Zászlóátadás polgári körben

Klikk a képreKlikk a képreA Déryné Művelődési Központ minden székét összehordták, mégis voltak, akik a folyosóról hallgatták végig a felszólalásokat és az azt követő kulturális programot, a Polgári körök zászlajának országosan első ünnepélyes átadásán tegnap (csütörtökön) este. Persze valahol a rendezők számíthattak erre, hiszen a lépcsőház falára is kivettették a nagyteremben történteket, hogy jól láthassák a kívül maradottak is.

***

Nagy János a Jászberényi Polgári Kör elnöke köszöntötte a meghívott vendégeket és a megjelenteket. Bevezetőjében a nemzethalál víziójának vészjósló valósággá válását vetítette elő. Iszonyatos államadósságról, az elmúlt ötven év alatt a tömeggyilkosság szintjére emelkedett abortusz politikáról beszélt, valamint a politikai pártok meddő birkózásairól, mely által a mocsárba taszítják az országot. Ebből csak a civilek, a polgárok összefogása jelenthet kiutat - mondta, és ezt jelölte meg az este üzeneteként is.
Fritz Tamás a polgári körök közéleti szerepéről beszélt, a kontrollról, melyet országos és helyi szinten is gyakorolni kell. Ezt csak autonóm, senki felé nem elkötelezett civil szervezetek tehetik meg, akik azonban értékrendjük alapján segíthetnek politikai szerveződéseket is, ezzel új támpontokat, szempontokat adhatnak a pártoknak, melyek csak gazdagodhatnak ezáltal és bizonyos tömegbázisra is szert tehetnek.
A politológust Bíró Ildikó követte a mikrofon előtt. Mint a felszólalóktól megtudtuk, a Fidesz civil igazgatója volt a kulcsszereplő, az utóbbi években halódó polgári körök tavalyi újraélesztésében. A zászló mellett biztató szavakat hozott Jászberénybe, az együtt gondolkodás és cselekvés hatalmas erejéről beszélt.
Sokkal negatívabb hangot ütött meg viszont Dr. Csath Magdolna közgazdász professzorasszony, aki az ország lesújtó gazdasági helyzetéről, és ezzel kapcsolatosan a mostani kormánypártot terhelő felelősségről beszélt.

Németh Miklós Attila pedig a média szerepéről szólt pár szót, arról a hatalmas erőről mely különféle módon képes befolyásolni minden napjainkat, sokszor úgy hogy észre sem vesszük. Ez persze felveti a médiában dolgozók, felelősségét és azokét is, akik élnek vagy visszaélnek vele - mondta az Echo tv műsorvezetője.

A zászlóátadás előtt felolvasták Wittner Mária levelét, aki akadályoztatása miatt csak ilyenformán tudott a jászberényiek örömében osztozni. Ezután kezdetét vette az átadási ceremónia, melynek keretében Medvegy János apát úr áldotta meg, az országban első alkalommal itt, Jászberényben átadott zászlót.

És hogy nem csak a beszédek miatt volt érdemes eljönnie a hallgatóságnak, az a Polgári Kör más rendezvényeihez hasonlóan most is bebizonyosodott, hiszen Nagy Gabriella vezetésével egy hatalmas sikert arató, vastapssal jutalmazott műsort produkált a színpadra lépő tucatnyi Polgári Körös fiatal. A tortán pedig már csak hab volt Ferenczi Csongor színművész, aki elementáris erővel adott életet Dsida Jenő és Wass Albert szavainak. A közönség láthatóan nem is tudta kivonni magát a hatása alól.

Az emberfia meg azon gondolkodik, ha az ilyen műsorokon múlna, semmi gond nem lenne itt az összefogással és az egyszerre dobbanó szívekkel. Csak hát minden vers véget ér egyszer és minden számban előbb utóbb lecseng az utolsó akkord.
És akkor jönnek a hétköznapok, ott meg sokkal prózaibb eszközökkel kell eredményt elérni.
A jászberényi Polgári Kör persze nem hátrál meg az efféle kihívás elől sem.
Legközelebb február 23-án várják mindazokat, akik szeretnének csatlakozni hozzájuk, mikoris az ország más Polgári köreihez hasonlóan, buszt indítanak az Országház elé, ahol abban az időben tárgyalja a Parlament feloszlatására tett népi kezdeményezést a Tisztelt Ház.