Megszűnik a Berény-Foci Alapítvány

Vas István, a Berény-Foci Közhasznú Sport Alapítvány alapítója és elnöke a következő közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz:

Tisztelt Jászberényi Sportbarátok!

Tárgy: Bejelentés a Berény-Foci Közhasznú Sport Alapítvány megszűnésével kapcsolatban.

Alapítvány típusa: magán alapítvány, alapítás éve 2003. 04. 15.
Az alapító: ifj. Vas István biztosította az induló tőkét az alapítvány számára.

2003 tavaszán a Berény-Foci Alapítvány azzal a céllal alakult meg, hogy a jászberényi labdarúgást népszerűsítse és a kistérség szabadidő és versenysportjába koordináló, támogató és szervező feladatokkal elősegítse a sport egészség megőrző szerepét.

A négytagú kuratórium: Vas István, mint elnök, Bobák József, Gulyás Csaba és Dr.Gedei József, mint tagok társadalmi munkában látták el – öt éven keresztül – a város és kistérség sportjáért végzett sokoldalú tevékenységüket.

Az Alapítvány elérte célját, megalakulásunk óta támogattuk Jászberény tömegsportját. Versenyeztettük a V + V Villmester és a Jász FC kispályás labdarúgó csapatokat, továbbá létrehoztuk és működtettük a Berény-Foci Honlapot.

A csapatok megszűnésével, közhasznú tevékenység igény szerinti csökkenése miatt, arra az elhatározásra jutottunk, hogy a Berény-Foci KH. Sport Alapítvány megszüntetését kezdeményezzük a Szolnok Megyei Bíróságnál. A 3.P.20.482/2009/3. számú határozat alapján a Bíróság a Sport Alapítványt megszüntette, ami 2009. május 13.– án jogerőre emelkedett.

Rövid visszatekintés az alapítvány munkájára:

Az alapítvány megalakulását /2003. 03. 14/ követően igen sikeres öt évet tudhat maga mögött.
Jászberény szabadidő és versenysportját több éven keresztül támogattuk. Több pályázati munka előkészítésében vállaltunk részt. Szervezésünkben részt vettünk több országos, megyei és városi bajnokságokon, tornákon, amelyek az alábbiak:
• Megyei kispályás bajokság- 2003-2004 / a V+V Villmester 5+1-es kispályás csapata
• Országos Tornák és bajnokságok / 2002-2007/ V+V Villmester és a Jász FC.
• Futsal NB II-es Nemzeti B. MLSZ / 2004- 2007/ Jász FC. 4+1-es terem labdarúgás

Megrendeztük a „berény” nevű helységnevek labdarúgó tornáját 2004-ben, a Jászberényi Nyár keretében, (Lovasberény, Mezőberény…...Vörösberény) 12 település részvételével.
Részt vállaltunk a JSE utánpótlás és felnőtt labdarúgó szakosztály működtetésében, versenyeztetésében 2004-2008.-ig.

2007-ben – a berenyfoci.hu – internetes honlapot indítottunk, amit 2008-ig üzemeltettünk, ahol megjelenítettük a város labdarúgását és a helyi, megyei és országos médiákkal tartottuk a kapcsolatot.
Az alapítvány gazdálkodásának rentábilis helyzetét az önkormányzat, támogatók, szponzorok pénzügyi támogatásával tudta stabilizálni. A 2007. –évi adótörvények változása miatt a támogatói juttatások megcsappantak, így saját tőkét kellett bevonni, hogy az alapítvány tovább tudjon működni. A további sikeres működésünket nem kívántuk, hogy beárnyékolja a civil szervezeteket sújtó kilátástalan helyzet, ezért a megszűnés mellett döntöttünk.

Az alapító és a kuratórium tagjai megköszönik: Jászberény Önkormányzata, Stádium Kft, Pince Kft, 5ncomp Kft, valamint a városi médiák, vállalkozók, továbbá családtagok és sok-sok sportbarát munkáját, akik az alapítvány sikeres működését elősegítették.

Jászberény 2009. május 26.

Sportbaráti üdvözlettel: Vas István