A nyári napforduló az évnek az a jellegzetes időpontja, amikor a Nap az égbolton a legmagasabb delelési ponton áll. A régiek hiedelme szerint varázslatos éjszaka ez, amikor szinte bármi megtörténhet, a kívánságok teljesülhetnek. S bár az év leghosszabb nappalát és legrövidebb éjjelét június 21-én élhetjük meg évről-évre, Szent Iván éjjele mégsem június 21-ére, hanem június 24-ére esik. Ennek oka azonban a tropikus időszámítási mód sajátosságában és a tényleges naptári évek közti különbségben, illetve az egykori naptári reformokban rejlik.
Így a nyári napforduló napja és megünneplése időben napjainkra már elvált egymástól. A nyár csillagászati értelemben vett kezdete korábban valóban Szent Iván napra, azaz június 24-ére esett, de erre ma már az eltolódás miatt három nappal korábban, június 21-én kerül sor. Évszázadok, vagy egy évezred múlva a napfordulók még korábbi dátumra fognak esni.
A néphagyományokhoz illően – világszerte – örömtüzeket gyújtanak, melyeknek csodás erőt tulajdonítanak. Szinte az összes kultúrában a Nap, és ennél fogva a fény diadalának ünnepe volt, amely a pogány ember hiedelmei szerint a világosság és a sötétség állandó harcán alapult.
A kelták, a germánok, a szlávok és az északi népek többsége már a kezdetektől megünnepelte ezt, mint ahogy ezt ma is teszik. Papjaik, druidáik a Föld és az Ég nászának tartották e különös napot, s ennek megfelelően is tisztelegtek előtte.
Mivel a keresztényi logikába is beleillett a fény és a sötétség küzdelme, ezért a kereszténység végül ezt a napot Keresztelő Szent János napjává tette. Az Iván elnevezés a régi magyar Jovános, Ivános alakból ered, illetve a János névnek a szláv formájából.
Úgy tartják, Szent Iván éjjelét megelőző nap virágzik a páfrány, amelynek virága csak nagyon rövid ideig él. Aki mégis tanúja lehet e kis virág életének, az megérti a növények és az állatok nyelvét, és megleli a föld alatt rejtőző kincseket. Azt mondják, a régi időkben a boszorkányok a páfrány virágának köszönhették a varázstudásukat, s általuk voltak képesek láthatatlanná válni. Halandó ember azonban képtelen volt megszerezni e virágot, mert a növény a virágzást megelőző pillanatban varázsport hintett szét maga körül, amely álomba ringatta a szerencsés megtalálót.
Szintén a különleges éjszakát megelőző napon zöldellő faágakat tettek az ajtókra, ablakokra (de még a tyúkólakra is), hogy elűzzék a boszorkányokat és megelőzzék a rontást. Az ezen az éjszakán meztelenül szakajtott gyógynövények különleges gyógyító hatással rendelkeznek.
Kedvelt tradíció volt, hogy a falu hajadonjai körbetáncolták a meggyújtott farakást, majd amikor az utolsó szikra is kialudt, a kenderföldre mentek, és mindannyian leheveredtek, majd ruhájukat leporolva felálltak. A hiedelmek szerint amelyikük után a letiport kender felállt, az a következő évben férjet talál magának.
A tűzgyújtás talán az összes hagyomány közül a legelterjedtebb. Eszerint a tűzrakást háromszor kellett átugrania mindenkinek, aki azt akarta, hogy Szent János illetve Szent Iván segítsége által a Szentháromságnál kegyelmet nyerjen. A tűzbe dobált almának és más gyümölcsöknek szintén gyógyító erőt tulajdonítottak. A tűz egyfajta védő-erőt is jelentett az emberek számára, akik az ünnepek végén a ház falára akasztották a tűz körbetáncolása alkalmával viselt koszorút, hogy az megvédje őket a későbbi tűzkároktól, természeti csapásoktól és a gonosztól.