Új szelek a Trió Rádiónál

A zuhanyhíradó mértékét meghaladó információink szerint (reméljük, a hír senkit nem ér hideg zuhanyként) az új tulajdonos döntésének értelmében, a Trió Rádió programigazgatói posztját, a cégnél már korábban műsorvezetőként is dolgozó, Gálik Béla (Dj. Schoolboy) tölti be.
A programigazgató január 26-án kezdi első munkanapját a cégnél. Bár a körülményeket és a kollégákat a múltból jól ismeri, mégis nagy fába vágja a fejszéjét. A programigazgató ugyanis jóval több, mint a főszerkesztő, nemcsak a műsorszerkezetbe szól bele, de a rádió egész arculatáért, menedzseléséért is felelős. Eddig ilyen poszt a Triónál nem is létezett.

Mint a jászberényonline-nak elmondta, rengeteg ötlettel jött vissza, kamatoztatni kívánja azokat a tapasztalatokat, amelyeket az elmúlt években, főleg Békés megyében, több ottani rádiónál szerzett.
A műsorszerkezetben jelentős változás lesz, ám ezt véghezvinni egyenlőre a régi munkatársakkal szeretné, tehát az a tíz egynéhány ember, aki jelenleg külsősként vagy belsősként ott dolgozik, egyenlőre biztonságban érezheti magát. Legalábbis amíg átugorja azt a lécet, melyet az új főnök jóval magasabbra tesz az eddiginél.

Arra a kérdésünkre, hogy mennyi időt szán a változásra és mikor lehet észrevenni, hogy új szelek fújnak a rádiónál, azt mondta, hogy első lépésként a reggeli műsor teljesen új dimenzióba helyezésével kezdi munkáját. Itt azután hamarosan eldől majd, életképesek e elképzelései, illetve kikkel tud jól együttműködni. Ha már itt azt érzi, hogy nem tud hasznos lenni, és elképzelései nem jönnek be, nem várja meg, míg szólnak neki, hogy menjen el. Ám erre reméli, hogy nem kerül sor.

Béla a billentyűknél - Újrahangol mindentBéla a billentyűknél - Újrahangol mindent

Sokan támogatják, sok mentora van szakmai körökből, akik szívesen segítenek neki, ő maga is partneri kapcsolatokat szeretne kiépíteni a közélet minden szegletével.

Béla tehát nem cserél hangszert,de teljesen új melódiába kezd. Hogy ez mennyire lesz fülbemászó,azt majd az idő megmondja.