikor voltál először válogatott? Hogyan emlékszel erre vissza?
- 2003 februárjában anyáék elvittek egy területi válogatóra, ahonnan sikerült továbbkerülni. 2003. június 17-én volt az országos válogató, itt is sikerült a legjobb húsz közé bekerülni. Hatalmas élmény volt, életem eddigi egyik legszebb napja. Ezután egymást követték az edzőtáborok, és egy év múlva egy kalocsai kupán ölthettem magamra először a címeres mezt.
- Összeszámoltad-e már, hogy hányszor szerepeltél a különböző korosztályos (serdülő, ifjúsági, junior) válogatottakban?
- Körülbelül 50-60 alkalommal.
- Sűrűn hallani arról, hogy a címeres meznek varázsa van. Tényleg így van ez? Kissé patetikusan fogalmazva: más ember lesz benne viselője?
- Ez így van. Amikor először volt rajtam a válogatott melegítője, anyáéknak mondtam, hogy nagyon sok fényképet készítsenek, nem tudtam vele betelni. Amikor a közönség elé kimegyünk a mezben, és mindenki nekünk szurkol, az a legjobb.
- Tizenegyedik osztálytól a Vasas játékosa vagy. Honnan jött megkeresés? Voltak más lehetőségek is?
- Igen, kerestek máshonnan is. Az Adidas-kupán játszottunk itthon, amikor a mostani edzőm, Papp György felfigyelt rám, aki már ismert a válogatottból is. Hetedik-nyolcadik osztály környékén korainak tartottuk volna a váltást, tizedikben gondoltuk úgy, hogy eljött ennek az ideje. Azért is döntöttünk a Vasas mellett, mert ők voltak a legközelebb, és így tudtuk megoldani, hogy itt maradhassak az iskolában. Magántanuló lettem, napi négy órát utaztam edzésre, ami elég sok energiát kivett belőlem. Volt, hogy éjszaka vagy hajnalban tanultam.
- Hogy értékeled a pesti karrieredet? Tavaly sajnos kiestetek az NB I-ből, jelenleg az NB I / B-ben játszol. Mennyire töretlen a fejlődésed?
- Az NB I / B is rendkívül hasznos, sok játéklehetőséget kapok Gyuri bától, volt és leendő első osztálybeli játékosok ellen játszhatok, ami sokkal hasznosabb, mint hétről hétre egy élvonalbeli csapat kispadján ücsörögni.
- A sérülések mennyire értek utol? Úgy emlékszem, az érettségi évében komoly problémákkal küszködtél.
- 2007-ben volt egy térdműtéttel végződő komolyabb sérülésem. Azóta csak kisebb problémák akadtak, amelyek maximum egy hónapot vettek igénybe. Utoljára ősszel a bokám miatt támadtak nehézségeim.
- Azt, hogy a tanulmányokat össze tudod egyeztetni a sporttal, a gimnáziumi teljesítményed fényesen tükrözte. Az egyetemen mennyire nehéz ezt a kettőt összehangolni?
- Az egyetemen hajszállal talán könnyebb, mert kevésbé kötött a napirendem, és kevesebbet is kell utaznom. De azért itt sem egyszerű, mert elég sokat kell hiányoznom edzések miatt.
- Elégedett vagy azzal, amit idáig elértél a sportban? Mik a további terveid?
- Amit elterveztem, már elértem: kijutottam nagyobb világversenyekre, amiről régen álmodtam. És Pálingernek is lőttem egy gólt… (nevet)
- Melyik mérkőzésen?
- Tavaly a Győr elleni bajnokin.
- Pálingert tartod a legjobb kapusnak Magyarországod?
- Az egész világon ő az egyik legjobb, ott van az első háromban. Mikor belőttem, „ráfagyott”a mosoly az arcomra.
- Emlékszel a gólra?
- Igen, a balszélről a hosszú alsóba dobtam a labdát.
- Válogatottbeli edződ, Róth Kálmán azt nyilatkozta, hogy erényed a gyorsaság, a magasabb termetű kapusok ellen viszont lehetnek problémáid. Ez a gól viszont azt igazolja, hogy a jóval 180 fölötti kapusok sem fognak ki rajtad.
- Valószínűleg arra gondolt az edzőm, hogy ha a szélen kisodornak, a nagyobb termetű kapusok jól letakarják a kaput.
- Az utóbbi időben többen kritikával illették a női kézilabdát Magyarországon, ennek ellenére a válogatott a világbajnokságon Mátéfi Eszter vezetésével tisztességgel helytállt. Mire lehet képes a te generációd? Mikor lehet számolni a nemzeti csapatnál te generációddal, amelynek néhány tagja (pl. Kovacsics Anikó) már bontogatja a szárnyait?
- Legalább három-négy évre van ehhez szükség. Valóban leszállóágban van a sportág az anyagi problémák miatt, és amiatt is, hogy a játékosok túl vannak terhelve, nincs elég idejük pihenni, belefásulnak a hajtásba.
- Tervezed a külföldi szereplést? Mostanában elég sokat olvasni arról, hogy fiatal játékosok kiszerződnek, aztán rövid idő után már vissza is térnek. Ennyire vonzó még az anyagi problémák ellenére is itthon játszani? Vagy itthon lehet fejlődni igazán?
- Itthon azért jó játszani, mert hazai közönség előtt, ismerős környezetben vagyunk. Azért igazolnak sokan külföldre, mert van, hogy kisebb a terhelés (pl. napi két edzés helyett csak egy van), van mód kipihenni a sérüléseket, sokkal embercentrikusabb a közeg. A tanulmányaim befejezése után szívesen kipróbálnám magam külföldön egy-két, maximum három évre, de nem többre; én sem bírnám sokáig kint.
- Az elmúlt hetekben viszont kettős igazolással visszatértél a jászberényi főiskola NB II-es csapatába. Milyen érzés volt ez? Jól érzékelem, hogy meglehetősen családias a közeg? Az egyik közösségi oldalon a csapat kapusával „tesónak” szólítjátok egymást.
- Mindig jó érzés visszatérni a többiek miatt és anya miatt is. Szeretek itthon játszani. Visszatér a régi hangulat.
- Szívet-lelket melengető volt olvasni a junior EB beharangozójában, hogy édesanyádat tartod példaképednek. Mi tanultál tőle?
- Szinte mindent. A szellemi-akarati tényezők tekintetében, a technikám fejlesztésében is sokat segített – kijavította a hibáimat – biztatott mindig, amikor hullámvölgyben voltam, abból kihozott. Nélküle semmi nem lett volna belőlem.
- Kinek a játéka tetszik leginkább a Magyarországon játszók közül?
- Régen nagyon szerettem (és most is szeretem) Carlos Perez játékát, tőle tanultam egy-két dolgot a tévén keresztül, csakúgy, mint Mirza Dzombától. A nők közül Vérten Orsi és Simona Spiridon, valamint a szintén győri jobbszélső, Mraviková nagyon jó. Őket viselkedésük alapján is példaként lehet a kisebbek elé állítani.
- Meddig lehet ezt a sportágat űzni? Láttuk, hogy a dunaújvárosi hölgyek jócskán 30 fölött tértek vissza a pályára, mégis, meddig érdemes az embernek faragnia magát ebben a kemény, férfias sportágban?
- Ez poszttól is függ. Egy kapusnak teljesen más feladata van, mint a beállósnak. A beállóst ütik-verik, a kapusnak „csak” védenie kell. Szerintem egy mezőnyjátékos 34-35 éves koráig tud magas szinten játszani, afölött már nagyon fárasztó NB I-ben játszani úgy, hogy az embernek másra nincs is ideje. Aki már valamit letett az NB I-ben, ezután még játszhat az NB I / B-ben, NB II-ben, és még emellett mást is végezhet.
- Rekreáció és egészségfejlesztés szakra jársz, úgy tudom, kacérkodsz a gyógytornával is. Szeretnél-e edzősködni?
- Igen, idén jelentkeztem edzői képzésre levelező tagozaton. Szeretnék kisebbeket edzeni, de elsősorban a rekreációs diplomámmal szeretnék boldogulni.
- Remélem, hogy sokszor láthatunk még téged a televízión keresztül a válogatottban is. Mégiscsak jobb úgy szurkolni, hogy tudjuk, a „mi lányunk” is ott a pályán. És bízom benne, hogy még sok szép érmet is nyersz. Tényleg, van még hely a szobádban a kupáknak, érmeknek? Kinek a feladata ezt rendezgetni?
- Én szoktam pakolgatni, takarítgatni, különböző kompozíciókba rendezgetni őket. Múltkor megszámoltam, kétszázhúsznál is több érmem van. Ezeket több sportág versenyein nyertem.
- Köszönöm szépen, hogy rendelkezésemre álltál, és további sok sikert kívánok a pályafutásodhoz.