Hivatalosan csak 25-én, pénteken nyitja majd meg kapuit a Várszegi Tibor által életre hívott jászberényi Malom Film-Színház, ám az első nézők, akik kifejezetten a színház okán érkeztek, már 17-én, csütörtökön délután megtöltötték a nézőteret.
Kétszáz középiskolás zsongott és zsibongott a székekben. Színházat nézni, csinálni, tanulni jöttek, meghívásuk pedig sem reklámfogásnak, sem alkalomszerűnek nem nevezhető, hiszen a színjátszó hely egyik legfontosabb feladatának tartja, hogy drámapedagógiai műhelyként bevezesse az ifjúságot a színház rejtelmeibe.
Ezen a délutánon Matuz János szolnoki dramaturg, író, rendező vállalkozott arra, hogy átadjon valamicskét ebből a különös világból. Egy középiskolásokból álló közönség figyelmét lekötni, elismerését kivívni – hát az bizony a világ egyik leghálátlanabb dolga. Matuz azonban láthatóan öreg róka, egy percre sem jött zavarba a sötétség leple alatt be-bekiabáló ügyeletes jófejektől. Pont úgy kezelte a gyerekeket, ahogy a helyzet megkívánta. Amit kellett, elengedett a füle mellett, másokra reagált, beszélt és beszélgetett, játszott és hagyott játszani.
És láss csodát: ahogy telt az idő, mind nagyobb lett a csend a nézőtéren, az ellenfelek elkoptak és szépen lassan szinte mindenki az ő csapatában játszott. A gyerekek egyre jobban érezték magukat ebben a - színpad, fények, függönyök által életre keltett - varázslatos világban és talán észre sem vették, de ez idő alatt úgy tanultak meg a színházról néhány dolgot, ahogy az egy ilyen helyhez illik: játszva.
Két órát kért a gyerekektől az elején Matuz János és így utólag azt mondhatjuk, a fiúk-lányok jó üzletet kötöttek. Akik pedig nem voltak ott ezen a délutánon, reménykedjenek benne, hogy Várszegi Tibor többször elhívja még dramaturg kollégáját, és akkor majd ők is eljöhetnek. Persze a színház, a színjátszás is olyan, mint a motorvezetés, az origami vagy a magasugrás. Biztos, hogy nem érdekel mindenkit, akit viszont igen, az most itt, Jászberényben, jókor van jó helyen. Mert színház születik.
Mert színház született. Lesznek hát előadások és biztos, hogy lesznek nézők is. Ám - ahogy ezt Várszegiék is pontosan tudják - ahhoz, hogy mindez meg is maradhasson, azok (és társaik) kellenek majd, akik csütörtök délután ott ültek a nézőtéren. Közülük egy-kettő talán a deszkákra is lép, a többiek meg „csak” a nézőtéren ülnek majd. Igazából mindegy, hiszen színház egyikük nélkül sincs és nem is lesz. A főszerep ily módon kiosztatott…