Szemétlerakó égett Jászfelsőszentgyörgy határában

Törne le a keze annak, aki ezt csinálta… Lényegében ezt mondja, ám nem pont ugyanezekkel a szavakkal, Nagy Attila, az oltást vezető alezredes, mikor a jászfelsőszentgyörgyi szeméttelep szélén állva végignézünk a füstölgő területen. Szeméttelepet írtunk, pedig a település határában hivatalosan nem létezik ilyesmi. Ennek ellenére hatalmas halmokban áll a láthatóan frissen odahordott hulladék. Már amit a tűz meghagyott belőle.
Nagy szerencsénk volt – mondja a parancsnok - ha a szárazság ellenére nem ennyire zöld a fű vagy vastagabban áll a területen a mindent borító, nyárfákról származó fehér pihe, sokkal nagyobb baj lehetett volna. A húsz méterre álló fóliasátrak csak azért menekültek meg, mert a lángok nem tudtak átkapni a két méter széles, homokos úton.
Így is 4 -5 hektárnyi terület égett, jó behatárolható, elkülönülő tűzfészkekkel, ami egyértelműen gyújtogatásra utal.

Mire a helyszínre értünk, már csak füstölgő szeméthegyeket láttunk, a munkagépek próbálták a földbe bedolgozni a bűzlő hulladék kupacokat. Laikusnak egy szeméttűz nem tűnik akkora feladatnak, de az alezredes azt mondja, a nagy szeméttelep tüzek igencsak veszélyesek tudnak lenni. A tűz krátereket éget a szemétbe és a talajba, valóságos kis olvasztótégely keletkezik, aminek az alján a vas is megolvad. Nem véletlen, hogy ilyenkor teljes védőfelszerelésben, egymást biztosítva végzik az oltást, mert ha valaki belecsúszik egy ilyenbe…

Itt a körülmények szerencsés összejátszása folytán gyorsan sikerült megfékezni a lángokat, de a szemét ettől még parázslik, időről időre begyulladhat, így sokáig eltart még mire végeznek a helyszínen. Az oltásban sokat segítő, Nagykátáról, Hatvanból érkező hivatásos kollégákat és a jászárokszállási önkénteseket már lassan haza küldhetik Nagy Attiláék, de lesz itt még munka bőven. A falu által biztosított erőgépek folyamatosan gyalulják a földet a szemétre. Az erdővel körülvett, egykor szebb napokat látott terület lepusztult holdbéli táj látszatát kelti.

Törne le a keze… Én meg hozzátenném, annak is aki az első sittes zsákot kihozta, vagy az első kupac szemetet kiborította a kocsija csomagtartójából.