Ünnepélyes zászlóátadás

A Polgári körök zászlajának országosan első ünnepélyes átadására Jászberényben kerül sor, ma 17.00 órakor, a Déryné Művelődési Központ nagytermében. Az ünnepségen többek között beszédet mond, illetve felszólal: Fritz Tamás politológus, Bíró Ildikó, a Fidesz civil igazgatója, Dr. Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár és Németh Miklós Attila az Echo TV Polgári körben c. műsor műsorvezetője.

Az esemény részletes programja a következő:

- Köszöntő: Nagy János, a Jászberényi Polgári Kör elnöke

- Ünnepi megnyitó: Fritz Tamás politológus

Beszédet mondanak:

- Bíró Ildikó Fidesz civil igazgató

- Dr. Csath Magdolna közgazdász egyetemi tanár

- Németh Miklós Attila az Echo TV Polgári körben c. műsor

műsorvezetője

- Felolvasásra kerül Wittner Mária szabadságharcos levele

- A zászló ünnepélyes átadása: Bíró Ildikó és Dózsa László

- A Jászberényi Polgári Kör nevében a zászló átadását

megköszöni Séllei István

- A zászlót felszenteli és megáldja Dr. Medvegy János Apát-

plébános

- A rendezvényt Dózsa László, Ferenczi Csongor színművészek és

a Jászberényi Polgári Körös fiatalok ünnepi műsora zárja

- Fogadás a meghívott vendégek tiszteletére

Mindenkit szeretettel vár a Jászberényi Polgári Kör!