Válaszokra várva

A szerda délelőtti, a JVV Zrt. vezetősége által tartott sajtótájékoztató után pár órával ismét a Margit sziget fái alatt adott egymásnak randevút a helyi újságíró társadalom néhány képviselője. Ezúttal azonban a vagyonkezelő cég kerítésén kívül maradtunk. Ide invitált ugyanis minket Bene László, aki a JVV Zrt.-vel kapcsolatos vizsgálódásainak néhány újabb eredményét szerette volna a köz elé tárni.

Tavaly kezdett el a cég ügyeivel foglakozni és novemberben feljelentést tett a számvitel rendjének megsértésével kapcsolatban a Zrt.- vel szemben. Most februárban újabb dokumentációkkal, tényekkel ismertette meg a nyomozóhatóságot, melyek állítása szerint az illetékesekből élénk érdeklődést váltottak ki. Elmondta, hogy a visszásságokat feltáró nyomozása másokat is cselekvésre ösztökélt, így ketten is jelentkeztek a cég volt dolgozói közül, akik nevüket vállalva tanúskodnak majd a JVV Zrt-n belüli ügyekben.

Bene László a sajtó munkatársai előtt állva jó pár kérdést feltett – persze a válaszokat nem az újságíróktól várta, sőt sejtetni engedte, hogy azok nagy részének már birtokában is van.

Mint több fórumon is megkérdezte már, arra szeretne Dr. Gedei József polgármestertől választ kapni, hogy miért nem világította át az új önkormányzat felállása után, 2006-ban a JVV Zrt-t? A polgármester szerint volt átvilágítás - ám Bene úgy látja, az átvilágító cég csak a Zrt. által átadott anyagokból dolgozott, és születtek ugyan javaslatok az ésszerűsítésre, ám a Csanádi érában történt működési anomáliákra nem terjedt ki a vizsgálat, olyan dolgokról nem is esett szó az anyagban, melyekről a vezérigazgató-asszony is úgy nyilatkozott, hogy óriási káosz volt itt. Győriné azonban a polgármestert annak kérése ellenére sem informálta a cég ügyeiről.

Gedei József abban hibázott, hogy kötelessége lett volna vizsgálatot elrendelnie, hiszen még 2008-ban a JVV Zrt volt igazgatótanácsa megküldte a tapasztalatait a polgármesternek, tehát volt rálátása, ráadásul több igazgatósági tag is kérte az átvilágítást – ez azonban nem történt meg. Mivel önkormányzati tulajdonú cégről van szó, a jegyzőnek, aljegyzőnek törvényi kötelessége lenne a törvények betartatása.

Kinevezése után, 2008 szeptemberében Győriné arról beszélt, hogy csak addig szeretne a cég élén lenni, míg nem találnak alkalmas vezérigazgatót, bár már irányított már cégeket, így rendelkezik ez irányú tapasztalatokkal. No épp ez az, amiért szakmai és büntetőjogi kötelességeivel is tisztában kellene lennie – állítja Bene László.

Február 11-én a polgármester úr közokirat hamisítás ill. hűtlen kezelés miatt feljelentést tett az APEH-nál, a rendőrségen ill. az Állami Számvevőszéknél.

Ezekben Gedei József a JVV Zrt. esetében Győrinét, Barta Ágnest a Jászvíz Kft. nemrég Győriné által felmentett ügyvezetőjét, illetve a főkönyvelőt, Fehér Erzsébetet javasolta tanúként kihallgatni, míg a Lehel Sport Kht. ügyében (melyben a polgármester szintén feljelentéssel élt) Dr. Győri János és Csiszár György kihallgatását javasolta.

Bene László: "Döbbenet ami a JVV Zrt-nél van..."Bene László: "Döbbenet ami a JVV Zrt-nél van..."Bene szerint a nyomozók arról is szeretnének majd tudni, kik azok, akik a JVV Zrt. felügyelő-bizottságában illetve a város Pénzügyi- Költségvetési- és Tulajdonosi Bizottságában is szerepet kapnak. Igaz-e, hogy egy hölgy alkalmazott hétszámjegyű összeget kapott egy egyszeri megbízásra – a neszűri ingatlanok összefoglalásával kapcsolatosan - és mi lett a pénz sorsa – folytatta a benne munkáló kérdések sorát Bene. Az egykori cégvezető, Csanádi Sándor 2008 decemberében lejárt szerződésével kapcsolatban ki, milyen felhatalmazás alapján fizetett ki, úgymond a vezető nyugdíjba vonulásával kapcsolatban - tudomása szerint – sok millióról forintot? – sorjázott a következő kérdés. Arra is külön kíváncsi lenne – mondta, - mi alapján tüntette ki Csanádi urat a polgármester májusban?

Győriné nemrég egy mondatban tájékoztatta a polgármestert a Jászvíz Kft. ügyvezetőjének leváltásáról. Ugyanakkor a leváltott Barta Ágnes is írt egy levelet Gedei Józsefnek, ebben tájékoztatja a polgármestert, hogy az anyacég vezetője kézi irányítást gyakorolt a Jászvíz Kft felett, döntéseiben korlátozta és számtalan visszáságra hívta fel a városvezető figyelmét.

„…nem fogadott be felújítási jellegű, a közműhöz kapcsolódó számláinkat, így azokat sztorníroznunk kellett. Ezzel a tulajdonos Zrt. alapvetően befolyásolta a Jászvíz Kft. költségvetését és pénzügyi helyzetét. Önálló döntéseimben korlátozva voltam (…) például a volt főkönyvelőnket áthelyezte a VV Zrt.-hez, majd közölte velem, hogy kit vegyek fel új főkönyvelőnek. Így készen elém tették aláírás céljából Fehér Erzsébet munkaszerződését. Én egyébként ezt a személyt biztosan nem vettem volna fel munkavállalónak, mert nem rendelkezett megfelelő tapasztalattal és utóbb is kiderült, hogy nem tud önállóan dolgozni. Megjegyzem, 2009. januárja óta nem működik a Tabula 96 Kft. Ennek ellenére annak a cégnek megszüntetése iránt nem intézkedtek. (…) Míg ugyanis nekem semmit nem fizettek addig a jelentős összegű könyvvizsgálói díjat időről időre el kellett utalnom. Ugyanakkor nyilvánvalóan tényleges és érdemi feladata a nem működő céggel kapcsolatosan nem lehetett a könyvvizsgálónak sem.” – idézett Bene a levélből, melyből kiderül: Barta Ágnes ezen ügyek miatti összeütközéseiknek tulajdonítja, hogy végül Győriné leváltotta.

Bene László végezetül azt is közölte, a nyomozók arra is szeretnének majd választ kapni, hogy ennél az 1,2 milliárdos cégnél, miért került a könyvvizsgálat évi 4,5 millióba, míg ugyanezért a tevékenységért a város, mely jövőre több mint 9 milliárdos büdzséből gazdálkodik, csak 2,5 milliót fizet ki. Nem tűnik-e ez kissé aránytalannak? – hangzott költői kérdés.

Újságírói kérdésre Bene László elmondta, hogy olyan ügyekben tesz csak fel kérdéseket, melyekben bizonyítékokkal és a válaszokkal is bír.

Ugyancsak elmondta: annak idején valóban pályázott a Jászvíz Kft. ügyvezetői posztjára, de mostani vizsgálódásait nem ez motiválta. Nem savanyú tehát a szőlő, hiszen több nagyobb nevű cégnél is dolgozott, ahol ő már bizonyított. Ugyanakkor ezt az ügyet - és ezt most már talán mindenki látja - végigcsinálja.

Egy biztos - mondta - döbbenet ami a JVV Zrt-nél van.