Rendezett kockaházhoz érkezem, csöngetek, majd kisvártatva ajtót nyit Kohári Józsi bácsi. Az udvaron végigsétálunk, előttem halad az egykori tanár úr, aki jó házigazdához illően mutatja az utat. A környezet rendezett. A konyhában is tisztaság fogad. Helyet foglalunk. Hogy miért is látogattam meg a kedves idős embert? Hobbijára voltam kíváncsi, ami nem mindennapi és nem egyszerű. Különböző fából készít különböző tárgyakat. Elsősorban portrékat. A „modellarcok” karakteres vonásai saját képzeletének szülöttei.
Kávét főz, azzal kínál. Amíg elkészül, múltidézésbe kezdünk, a fafaragás kezdeteitől indulunk.
- Mióta hobbija a fafaragás?
- Huszonéves korom óta. Hajdanán sok kézügyes munkát, tárgyat készítettem. Épp ezért a Képzőművészeti Főiskolára szerettem volna bejutni, hogy iskolai keretek között ismerkedjem a különböző művészetek rejtelmeivel. Sajnos nem vettek fel az életkorom miatt. Akkoriban volt egy olyan feltétel, hogy az jelentkezhetett oda, aki még nem töltötte be a 25. életévét, jómagam pedig akkor már 27 voltam. A felvételin ugyan a bizottságnak tetszettek a munkáim, de a szabály, az szabály, a korom kizáró ok volt a bejutásnál. Akkor egy kis időre elment a kedvem a „farigcsálástól”, de a lelkem mélyén mindig ott motoszkált a gondolat: ha majd egyszer nyugdíjas leszek, odahaza ennek a hobbinak szentelem fölös időmet, energiámat.
- Úgy tudom, hogy nemcsak a fát tudja ügyesen megmunkálni, hanem a bronzot is.
- Főként a honvédségnél készítettem bronzból tárgyakat. Ott tanultam meg az öntőformázást. Az is szerepelt a terveim között, hogy bronz szobrokat készítek, azonban ez az anyag elég drága, így maradtam a fa megmunkálása mellett. Amikor elkészültem az első darabbal, megmutattam a családnak, akik biztattak, hogy ne álljak meg egy alkotás elkészítésénél. Sok dicséretet kaptam tőlük. Autodidakta módon ment az egész munkafolyamat, senkitől nem tanultam ennek „hivatalos” csínját-bínját.
- Volt kitől örökölni a kézügyességet?
- Az apámtól. Ő citerákat készített és zenélt. Sajnos korán meghalt, én mindössze hároméves voltam akkor. Kapcsolatunkból így nem sok mindenre emlékszem.
- Honnan merít ihletet egy-egy munkája elkészítéséhez?
- Elsősorban portrékat készítek, „fejeket” faragok. Teljes alakot ábrázoló munkám nem sok van. Nem ül modellt senki. A képzeletemben jelennek meg az arcok, amelyeket azután fából elkészítek. A másik eset pedig, amikor könyvben, vagy újságban akad meg a szemem jellegzetes tekinteten, amelyet megpróbálok fából kifaragni.
A kávé elfogyasztása után Józsi bácsival elindulunk műhelyébe, ahol a falon számos munkája látható. Mindegyikhez van valamilyen kedves emléke, hozzáfűznivalója. Egy nagy bajszú juhászt mutat. – Az ilyet egyszerű elkészíteni – mondja. – Sok mesekönyvet is fellapozok, hiszen van hét unokám, és két dédunokám. Hogy a kedvükbe járjak kedvenc figuráikat elkészítem nekik.
- Családtagjairól nem készít portrét?
- Megpróbáltam, több-kevesebb sikerrel. Ehhez több gyakorlatra, és szakmai tudásra lenne szükség. Az arcvonásokat nehéz kialakítani.
- Kiállításon láthatóak voltak már munkái?
- Nem. Épp ezért többen mindenféle rossz szándék nélkül „lököttnek” neveznek. Kérdik, miért nem mutatom meg a nagyközönségnek ezeket a darabokat. Az oka egyszerű. A mérce nálam magas. Koltai Laci híres fafaragó a példaképem, aki elkészítette az Utolsó vacsorát. Az ő tudása sokkal nagyobb, mint az enyém.
- A fát megmunkálni nem lehet egyszerű, gondolom ehhez speciális eszközök kellenek...
Még a mondatom végére oda sem került a pont, Józsi bácsi máris mutatja a fa alakításához szükséges eszközeit. Természetesen azokat is saját maga készíti. Előkerülnek a különböző kések, bicskák, mind fanyéllel ellátottak. Az idős mesterember szerényen hozzáteszi, azért ne gondoljam, hogy mindet ő készítette, ugyanis Amerikából is kapott egy fafaragó készletet.
- Jelenleg mit készít?
- Egy hosszú hajú öregember arcképét formálom meg. Ez egy dombormű lesz. Vonásai ugyancsak én találtam ki. Fémből is készítek tárgyakat, amelyek teljesen úgy tűnnek, mintha fából lennének.
És Józsi bácsi elő is vesz egy faágra hasonlító tárgyat, ám amikor kézbe veszem annak súlyából, és tapintásából rájövök ez nem eredeti faág. Fémből készült. Közben egy másik helyiségbe, egy újabb műhelybe megyünk át, ahol egy egész polcot töltenek meg a kis faportrék. A falon pajzs, gladiátorkard eredeti fa tokkal. Természetesen mindegyik Józsi bácsi munkája. Csendben megjegyzi, amíg egészsége, ereje, családja türelme engedi, addig biztosan gyarapodni fog a polcon lévő alkotások száma.