Osztály-találkozó

Szerda délután Jászberényben adott randevút egymásnak Jánoshida és Jászberény labdarúgó csapata. Az előbbi a megyei I. osztályban, az utóbbi az NB II. Keleti csoportjában játssza bajnoki meccseit. Ez a kétosztálynyi különbség nem tűnik ki a végeredményből, hiszen döntetlen lett a vége.

Jászberény – Jánoshida 0-0

Pesti József kapusedző elmondása szerint, igyekeztek a fiúk, helyzetekig mindkét oldalon eljutottak de a hálók érintetlenek maradtak. A hazaiak sorában nem lépett pályára Lukácsi és Hamar, a többiek viszont Vígh Tibor rendelkezésére álltak. A fiatalok közül Kiss Tibi kapott lehetőséget.
Remélhetőleg fiaink a cipőjükben hagyták a gólokat, ugyanis vasárnap Bakta ellen borzasztó nagy szükség lenne rá, mert a vendégek mellett már Békéscsaba is, négy ponttal lógott meg előlünk.

Fotó: Pesti JózsefFotó: Pesti József