Valószínűleg már előbb is tisztában voltam vele, de mióta az oviban Ferike kitépte kezemből a pöttyös labdát, azóta biztosan tudom, hogy az élet kemény. És nem csak rejtett szépségei vannak, de azoknál jóval több árnyoldala. Mert ez a világ rendje. Öröm és bánat, szépség és rútság. Csakhogy a szépet nehezen vesszük észre a mocsokban, a mocskot meg annyira megszoktuk, hogy már fel sem tűnik. Így aztán bármelyik mellett képesek vagyunk elmenni, mintha nem is léteznének. Néha azért vannak kivételek, jó és rossz példák is. Amilyen pechesek vagyunk, mi most pont egy rosszat fogtunk ki.
***
Megtapasztaltuk, milyen az amikor a fecsegő felszín alól előbukkan a hallgatag mély. Nem csak mi, mindenki, aki kíváncsi tekintetét a napokban bevetette a Szövetkezet úti híd alá. Városképi szempontból ugyanis manapság kevésbé látványosnak mondható ott a Zagyva medre. Víz sehol, annál inkább trutyi és hulladék. A fotón egy óvodás csoport tekint le a hídról, szándékuk szerint a pajkosan játszó hullámokat kémlelve, ám csak nejlonzacskók, farostlemezdarabok és lakkos bádogdobozok néztek vissza rájuk. Víz sehol.
[2]
Zagyvaügyileg nem tudom pontosan ki errefelé az illetékes. Nem tudom azt sem hova tűnt a víz - elszökött vagy el kellett zárni… Az viszont még az óvodásoknak is egyértelmű, hogy ez ott baromi ronda. Lehet, hogy ha a Zagyva olyan településen folyna keresztül, ahol divat a közmunka - mindegy hogy segélyért vagy másképp dotálva - ott egy-két ember legalább a nagyját összeszedné. Lehet, hogy ha a Zagyva olyan országban folyna, ahol környezetvédelem nem csak szócikk a lexikonban, ez az írás meg sem született volna. Lehet, ha az óvodások most nem ezt látják, nagykorukban ők sem dobálják teli a folyót szeméttel. Mert eszükbe sem jutna. Hiszen alapállásból, tiszta gyermeki értelmükkel pontosan felfogják, - gyárilag így vannak kódolva - hogy a szemétnek nem a folyóban a helye. Miért is volna. Csak aztán lenéznek a hídról, és azt látják, hogy ez a normális – különben miért is lenne ott az a sok vacak… Szóval sok időnek kell addig még eltelnie, ameddig felnő egy teljes korosztály, akik közül már senki sem dob a folyókba semmi oda nem illőt. Addig azonban – ha már belekerült - amit lehet, ki kell onnan a mederből szedni.
Vagy ha ez lehetetlennek tűnik, legalább eresszük rá a vizet…
(Hát persze, hogy vicceltem…)