In memoriam Bíró István

Gyászolnak a jászberényi sportbarátok. 84 éves korában elhunyt Bíró István, a Jászság szerte nagy tiszteletnek örvendő egykori kiváló labdarúgó és edző. A közkedvelt sportember 1925 augusztus 20-án született Jászberényben. Iskoláit a József Nádor főgimnáziumban végezte. 1941-ben ifjúsági válogatott - két másik jászberényi játékossal, Kovács Istvánnal és Kohári Bélával – s még ez évben a Lehel NB III-as felnőtt csapatában is helyet kap.

1945/46-os bajnoki évben a Ferencváros leigazolja, ahol olyan társakkal játszik együtt, mint Kubala, Lakat, Rudas, Sárosi. A csapat 15 NB I-es mérkőzésén szerepelt. Egy év után a Szolnoki MÁV-hoz, a vidék legjobb csapatához igazolt, ahol Kolláth, Szántó, Horváth, Dobos, Pintér mellett, szintén NB I-ben rúgja a gólokat. Itt 201mérkőzést játszik egy év alatt, Dél-Magyar válogatottként.

Ez a válogatott itt Jászberényben 1946-ban 3:1-re legyőzte a Lehel csapatát. A Perecesen és a Salgótarjáni Kohásznál töltött időszak után 1953-ban az alakuló, és négy évig Vasas aranycsapatként emlegetett gárdához jött haza, amelyből tizenkét év lett, majd további két év a Lehel NB II-es csapatában 1966-ban.
A Jászberényi Vasas és a Lehel csapataiban 1941-66 közötti 25 évben aktív játékosként 438 mérkőzésen 177 gólt szerzett.

Edzőként a Vasasnál és Lehelnél is sikerkovács volt, de a Jászság szinte minden településén edzősködött hosszabb-rövidebb ideig. Játékos társai és tanítványai rajongásig szerették, a mindig vidám Bíró Pistát – „Suttyót” aki a németet franciát és latint is megtanulta a Gimnáziumban, ahol osztályelső volt.

A mester tanítványával, Lukácsi AntallalA mester tanítványával, Lukácsi AntallalSzámtalan ajánlatot kapott edzőként, de a Jászságnál tovább sohasem ment.
Sportérdemei elismeréseként 1989-ben a Szolnok megyei Labdarúgásért Díjat, majd a Jászberényi Sportdíjat vehette át. 1965 előtt az Aprítógépgyár, azután a Hűtőgépgyár volt a civil munkahelye, ahonnan 1985-ben ment nyugdíjba.

Az utóbbi egy évben Budapesten élt, ahol rövid betegség után néhány napja hunyt el.
Temetése kívánságának megfelelően Jászberényben lesz. 2009 szeptember 28-án hétfőn, délután 3 órakor a Szent Imre temetőben helyezik örök nyugalomra.

-Hoffer András-