[2]Április 17-én péntek este különleges alkalmat ígért azoknak, akik nem ijednek meg egy kis hangerőtől, és nem éppen szokványos látványtól. Persze, akik elmentek a Lehel - Film-Színház soron következő koncertjére tudták mire számíthatnak. Amikor érkeztem már majdnem tele volt a pódium előtti terület, mint az később kiderült egytől–egyik "fanatikusokkal". Ami viszont számomra meglepetést okozott, az hogy bizony a hölgyek voltak többségben. Ráadásul nem is egyedül, hanem többen édesanyjuk oldalán, pedig szemlátomás nem volt szükségük felügyeletre. A vendég az Anna and the Barbies volt, gondolom ezek után a fentiekhez nem szükséges magyarázat.
Ahogy elhangzott az első akkord, Pásztor Annától és társaitól elkezdtek záporozni a mindenki számára ismert dalok és a csak fanatikusok által ismert korábbi nóták. Bár a prímet kétségkívül a remek énekes vitte, de a nóták többségében egy hatalmas kórus társult hozzá, aki kiélvezte ennek a "zápornak" minden cseppjét. Volt itt minden az elgondolkodtató érzelmes szövegektől olyan zúzásig, hogy a fal adta a másikat.
[2]
Átkozottul meleg volt… Igaz… Nem volt levegő… Igaz – hiába is lett volna, akkor is csak kapkodtunk volna utána. Viszont ami volt az leírhatatlan hangulat. És ezen az estén a közönség olyan tapasztalhatott meg, amit egy nagy koncerten a színpadtól sok méterre felállított kordonok mögött soha. Azt a fantasztikus energiát, ami ezekből a zenészekből árad dalaikon keresztül.
A cím ezúttal is hamis egy kicsit, mert az ugyan igaz, hogy egy-két alkalommal bizony a könnycseppek is megjelentek a szemek sarkában, netán végig gördültek az arcokon. Ami viszont nem helytálló az izzadságcseppek esetében, mert az izzadság patakzott mindenkin, függetlenül attól, hogy éppen előadó vagy csak rajongó volt az illető. Az pedig határozottan nem igaz, hogy a melegtől…
[2]
A látvány? Leírhatatlan, de azért lefotózni le lehetett. Így erről beszéljenek inkább a képek… Katt’ a fotóra…