Pántlikás és bokrétás táncosok

Az elmúlt hétvégén, június 5-6-7-én nagyon szépen szerepeltek a Jászság Népi Együttes utánpótlás szólistái a 3 évente, az Oktatási Minisztérium és az Örökség Gyermek Egyesület által megrendezésre kerülő, tanulmányi versenynek minősülő, Szarvasi Országos Szólótáncverseny Döntőjében.

Országosan 302 induló produkcióból 75 jutott a döntőbe. A jászberényi Viganó AMI 5
produkcióval képviseltette magát. A legnagyobb elismerésnek, a lányoknál a pántlikás-, a fiúknál a bokrétás díj számít.

Az eredmények:
1. korosztályban Gattyán Péter dél –alföldi oláhos táncára Bokrétás táncos díjat kapott.
2. korosztályban szerepelt Járomi Cintia és Kövér Márkó, akik tápai (dél-alföldi) párost táncoltak.
4. korosztályban Jakab Janka és Pócz Petra gyönyörűen bemutatott Kartali (galgamenti) lassú és friss csárdását
Pántlikás díjjal jutalmazta a zsűri. Szűcs Eszter és Répási Norbert egy fantasztikus mezőkölpényit varázsolt a színpadra. Szikra-Tóth Ági és Balogh János a magyarszentbenedeki táncok stílusos előadásáért különdíjat kapott.

A legtöbbet díjazottak száma szerint elért eredmények alapján, az országosan induló 75 Művészeti Iskolából a 4 legkiemelkedőbbet, - köztük a jászberényi Viganó Alapfokú Művészetoktatási Intézményt és oktatóit Dudásné Mosóczi Líviát és Dudás Dánielt - felkészítői különdíjban részesítették.