Nyolc új focista a JSE-nél

Lezárult az átigazolási időszak a labdarúgó NB II-ben is. A Jászberényi SE felnőtt labdarúgó kerete 18 fővel vág neki a tavaszi szezonnak.
Szombat délelőtt beszélgettünk Vígh Tibor vezetőedzővel, aki készségesen nyilatkozott a felkészülésről és közelgő rajtról:

***

- A távozó játékosok helyett nagyon nehéz volt újakat igazolni, ugyanis az őszi fizetési képtelenség elriasztotta őket az idejöveteltől - mondta a vezetőedző. Az elmúlt három hétben - amióta én irányítom a felkészülést - sok játékost próbáltunk ki, emiatt taktikai elemeket nem igazán tudtam gyakoroltatni a fiúkkal. A hétvégére - nagy nehezen - összeállt az a keret, mellyel nekivághatunk a tavaszi idénynek, ami nagyon nehéznek ígérkezik. Nyolc új játékos érkezett hozzánk: Kolláth Ferenc kapus Szolnokról, Kerekes Zsolt Kaposvárról, Dányi Márk pedig Békéscsabán kapta meg az alapokat, mindketten támadó játékosok. Csépe István Tökölről érkezett, Villányi Gergő és Szerencsi József védőinket nem kell bemutatni, hiszen korábban itt játszottak. Hibó Imre balhátvédként érkezett az UTE-től, Lipcsei Roland MTK nevelés, 30 NB I-es mérkőzéssel a háta mögött, a középpályán fogja majd remélhetőleg jól irányítani társait. A helyi ifiből: Kiss Tibor, Gál Olivér és Vaszicsku Zoltán lesz a felnőtt keret tagja. A rend kedvéért a már korábban is itt játszók névsora: Papp, Lukácsi, Hevesi-Tóth, Bárkányi, Gulyás, Móczó és Hamar.

Vígh Tibor azt is elmondta, hogy a játékosokban az elmúlt félév, nagy érzelmi nyomokat hagyott a (nem)fizetést illetően. Ez abszolút bizalomvesztést jelentett a szakosztály részéről. Ilyen nem fordulhat még egyszer elő, ilyen nagy múlttal rendelkező klubnál. Ennek ellenére természetesen a bent maradás a cél.
- Ha tisztességesen edzünk, dolgozunk, erre meg is van a lehetőségünk - fejezte be gondolatát a neves szakember.

A műfűről egyébként sikerült letakarítani a havat, így nincs akadálya annak, hogy szerdán 17 órakor az NB III -as Mezőkövesd ellen edzőmeccset játszhassanak a berényi focisták, ami Vígh Tibor szerint, már igazi erőfelmérő mérkőzésnek számít.