JÁSZOK … Célegyenesben

Hónapokkal ezelőtt a Főnix Fészek Műhelyházban indult az útjára - többek között Mihályi Gábor és Melis László által jegyzett - a JÁSZOK Történelmi dal-és táncjáték próbáinak hosszú sora. Akkor ott még nem sok mindent lehetett tudni erről az egyedülálló vállalkozásról, hiszen a koncepció csupán néhány alkotó számára volt ismert. (Bár a „Bölcsek” már akkor is jelen voltak)

Később az egyes részletek kidolgozása, hol a zeneiskolában, hol pedig Budapesten folyt függően attól, hogy a résztvevőknek hol volt egyszerűbb találkozni. Idővel a produkció kezdett megjelenni a „mindennapjainkban” is, hiszen hol az egyik médiában, hol a másikban lehetett hallani róla. Később pedig a saját honlapján és a közösségi médiában folyamatosan figyelemmel kísérhették az érdeklődők, hanyadán áll a produkció. Néhány hete felpörögtek az események – nem is csoda, mert rohamléptekkel közeledett a bemutató időpontja. Ekkor már a próbák Jászberénybe kerültek és lassan a résztvevők is kezdték egészben látni ezt a nagyon komoly alkotást.

Tegnap este pedig a szinte teljesen átszabott szabadtéri színpadon a teljes díszlet mellet sor került az első nyilvános főpróbára. Ezúttal már a nagyközönség is találkozhatott a darabbal teljes világítással, jelmezzel, zenekarral. Az érdeklődők most szembesülhettek azzal, hogy az eddig csak hallomásból ismert produkció valójában az egyik legkomolyabb alkotása lesz ennek az évadnak és nem csupán Jászberényben, hanem talán hazánkban is. Erre nem csupán az jogosíthatja fel, hogy még soha nem került színpadra egyetlen hazánkban élő kisebb közösség sajátos történelmét feldolgozó alkotás, hanem az is, ahogy annak létrejötte visszatükrözi a jászok identitását. Hiszen a JÁSZOK valóban egy olyan mű, aminek létrejöttére összefogtak az élet és a művészet területén dolgozó jász – és nem jász alkotók a szerzőktől a táncosokon, zenészeken át a háttérben meghúzódó technikai segítőkig.
Szóval tegnap este az érdeklődők nem csak láthatták az előadást, de egy kicsit bepillanthattak az előkészületekbe is. Ma este pedig az igazi nyilvános főpróba várja a közönséget a Nagy nap, a holnapi bemutató előtt. Annyit azért feltétlenül érdemes tudni, hogy az előadás mindössze nyolc alkalommal kerül színpadra (június 3; 4; 5; 7;8;9;10,11). Tehát aki látni szeretné semmi képpen ne mulassza el, mert később már nem lesz lehetősége pótolnia. Ismétlés nincs! Aki pedig szerzőkről, szereplőkről és részletekről többet szeretne tudni és eddig nem tette meg az látogasson el az előadás honlapjára – www.jaszok.com ... Érdemes.

Nem tartottam volna etikusnak a tegnapi első nyilvános próbáról egy kazal képet felrakni a galériába, ezért csak néhány képet osztok meg "kóstoló"-ként, hogy milyen látványban lesz része azoknak, akik megnézik ezt a valóban egyedi előadást. A „kóstoló” a fotóra kattintva elérhető a galériában.