[2]Az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc előestéjén egy egészen másfajta ünneplésre került sor a Lehel film-Színház Klub koncert sorozatának keretein belül. Természetesen ez is arról a csodálatos tavaszról szólt, de kicsit másként. Már voltak vendégei városunknak a slam poetry legjelesebb képviselői, köztük Színész Bob – polgári nevén Horváth Kristóf – is, aki ezúttal saját ki csapatával érkezett. Na jó, orkesztrájával csak, hogy pontos legyek. Társai Szarvas Dávid, aki egy beat boxot bűvölt és mellette énekelt, míg az alapot Eged Márton szolgáltatta basszusgitárjával.
A visszaemlékezés ismert versek és az ezekre épülő, vagy inkább ezekből kinövő saját írások keveréke volt. Az új szerzemények természetesen a slam poerty stílusában, hol zenei kísérettel, hol csak sajátos hangeffektek adta ritmussal kísérve zúdultak ránk. Az üzenet minden esetben a szabadság utáni vágy, az ahhoz való mindenki számára egyforma hozzáférés joga, a gondolat, szólás és sajtó szabadság volt. Bizony komolyan oda kellett figyelnie annak, aki pontosan követni akart minden szöveget, mert a stílusból adódóan voltak váratlan és ritka nyelvi fordulatok. A szünet alaposan ráfért az érdeklődőkre, részint azért, hogy emésztgessék a hallottakat, és elgondolkodhassanak azon a régi versek kapcsán felmerült kérdésen, vajon a költő elődök előre látták a jövőt, mikor leírták soraikat, vagy netán a jelen halad a hajdan volt idők irányába.
[2]
A szünet után egy merész fordulattal, az előadók jóvoltából bepillantást nyerhettünk a boszorkánykonyhába ahol, és ahogy születnek ezek a szövegek. Kaptunk egy gyorstalpalót ritmikából, a versekben használt ritmusok szerepéről, kapcsolatukról a zenével. Példák sorát hallhattuk, mennyire más jelentést képesek hordozni ugyanazok a sorok más ritmusban és más zenei kísérettel. Az igazi meglepetést számomra az okozta, hogy Bob mindezt a mindenki által ismert Weöres Sándor verseiből vett példákból vezette le. Egyébként ez nem spontán kalandozás volt részéről, ugyanis a Petőfi Irodalmi Múzeumban már bemutatásra került a csapat Weöres Sándor estje, stílszerűen WEÖREST címmel. Ha valaki eddig úgy gondolta, hogy a slam poetry valami link szedett-vedett, időnként meglehetősen szabadszájú szóáradat, az most megtapasztalhatta, hogy egy-egy „három perces” mögött mennyire alapos verstani ismeret, ötlet és mondanivaló húzódik meg. Legalábbis, ha a műfaj legjobbjaival találja szembe magát az ember. Nem mellesleg Bob nemcsak előadónak, de tanárnak is remek volt…
[2]
Furcsa párhuzam, de az elmúlt évben a Sebő együttes volt a Múzeumok éjszakájának vendége, aki szintén Weöres Sándor költeményeit tolmácsolta saját zenei felfogásukban. Azért azt nem gondoltam, hogy erről a "tőről" ilyen különböző virágok fakadhatnak.
Ezen az estén a tartalom teljes mértékben felülírta a formát, így nem csoda, hogy ezúttal csak néhány kép került a galériába… Katt’ a fotókra.