Jégkorong Amatőr Bajnokság
Baromi hideg van Pesterzsébeten. Pedig amikor odaérünk, még tele a csarnok, a szállongó LEHEL-et azonban nem fűt, csak színesít. No nem a Jégsólymok-Jászberény amatőr derbi miatt jöttek el ennyien... az „előmeccsre”, az FTC-Alba találkozóra voltak kíváncsiak. Annak a meccsnek éppen vége, a szurkolók özönlenek kifelé. A zöldbe öltözött rajongók elégedettek: kedvenceik (ha kínlódva is) verték a Volán fakót.
Az előtérben minden idők legjobb jászberényi (és magyar) rövid pályás gyorskorisa Huszár Erika fagyoskodik, a párját várja, aki „civilben” az FTC hálóőre. Erika egyébként csinos mint mindig, mosolygós mint mindig, és egyáltalán... Kezdjük irigyelni a Fradi kapusát.
Azután jönnek a mieink. Donika, Vaszjunyin, Mihonyik persze nincs, de azért a hajdani hokifanok felfedezhetnek egy-két ismert arcot. Itt van az „ősmókusok” közül Tóth és Safcsák, azaz Racka és Safi, a kissé ifjabbak közül Bujdosó a Fullánk, és az egészen fiatalok, azok akik még elkezdhették a hokit Berényben, de már nem teljesedhettek ki. Szabó Zolit és Gedeit akkori edzőjük (a hajdani bajnokcsapat csatára) Sipos Zoli a válogatottba jósolta, de hát jég nélkül a legnagyobb tehetség is elsikkad, így most itt az amatőr ligában csúszkálhatnak csak. A legnagyobb név kétségkívül a hajdani sokszoros válogatott Szajka. Bár Gyuri is közel a negyvenhez, éppúgy néz ki, mint sikerei csúcsán, úgy húsz éve. A lányok alighanem még most is sikongatnának, ha közel kerülhetnének hozzá. A gyorsasága talán kopott némiképp, de ez sem az évek múlása, hanem az edzéshiány miatt.
A Jégsólymokkal egyszer már játszottak ebben a szezonban, akkor 10-3-ra verték őket. Hamar kiderül, hogy ez a meccs más lesz. Például azért, mert azóta igazoltak egy sort az ellenfélnél. Ráadásul ezúttal ott van a jégen az a Balogh Béla, aki hajdan négyszer lett bajnok a Dózsával, és akivel máig az az egyetlen gond van, hogy gyorsabb a korongnál.
Az elején inkább a sólymok röpködtek, mieink inkább csak keresgélték a korongot. Sajnos az első harmadban e „nyomozás” sem volt túl sikeres. Két gólt vágtak a sárga mezes Budapestiek, igaz Sorin találatánál (ez a név román hokimúltat sejtet) hihetetlen pechje volt az egyébként mindvégig jól védő Baranyinak. Jó lövést kapott, de belenyúlt, azonban a korong a botjáról felfelé pattant, átugrotta a kapust, hogy azután nagy bánatos fekete falevélként pottyanjon a gólvonal mögé.
A második harmad elején azután kettős emberelőnybe került a Lehel (a fene ezeket a régi reflexeket, már nem ez a név). Szóval a csapatunk. Szorongattunk, de egy elvesztett koronggal kiugrott a helyiek egyszem jégen lévő csatára, és máris 3-0 oda.
Ráadásul akkor már Racka sem játszott, amikor lejött, az egyik lába mintha csak takarékon mozgott volna. Kiderült, egy rossz mozdulatnál a dereka fájdult meg, és a kín szépen elkezdett lefelé sugározni, egészen a bokájáig.
Pár perccel később Bujdosó lőtt egy óriási felső vasat, és ettől kezdve változott a játék. A mieink folyamatosan rohamoztak, a Sólymok pedig szenvedtek. Csakhogy ezúttal új játékost avattak. Úgy hívják szerencse. Egyszerűen nem tudtak gólt kapni. Egészen a harmad huszadik percéig. Akkor Németh Kornél lőtt vissza egy korongot a kapu elől a harmadba, amit a jókor érkező Szabó kapásból vágott a hálóba.
A harmadik harmadban semmi nem változott, a mienk támadtak, a sárgák pedig igyekeztek minden pólusukon át levegőhöz jutni. Öt perccel a vége előtt azután Oláh igazolta, ha lassúbb is kissé, mint anno (az évek az ő derék körfogatát sem vékonyították meg) a csuklója még a régi. 0-3-ról, 2-3-ra jött föl a Jászberény. A játékvezetők ekkor nyúltak bele először a meccsbe, kiállítás az ellenfél javára. Nem volt mit tenni, hátrányban is rohamozni kellett, hogy meglegyen az egyenlítés. Sajnos nem lett meg. Sőt...
Így kaptunk ki 4-2-re.
Rövid összefoglaló: nem volt ez olyan rossz, de a balszerencsét legközelebb nem kell becsomagolni, és elvinni... (dézsizoltán)