Kedden délután négy óra körül a Szent Imre úti temető irányába tartottam, hogy több ezer jászberényi és jászságihoz hasonlóan meggyújtsak egy mécsest és visszaemlékezzek a szeretetteimre.
November elseje és másodika számomra és még nagyon sokak számára a kegyeletadás napja. Ilyenkor átgondoljuk, kiket veszítettünk el, milyen emlékek és kellemes élmények kötnek hozzájuk, s persze ilyenkor talán még inkább hálásak vagyunk azoknak, akik mellettünk vannak.
Sajnos azonban úgy tűnik, nem mindenki számára jelenti ugyanazt ez a hosszú hétvége.
Vannak, akik a jelek szerint nem érzik át, hogy az év ezen szakában ildomos és érdemes visszatekinteni a múltba., hogy értékelni tudjuk a jelent, s bizalommal tekintsünk a jövőbe. Konkrétan a fent említett temető közelében elhelyezkedő standosokra gondolok. Akár egy majális vagy kirakodó vásár alkalmával, úgy jelentek meg ezek az árusok a kegyeletadás helyszíne mellett, nem törődve az érzelmekkel és a minimális etikával. Nem gondolva arra, hogy ez nem az a nap, s nem az az alkalom, amikor a meggazdagodás az elsődleges célkitűzés lehet.
Vannak olyan pillanatok az évben, illetve az életben, amikor egy kicsit magunkba kell nézni, s átgondolni, mit is hibáztunk, miben is tehetnénk többet azért, hogy jobbak legyünk, s a világ is egy kicsivel élhetőbbé váljon. Azt gondolom, az édességet árusító személyeknek ezeknek a napoknak ilyennek kellene lenniük… A szomorú csak az, hogy sokan úgy tűnt, nem is láttak a dologban kivetnivalót…
Az emberek néha a kevésbé szimpatikus arcukat mutatják. El akarják hitetni magukkal és másokkal, hogy az érzelmek, a múlt, a hagyománytisztelet, sőt a család intézménye mind-mind elcsépelt, elavult kifejezések, s a pénz prioritást élvez minden más fölött. De hiszem, hogy ez nem igaz…
Emlékezzünk Szeretteinkre!