Csütörtököt mondtak - és ez így volt jó

A Szita-szita Péntek, a Dobszerda, a Torkos Csütörtök és megannyi naphoz köthető ünnepi alkalom után, ez évben végre csütörtököt mondtak a jászberényi könyvesek is. Azaz először fordult elő, hogy Könyves Csütörtök néven, az Ünnepi Könyvhéthez kapcsolódó rendezvénysorozattal várták a jászberényi könyvbarátokat.

Sok iskolás, és kicsivel kevesebb felnőtt látogatott ki a Déryné Művelődési Központ előtti térre, ahol nemcsak régi és vadonatúj könyvekkel ismerkedhettek, de időről időre remek programok is szórakoztatták őket a rögtönzött kis színpadon. Több jászberényi, jászsági szerző dedikálta is könyveit, a nap leghíresebb vendége azonban kétség kívül Juhász Árpád, mindenki Árpi bácsija volt, aki maga köré gyűjtve az érdeklődőket hosszan mesélt a hat kontinens 99 országának bejárása közben szerzett élményeiről.

Az első Jászberényi Könyves Csütörtökön ugyan nem lökdöste egymást a hullámzó tömeg a sátrak között, de Szabó Jánosnénak, a Városi Könyvtár igazgatónőjének véleménye szerint, mindenképpen érdemes hagyományt teremteni ebből a rendezvényből. A most először megrendezett esemény így is szép eredményt hozott, ám ha az emberek megszokják, hogy a Könyvhetet Jászberényben is megünneplik a helyi könyvesek, akkor egy színvonalas, sok érdeklődőt csábító programsort lehet majd kialakítani. Ebben, akárcsak idén, valószínűleg a jövőben is a Könyvtár partneréül szegődik a Hamza Múzeum, a Jász Múzeum, a Líra Könyvesbolt és a Déryné Művelődési Központ - s talán mások is.