Ugyan a szezonra való felkészülés augusztus 19-én elkezdődött, az első bajnoki mérkőzésre pedig szeptember 19-én kerül sor, az alapozás sem csak edzésekből áll. Előbb augusztus 28-án, Balassagyarmaton játszottak és nyertek a kosarasok (86-80-ra), a hétvégén pedig kétnapos tornán vettek részt és nyertek meg. Ezekről a meccsekről, esélyekről, tervekről, múltról és jelenről beszélgettünk Mészáros Richárddal, a JKSE csapatkapitányával.
- Először is köszönöm, hogy időt szakítottál rám! Hadd gratuláljak az augusztus végi Salgótarján elleni győzelemhez! Laikusként az volt a benyomásom, hogy ez a siker annak ellenére is komoly fegyverténynek számít, hogy a nógrádiak az idegenlégiósaik nélkül léptek pályára – leszámítva Gorski Jaroslav-ot. Te hogyan ítéled meg a mérkőzés jelentőségét, illetve milyen tanulságokkal szolgált számodra?
- Köszönöm szépen a gratulációt, a csapat nevében is! Én is azt gondolom, hogy ez a meccs fontos állomása volt a felkészülésünknek, hiszen egy erős ellenféllel szemben mérhettük fel, hol is tartunk egyelőre. Ráadásul mindkét együttes győzelemre játszott, az utolsó percekben éppúgy küzdöttünk egymással, mint a kezdő sípszó után közvetlenül. A találkozó alatt egyetlen pillanat sem volt, amikor azt éreztem volna, hogy én vagy csapattársaim akár tudat alatt kevésbé vettük volna komolyan az összecsapást. Éppen ezért pedig büszkék lehetünk rá, hogy legyőztük egy, a soron következő idénytől az NB I./A-ban szereplő klubot.
Ki kell mondanunk, hogy célunk a legfelsőbb osztályba jutás, és az eddig mutatott teljesítményünk mindenképpen megmutatta számunkra, hogy helyes úton járunk, s ezt az irányt kell követnünk. Abból tudnunk kell építkezni, hogy felvettük a versenyt egy ’’A”-s gárdával a külföldi játékosaik nélkül, hiszen ez azt jelenti, hogy az alap már megvan – ami a jó képességű, magyar játékosokat illeti -, s az elkezdett munka folytatása esetén a további fejlődés lehetőségét is magunkban hordozzuk. Kétségtelen, hogy ez még a jövő zenéje és sokat kell annak érdekében dolgoznunk, hogy az elvárásainknak megfelelő eredménnyel zárjuk a bajnokságot, de a sportbarátok támogatásával bízom benne, hogy sikerülni fog!
- Biztos vagyok benne, hogy minden jászberényi szimpatizáns örömmel olvassa ezeket a sorokat, hiszen ezek szerint jó esélyünk van arra, hogy ismét legyen Jászberény (sport)múltjához méltó csapatunk! Ezek szerint az előző idényhez képest erősebbnek tartod a jelenlegi keretet?
- Igen, mert bár még csak öt közös edzésünk volt a nyár vége óta, egyértelműen az a benyomásom, hogy mind Kovács Attila, mind Puskás Artúr, mind pedig Wehner Zoli jelentős játékerőt képvisel, ráadásul mind az egyéni, mind pedig a csapatjátékban képesek a váratlan megoldásokra. Érkezésükkel mindenképpen nőtt a taktikai repertoárunk. Köszönet illeti a vezetőséget, hogy ilyen erősítéseket valósítottak meg! Az összeszokottságon persze még van mit javítani, de ez ilyenkor még természetes. Van időnk az összecsiszolódásra, de eddig jól haladunk vele!
- Csapatkapitányként különleges a helyzeted, hiszen feltételezem, felnéznek rád a társaid. Miben más a te helyzeted, mint a többieké?
- Valóban, csapatkapitányként főleg korábban voltak plusz feladataim, így például a keret összetartásának erősítése, ám a mai keretben sok rutinos játékos található, akiknek nincs szükségük az útmutatásaimra, de ettől függetlenül persze bizonyos értelemben és esetekben még előfordul, hogy az én szavam a döntő. Egyébként érdekes, hogy amikor Jászberénybe érkeztem, azt tűztem ki célul, hogy az első szezonban feljutunk az NB I./B-be, pedig sokak szerint ez nagyobb kihívás volt, mint most az A-csoportba jutás. Én azonban hittem az elvégzett munka gyümölcsében, s legnagyobb örömömre sikerült is az osztályváltás. Ekkoriban játékos-edző voltam, majd később a színvonal emelkedése és az egyre nagyobb elvárások miatt nem vállaltam, nem vállalhattam a kettős terhelést, s ekkor már ’’csak” a játékra koncentráltam. Először Nagy József, majd Horváth Balázs volt a felnőttek vezetőedzője, én pedig az utóbbi években csapatkapitányként igyekszem tenni a dolgom, s minél több mérkőzést a mi javunkra fordítani.
- A rutintalanságot semmiképpen sem lehet a szemedre venni. Hogyan emlékszel vissza a Jászberénybe való igazolásodat megelőző pályafutásodra? Ha jól emlékszem, szó szerint nagy utat tettél meg, mielőtt a JKSE-t választottad.
- Igen, valóban kalandos volt az eddigi pályafutásom. Azt hiszem, nem mindennapi történet, hogy tizennégy évesen, korosztályos válogatottként a Szolnoki Olajtól leigazolt a Zalaegerszeg. Ebben az időszakban előrébb rangsoroltak a szakértők az azóta a válogatott egyik alappillérévé vált Németh Istvánnál is. Aztán az évek során lehagyta a korosztályunkat, főleg engem… Ettől függetlenül kilenc és fél évet töltöttem Egerszegen.
Az első hat-hét idénnyel nem is volt probléma, szerettem a várost, élveztem a játékot és sok tapasztalatot szereztem az élvonalban. A legkedvesebb emlékem ebből az időszakból az 1996/1997.-es bajnokságban szerzett bronzérem a bajnokságban, amit óriási sikerként könyveltünk el. Ezután azonban érkezett a csapathoz egy szerb edző, aki megbélyegzett, s tehettem bármit, minden körülmények között a hatodik játékosának tekintett. Az áldatlan állapotot egy ideig tűrtem, sokáig megpróbáltam bebizonyítani, hogy helyem van a kezdő ötösben, ám amikor beláttam, hogy erre nincs esélyem, nem volt mit tennem, továbbálltam. Bár már ebben az időszakban is voltak gondjaim a gerincemmel, elfogadtam a pécsiek hívását.
Ekkortájt már az egészségem hátráltatott a játékban, és bár szívesen emlékszem vissza erre az állomására is a sportpályafutásomnak, egy év után Jászberénybe igazoltam. Ezt a döntésemet pedig azóta sem bántam meg…
- Ennek a szurkolók nevében is szívből örülök! Ezek szerint hosszútávra tervezel városunkban?
- Igen, persze! Több mint öt éve itt játszom, itt élek és a munkahelyem is Jászberényhez köt, vagyis természetesen itt tervezem leélni az életemet a családommal.
- Ennek azt hiszem, minden jászberényi örül! Végezetül arra lennék kíváncsi, hogy mekkora hasznát vette az egylet a hétvégi tornának, melyet a JKSE nyert meg – s amelyhez szívből gratulálok-? Milyen következtetéseket vontatok le?
- Köszönjük szépen, igyekeztünk megfelelni a hazai pálya adta előnyöknek, illetve elvárásoknak, s bízom benne, az első hellyel és általában a mutatott játékunkkal elégedettek lehettek mindazok, akik a két nap során kilátogattak a helyszínre. Mindenképpen érdemes volt megrendezni ezt a tornát, hiszen minden egyes alkalmat ki kell használnunk annak érdekében, hogy összehangolódjon a játékunk.
Az elmúlt hetek alapján az a véleményem, hogy a szezon során nem elsősorban valamelyik ellenfelünk, hanem saját magunknak nehezíthetjük meg a dolgunkat. A Szolnok ellen is bebizonyosodott mindez, mivel kezdetben hiányzott a játékunkból a kellő agresszivitás, s ezt a főiskolások ki is használták. Az első félidőben volt, hogy tizenöttel vezettek a vendégek, ám a félidőben higgadtan megbeszéltük, miben kell változtatnunk, s a folytatás alapján ki tudtuk köszörülni a csorbát, s így megnyertük a meccset.
Ennél fogva minden egyes fordulóban a maximumra törekszünk majd, s mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél tovább jussunk el! Ehhez azonban a közönség támogatása is nélkülözhetetlen!