Előszilveszter a kosárpalánkok alatt… Győzelemmel búcsúztatta az évet a JP Auto-Jászberényi KSE csapata

A hétközi szolnoki megméretés után - ahol mi tagadás az esélyesség terhe nem nyomasztotta a jászberényi kosarasokat - vasárnap este egy kötelező házi feladatot kellett megoldaniuk. Ezúttal a Kaposvári KK csapatát fogadták. A korábbi évekhez képest a vendégek komoly mélyrepülésben vannak az idei szezonban. Így minden hazai szurkoló számára egyértelmű volt, hogy ez a mérkőzés, amit simán be kell húzni. A másik oldalon minden bizonnyal úgy vélekedtek, hogy egy siker a korábbi sorozatos kudarcok után segíthet elrugaszkodni a medence aljáról és új lendületet adni a folytatásnak.

Nem hiába szívták sokan a fogukat, mert a meccs hasonlóan kezdődött, mint Szolnokon. Az első öt percben sem támadás, sem pedig védekezés nem volt a jászberényi oldalon – mint a későbbiekben kiderült ez volt az első és egyben utolsó ilyen szakasza is a mérkőzésnek. Nem csoda, hogy pillanatok alatt tíz pont közelire nőtt a vendég előny. Ekkor kezdett éledezni a Berény és rohamtempóban lefaragva hátrányát, így minimális előnnyel zárta a nyitó játékrészt. A folytatás, már a papírformának megfelelően alakult. A hazaiak hol kifejezetten jól védekeztek, ha az nem ment, akkor eredményesen támadtak, aztán a második negyed végén pedig mindkettő összejött. Ennek köszönhetően a félidőre kezdett kirajzolódni a végkifejlet.

A szünet után nem túlzás azt állítani, hogy átment az összecsapás egy előszilveszteri gálába, ahol a teljesen széteső kaposvári csapat csak asszisztálni tudott. A különbség pedig osztálynyira nőt. Azért azt nem gondolhatta komolyan senki, hogy a vendégek ilyen megsemmisítő vereséggel fognak búcsúzni ettől az évtől. Lassan elkezdtek talpra állni és folyamatosan csökkentették a hátrányukat, de ez csupán egy nagy arányú de tisztes vereségre és az utolsó negyed megnyerésére volt elegendő.

JP Auto-Jászberényi KSE - Kaposvári KK: 91–70 (22–21, 28–13, 27–15, 14–21)

Az első perceket leszámítva egyértelmű volt, hogy a Kaposvár számára nem ezen az estén fog megkezdődni a kilábalás a hullámvölgyből. A jászberényi csapat egy verejtékkel készült karácsonyi ajándék – a Falco legyőzése – után ezúttal közönség szórakoztató látványos játékkal búcsúzott a 2018-as esztendőtől. A csarnokot szinte teljesen megtöltő szurkolók legnagyobb örömére.

Zárszóként két dolgot feltétlenül meg kell említsek. Maximális tiszteletem a "romokban lévő" kaposvári csapat szurkolóinak, akik ennek ellenére többszáz kilométert utazva elkísérték és végig kitartóan támogatták csapatukat. Azt gondolom ez igazán megsüvegelendő szurkolói hozzáállás. A másik megjegyzés jászberényi vonatkozású. Ez a mérkőzés lehetőséget adott arra, hogy a rotációban kevesebbet, vagy éppen alig-alig szerepet kapó játékosok is pályára léphettek. Sőt ezúttal bizonyították – és nem csupán védekezésben – hogy lehet számítani rájuk. Azt gondolom, hogy ez is egy plussz ajándék volt a szurkolóiknak.

Végezetül a szokásos bekezdés… a képekre kattintva megnyílik a mérkőzés galériája, ami azért megmutatja azért nem volt ez a jászberényi győzelem sétagalopp.