Kettővel többen voltak ....

A biztos siker alapja: jó játék, és lelkes szurkolók, akik elkísérik a csapatot idegenbe is. Legalábbis ezen a héten ezzel tudott nyerni a vendég Derecske női kézilabda együttese Jászberényben. Persze ehhez kellett a hazaiak közepes teljesítménye és a két játékvezető is.

Ennyire ne szaladjunk azért előre a mérkőzés krónikájában, bár a végeredményen nem változtat ez a beszámoló sem. A mérkőzés kihagyott hazai hétméteressel kezdődött, de ezután a félidő közepéig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Azonban a vendégszurkolók ekkor megnövelték a játékvezetői sértések számát, ami a két fiatal bírót kissé talán megfélemlítette.

Ennek az lett a következménye, hogy kicsúszott a kezükből a meccs irányítása, s nem egyszer nyilvánvalóan téves ítéleteket hoztak. A berényi lányok pedig belementek egy kemény, sérülésveszélyes stílusú játékba, ami nem nekik kedvezett. Ahogyan az sem, hogy a játékvezetők sokszor pontosan egy-egy (egyébkén góllal végződő) támadást állítottak meg.

Mindez természetesen nem menti fel a lányokat az alól, hogy nem játszottak jól ezen a meccsen, de a két csapat között nem, hogy kilenc, de talán egyetlen gól sem volt valójában ezen a találkozón.

Jászberényi TF DSE – Derecske KK SE 20-29 (11-16)

JTF DSE: Besze – Komsa (5), Kiss D.(2), Pénzes (2), Szenczy(1), Kovács L. (1), Barna (1)
Csere: Juhász, Tóth A. (kapusok), Vas T.(8), Gregor, Volter, Sándor, Szőke
Edző: Turcsányiné Pesti Edit

Hétméteres: 5/2 ill. 10/9
Kiállítás: 10 ill. 16 perc

Turcsányiné Pesti Edit: Általában örülni szoktunk a fiatal játékvezetőknek, hiszen ők korrektebben szoktak mérkőzést vezetni. Ma azonban hihetetlenül kritikán aluli volt a bírók teljesítménye, s ez erősen rányomta a bélyegét a játékunkra is.

Javítani szombaton lehet(ne) Debrecenbe, ami igen nagy fegyvertény lenne, hiszen a vendéglátók a 2. helyen tanyáznak.