Azok számára, akik otthonosan mozognak a honi kosárlabda világában, biztosan ismerősen cseng a tavaly augusztusban Jászberénybe igazoló Puskás Artúr neve, hiszen több élvonalbeli csapattal ért el nagyszerű sikereket. A beszélgetésünkből azon kívül, hogy kiváló szellemiségű játékosról van szó, s számára az ULEB Kupa-szereplés után a Hepp Kupa megnyerése is óriási élményt jelentett, az is kiderült, hogy a szerda este 18:30-kor kezdődő, Körmend elleni Magyar Kupa-mérkőzésen garantáltan mindent meg fog tenni – a csapattársakkal egyetemben - a bravúr érdekében.
Azok számára, akik otthonosan mozognak a honi kosárlabda világában, biztosan ismerősen cseng a tavaly augusztusban Jászberénybe igazoló Puskás Artúr neve, hiszen több élvonalbeli csapattal ért el nagyszerű sikereket. A beszélgetésünkből azon kívül, hogy kiváló szellemiségű játékosról van szó, s számára az ULEB Kupa-szereplés után a Hepp Kupa megnyerése is óriási élményt jelentett, az is kiderült, hogy a szerda este 18:30-kor kezdődő, Körmend elleni Magyar Kupa-mérkőzésen garantáltan mindent meg fog tenni – a csapattársakkal egyetemben - a bravúr érdekében.
-Eddigi pályafutásod során több neves csapatban is szerepeltél. Hogyan jellemeznéd sportkarriered eddigi állomásait?
- A Ganz Mávagban kezdtem, ott estem szerelembe a kosárlabdával, köszönhetően nevelőedzőmnek, Varga Sanyi bácsinak. Tizenöt évesen kerültem a Tungsram SC.-hez, ahol a legnagyobb sikereimet értem el utánpótlás szinten: OKK II.hely, OIK I. hely és a különböző utánpótlás válogatottakban való szereplés (55 alkalommal). Tizenhét évesen igazoltam Százhalombattára. Itt lettem NB I-es játékos. Négy évig szerepeltem a B csoportban, köztük volt egy feljutó év és az első A csoportos megmérettetés. Ebben az évben a 4. legjobb magyar pontszerzője voltam az A csoportnak, 14,8-as átlaggal. Ezután egy rövid kitérő következett –a mindössze egy szezonig funkcionáló- Eurostar Budapest csapatánál.
Ezt követően a MAFC KE játékosa lettem, ahol az edzőlegenda, Zsoldos András vezetésével jutottunk fel az A csoportba. Ehhez a szezonhoz köthető az egyik legnagyobb élményem, egy tizenkét napos USA-beli turné, ahol nyolc NCAA csapattal játszottunk. A Cincinnati otthonában tizennyolcezer ember előtt játszhattunk. A rákövetkező évadot már a DVMSE-nél töltöttem. A dombóvári kosárlabda addigi történetének legjobb csapataként bejutottunk a felsőházi playoffba. A legtöbb percet töltöttem a pályán (holtversenyben a körmendi Németh Istivel) 38,5 perc/meccsel az A csoport játékosai közül. A 2002-es bajnoki évadot Salgótarjánban fejeztem be. A feljutás –a hazai veretlenség ellenére- nem sikerült. Ekkor tapasztaltam először azt az örök igazságot, miszerint sok jó játékos még nem feltétlenül alkot csapatot.
Visszatértem az NB I./A csoportba, ezúttal Nyíregyházán. Itt is a klub legnagyobb sikereként bejutottunk a legjobb nyolc közé. Itt tanultam meg, hogy nem kell feltétlenül kedvelnünk a másikat a cél eléréséért. A 2004-2005-ös évben szerepelhettem Magyarország első (és félek tőle, egyetlen) ULEB Kupában induló csapatában, a Debreceni Vadkakasokban. Egészen elképesztő játékoskeret: szlovén, szlovák, bosnyák és horvát válogatottak, 3 amerikai játékos, az 5 magyarból 3 válogatott kosaras szerepelt együtt. Mindehhez egy ex-NBA játékos legenda a kispadon. Ennek fényében –számomra- csalódás a bajnoki ezüstérem. Az ULEB Kupa ellenben mindenért kárpótolt. Játszhattam élő legendák ellen. Többek között a horvát Damír Mulamerovics, a görög Panagiotis Vasilopoulos és a francia Laurent Sciarra nézett velem farkasszemet. Örök élmény marad a Charleroi elleni összecsapás, ahol a meccs MVP-nek választottak.
A Szolnoki Olaj csapatánál mozgalmas évem volt. Légiós csere-bere és sérüléshullám gyötörte a gárdát. Ettől függetlenül büszke vagyok arra az évre is. Felejthetetlen élmény marad a hazai rangadók hangulata. Harmincévesen éreztem, hogy haza kell térnem Budapestre, mert belefáradtam a „vándoréletbe”. Elfogadtam az Elite-Basket felkérését a játékos-edzői posztra. Az ott töltött két év érdekes tapasztalattal szolgált, milyen is az, amikor egy időben a pályán és a pálya szélén is irányítani kell egy csapatot. Rendkívül fiatal csapatunkkal nem vallottunk szégyent. Úgy érzem ott váltam komplett játékossá, ugyanis sok olyan dolgot is meg kellett csinálnom, amit addig nem sokszor. Ennek is köszönhető az a tíz tripla-dupla, amit sikerült összehoznom.
A tavalyi évad rövidre sikerült. A Hegyvidék SE vezetőedzőjeként kezdtem a szezont. A nyár végére úgy éreztem, nem tudom azt a mennyiségű és minőségű munkát betenni a közösbe, ami az A csoporthoz kell. Ekkor kértek játékosként segítsek, ám két meccs után úgy döntöttem, visszavonulok.
- Nyáron kerültél Jászberénybe, az élvonalbeli Salgótarján elleni felkészülési meccsen debütáltál. Milyen előzményeket követően kerültél a JKSE-hez?
-Nyolc, „kosármentes” hónap után rá kellett jönnöm, hogy valami hiányzik a lelki békémhez. Ez pedig a játék volt. Fülembe csengtek egykori mesterem - Déri Csaba – szavai: „ A karriert csak egyszer lehet abbahagyni. Ezt addig ne tedd, amíg nem fáj a tested, amíg várod az edzéseket és amíg megbecsülnek.” Éreztem, hogy van bennem motiváció, ezért átnéztem, mely csapatok azok, ahol jó társak között, minőségi feltételek mellett játszhatnék. Két csapat maradt a rostálás végére. Miután felhívtam Horváth Balázs vezetőedzőt, hogy náluk akarok játszani, egy óra múlva visszahívott és megegyeztünk a részletekről. A másik csapat két órát késett az ajánlattétellel…
-Azt hiszem, mondhatom, hogy a jászberényi szurkolók igencsak örülhetnek ennek a késésnek… Ideérkezésedet illetően az a légkör, játékerő, illetve csapatszellem fogadott, mint amire számítottál?
-Rutinos motorosként mindenkit jól ismertem. Volt, akit csapattársként, volt, akit személyesen, a többieket a pályáról. Tudtam, az egyik legjobb játékosállományhoz érkezem. Az első edzések után nyilvánvalóvá vált, hogy minden játékostársamban dolgozik egyfajta büszkeség, ezért a mentalitásuk nagyon jó. A csapatszellemmel sem volt gond. Itt mindenki utál veszíteni…
-Köztudott rólad, hogy szerepeltél az NB I./A-ban. Mi volt számodra vonzó a jászberényi lehetőségben?
-A csapatban rejlő potenciál, az edző illetve a vezetőség emberi oldala, a nyugodt háttér és az esetleges hosszú távú jövőkép.
-A Hepp Kupa megnyerését követően február 17-én az ország egyik legerősebb gárdája, a Körmend ellen egy fantasztikus hangulatúnak ígérkező kupameccs következik. Mi a véleményed a tornagyőzelemről, illetve hogyan értékeled, hogy a nyolc közé jutásért a dunántúli csapat ellen csaptok össze? Mit vársz a találkozótól?
-Óriási sikernek tartom a kupagyőzelmet. Rendkívül büszke vagyok az egész csapatra és a vezetőségre egyaránt. Mindannyiunk lelkes és odaadó munkája benne van ebben a sporttörténeti sikerben. Megharcoltunk a rendezés jogáért a zöldasztal mellett és megharcoltunk a kupáért a parkettán. Ezt már senki nem veheti el tőlünk és Jászberény városától. Örökre beírtuk magunkat a históriáskönyvekbe. A Körmend ellen nem mi vagyunk az esélyesek. Az egyik legpatinásabb múlttal rendelkező klub, amelynek a jelene is fényes. A bajnokságban a tabella első felében állnak, reális cél lehet számukra a döntőbejutás. Négy nagyszerű légiósuk és remek magyar játékosaik vannak, elég csak Fodor, Ferencz vagy Trummer nevét említenem. Hatalmas érvágás számunkra két kulcsemberünk, Likár Péter és Kovács Attila kiesése. Ettől függetlenül mindent megteszünk a bravúr érdekében. Ígérhetem, hogy utolsó leheletünkig küzdeni fogunk csodálatos szurkolóink előtt.
-A Magyar Kupa mellett milyen terveid vannak a szezon hátralévő részére? Egyetértesz a vezetőség azon döntésével, hogy az ’’A”-ba jutást tűzte ki célul számotokra? Ha igen, ki lehet ennek megvalósításában a legnagyobb vetélytárs? Mivel múlhatjuk fel őket?
-Személyes célom, hogy javuljon a játékom. Minden szegmensben fejlődést várok magamtól. Védekezésben, támadásban egyaránt előre kell lépnem, mert többet tudok ennél. Csapatként, úgy gondolom nem tűzhettünk ki más célt, mint az NBI./B trónja. A keretünk tudása, tapasztalata, és az eddig mutatott játék alapján álszerénység lenne, mondjuk a 3-4. helyet megcélozni. Az odáig vezető út azonban iszonyatosan kemény lesz! Elképesztő harc várható az aranyért. Több kiváló csapat akarja megkaparítani a bajnoki címet. A Szeged, Hódmezővásárhely, Bonyhád, Veszprém, Nagykanizsa ötös fogat az, amely – rajtunk kívül - joggal pályázhat a végső sikerre. Amivel jobbnak érzem magunkat az három szóval összefoglalható: rutin, játékoskeret és játékintelligencia. Az „A” csoport a jövő zenéje. Először nyerjük meg a bajnokságot magunk és Jászberény városa miatt, aztán az illetékesek eldöntik, hogy van-e igény a továbblépésre.
-Milyen terveid vannak – a már ecsetelt rövidtáv mellett – hosszú távon? El tudod magad képzelni évekig jászberényi színekben?
-Természetesen szívesen részt vennék a jászberényi kosárlabdaéletben hosszú távon. Játékosként addig, amíg a saját mércémnek megfelelő produkciót tudok nyújtani. A marketing, kommunikáció területén már az idei évben segítek. Emellett az edzői feladatokban is szerepet vállalnék, ha úgy alakul. Rendkívül szimpatikus az a közeg, amely a kosárlabdát körülveszi. Véleményem szerint alázatos, kitartó és szisztematikus munkával minden szinten komoly eredményeket lehet elérni.
Kívánom, hogy megvalósuljanak a célkitűzéseid, s lehetőleg minél több kellemes élményben gazdagodj a JKSE játékosaként, ezzel boldoggá téve a hazai szurkolókat is!