„Ez egy közszolgálati színház” - teraszon ülés Várszegi Tibornál

Először a kilencvenes évek elején vetette fel, hogy jó lenne egy befogadó jellegű színház a városban, ’94-ben még egy nemzetközi színházi szimpóziumot is összehozott. Aztán - keserűen tudomásul véve, hogy az ő esetében is igaz, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában - csendben a háttérbe vonult, miközben a szakmai berkeken belül és a nemzetközi színházi kapcsolatok terén folyamatosan jelen volt, munkáját pedig elismerték, elismerik. Művészeti lapokat ad ki, több felsőfokú intézményben tanít - hol színészeket, hol leendő tanítókat -, kortárs táncprodukciókat hoz világra, publikál, külföldön „vendégoktat”.

Nem lehet tehát mondani, hogy Várszegi Tibor malmozással tölti az idejét. Illetve dehogynem… Sokadik nekifutásra ugyanis mégiscsak színházat csinált Jászberényben. Malom Film-Színház - áll a cégtáblán, és mikor szeptember 25-én, pénteken felizzanak a reflektorok a nyitó előadáson, egy közel húsz éves álom teljesedik be.

A megtestesült álom - a Malom színpadaA megtestesült álom - a Malom színpadaÜlünk a teraszán, pár nappal a nyitás előtt. Épp hogy csak helyet foglaltunk, de máris óriási hévvel kezd bele a színház körüli dolgok mesélésébe. Ugyanakkor a sok-sok év hiábavaló küzdelme által szült keserűség is ott ül mellettünk.

- Nem is tudom, hol történt, de mindegy is, hiszen akkoriban nem volt egyedi az eset… - meséli - Bizony volt olyan város a 19-20. század fordulóján, ahol a képviselőtestület saját maga határozta el, hogy színházat épít a településen, és ehhez a kezdő tőkét saját javadalmazásából állta. Ma pedig a képviselőtestület egy részét győzködni kell, hogy a Malom színházzal nem egy újabb intézmény szakad a nyakukba, hanem egy újabb lehetőség nyílik meg a város előtt. A nyitóelőadásra minden képviselőt meghívtunk, és aki helyet kívánt foglaltatni magának, az a hivatalon keresztül meg is tehette. Két nap múlva kezdés, és eddig talán hárman jeleztek vissza, hogy elfogadják a meghívást – mondja szomorúan, de legkevésbé sem meglepődötten Várszegi.

Mostanában sokan, sokat írtak már a színházról, ezért arra a kérdésre, hogy mondjon valami olyasmit, amiről még nem volt soha szó, a nyitóelőadásról mesél. Nem sokon múlott, hogy Molnár Ferenc Olympiája, egyáltalán bemutatásra kerül itt. 20 centin. Azaz az ide tervezett színpad pont ennyivel volt kisebb, mint a darab díszletei, így azok nem fértek volna el. Ezért aztán az öltözőajtó áthelyezésével megnagyobbították a színpadot. Igaz így nem a legpraktikusabb a színészek szempontjából, de olyan ritkán játsszanak színvonalasan Molnárt manapság, hogy ezért megérte. Ezt a darabot látni kell - mondja Várszegi.

A berényiek is így gondolják, hiszen hatalmas az érdeklődés, az előadásra már pót-pót székeket is be kell vinni, az épületre pedig ki lehetne írni: teltház. Aztán, hogy ez mennyire lesz általános… Az még ebben az évben kiderül. A repertoár most, az első évadban azért ilyen sokszínű, hogy felmérjék, mire vevők a helyiek.

- Mindenre nyitott vagyok, de egy bizonyos szakmai színvonalból nem fogok engedni – avat be a koncepcióba. Mint ahogy nem engedem azt sem, hogy - a szó rossz értelmében - kereskedelmi jelleget öltsön a színház. Volt olyan nagy cég, amelyik azt mondta, nincs reklámértéke számára, volt aki megkérdezte, miért jó az neki, ha pénzt ad… De akkor inkább ne segítsenek. Nem vagyok a reklámok ellen, de ha valakinek van pénze, akkor az azért támogasson, mert értékesnek ítéli azt, amit csinálunk, vagy azért, mert tetszik neki. Ne azért, hogy mi a haszna ebből. Ez egy „közszolgálati” színház. Így fogjuk megpróbálni. Ha így nem megy, akkor nem lesz a városnak színháza. Velem legalábbis nem.

Baranyi Béla a "film" és Várszegi Tibor a "színház" - Egy Malomban őrölnekBaranyi Béla a "film" és Várszegi Tibor a "színház" - Egy Malomban őrölnekMindenesetre Tibor szerint ez egy jó alkalom, hogy bebizonyosodjon: a város kulturális költségvetésének töredékéből lehet egész évadon át tartó, színvonalas műsorrendet összeállítani.

- Ez most a városnak – azon felül, hogy támogatták a technikai feltételek kialakítását – nem került semmibe. Pályázati pénzből jönnek létre a produkciók, és ha minden a tervek szerint alakul, később egyre kedvezőbb feltételekkel pályázhatunk majd. Ám azt nem várhatja el a város, hogy nélküle üzemeltessük ezt a színházat. Ha kell neki ez a színház, tesz érte és megtartja, ha nem… Nekem azonban ezt meg kellett csinálnom, ez nekem kötelességem volt.

A keserű poharat ezzel azonban ki is ittuk, egy ilyen jelentős esemény előtt úgy illik, hogy azért essék szó az örömteli dolgokról is. Mindjárt a legfrissebb hír, hogy pont beszélgetésünk napján derült ki: a debreceniek a következő évben minimum négyszer, de lehet, hogy nyolcszor is eljönnek játszani Jászberénybe. A színház fogadtatása kedvező a városban, sok a szimpatizáns. Az is nagyon fontos, hogy ígéretesen alakulnak a kapcsolatok a helyi középiskolákkal, a Malom Film-Színház ugyanis egy drámapedagógiai oktatómukát is igyekszik majd felvállalni, és ehhez elengedhetetlen, hogy a legtöbb intézményben vannak lelkes pedagógusok. Ez már a „nulladik előadáson” is kiderült, ahol Matuz János dramaturg látott vendégül és kalauzolt el kétszáz gyereket a színház világában. Ha őket egy kicsit is megérinti ez a világ, a Malom megmarad.

És ennél nagyobbat egyelőre Várszegi Tibor sem álmodhat.

A MALOM Film-Színház színházi programja

Szeptember

17-én:
15 óra. Matuz János dramaturg multimédiás műhelymunkája középiskolásokkal.
21-24.-én :
15 óra. A fény ösvényei. Mispál Attila filmje. Beszélgetés a rendezővel 24-én, a vetítés után.
25-én :
12.15 óra. Katasztrófa Tours. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium előadása Lehel Vezér Gimnázium udvarán.
14 óra. Vitéz László. Pályi János bábjátéka a színház előtti téren.
15.30 óra Bolond falu. A jászfényszarui gyermekszínpad előadása a színház előtti téren.
16.30 óra. Móricz Zsigmond: Dinnyék. A jászfényszarui Fortuna Együttes előadása a színház előtti téren.
17.30. óra. Nagy József táncművész kiállításának megnyitója a színház előcsarnokában.
18. óra. Molnár Ferenc: Olympia. Színházavató előadás a debreceni Csokonai Színház előadásában. Rendező Mispál Attila. A színházat felavatja Vidnyánszky Attila a Csokonai Színház főrendezője.

Október.

1. 17. óra. Az utolsó tájkép. Nagy József táncfilmje.
5. 15 óra. Perényi Balázs rendező műhelymunkája középiskolásokkal.
8. 10.20 óra. „Gondoltam fenét!” Fűzfa Balázs rendhagyó irodalomórája nemcsak diákoknak.
9. 17 óra. Entracte. Nagy József táncfilmje.
16. 10. 30 óra és 14.30 óra. Amália. A szombathelyi Mesebolt Bábszínház előadása. A 2009. évi Gyermekszínházi Szemle fődíjas előadása.
17. 19 óra. Paraszt Hair. A jászkiséri Pendzsom és Kiscsillag Néptánc Együttes előadása.
19. 17 óra Kis reggeli zsoltár. Nagy József táncfilmje.
20. 17 óra. Woyzeck. Nagy József táncfilmje.
21. 17 óra. A filozófusok. Nagy József táncfilmje.