Móczó Norbi találata három pontot ért

A szombatot, mint tudjuk munkanappá nyilvánított, de ennek ellenére mintegy 300 focirajongó tekintette meg a jászberényi focicsapat újabb hazai szereplését, a labdarúgó NB III Mátra csoportjában. Jól tették akik kilátogattak, hiszen ha nehezen is, de begyűjtötték a fiúk a kötelező három pontot.

Jász Sport FC - RAFC 1-0 (0-0)

A kötelező szót azért használtam, mert a rákosszentmihályi legénység még nem szerzett pontot az előző két meccsen, továbbá minden valamire való futball csapatnak nyerni kell hazai pályán. Szerencsére ez sikerült a második hazai meccsen is, a következő játékosokkal:

PAPP T. - LUKÁCSI, Krajcsek (Tóth T.), Farkas T., Gál - Móczó, Bárkányi, VIDRA (Pap T.), Gulyás - Hamar, Szilágyi (Tóth M.).

Pesti József fiai a kezdő sípszótól átvették a játék irányítását olyannyira, hogy Hamar már az első percekben veszélybe hozta a vendégek kapuját. Gulyás Laci is szeretett volna feliratkozni a góllövő listára, de 20 méteres bombája elzúgott a felső léc fölött. Hamar csúsztatott fejesénél viszont, – az egyébként kitűnően védő – Ivanics is verve volt, de a védők kisegítették, szinte a gólvonalról kotorták ki a játékszert. A 36. percben Hamar 25 méteres szabadrúgása is túljutott a kapuson, de az a hálóba jutás helyett, a kapufán csattant.

A 2. játékrészben a vendégek is veszélyeztettek már, kiegyenlítettebbé vált a játék, ám a 84. perc meghozta a várva várt hazai gólt. Móczó egy beívelt labdára remekül érkezett, lövését Ivanics nagy bravúrral hárítani tudta, ám a kipattanó labdát Norbi már nem hibázta el 1-0. Ez a megmozdulás, mint néhány perc múlva kiderült, három pontot ért szombat délután a városi labdarúgó pályán.

A berényi fiúk nem játszottak rosszul, pláne az első félidőben, amikor 9 vagy 10 szögletrúgást is végezhettek, de a háló mindig érintetlen maradt. Szerencsére a hajrában sikerült bevenni a vendégkaput, így megvan a második hazai győzelem is.

Érdekessége még a mérkőzésnek, hogy a vezetőbíró egy hölgy volt Urbán Eszter személyében, aki nem vezette rosszul a meccset, így az ügyeletes bekiabálóknak nem sok dolga akadt, de az is lehet, hogy azért mert tisztelik a gyengébb nemet.

A jövő héten vasárnap lép pályára a berényi gárda, mégpedig Püspökladányban, 16 órai kezdettel. A mérkőzés alakulása figyelemmel kísérhető a TRIÓ rádió műsorában, hiszen vége a nyárnak és indul a Sportvasárnap.

Fotók: Pesti JózsefFotók: Pesti József