[2]Amióta kiderült, hogy Ripoff Raskolnyikov is vendége lesz a klub koncert sorozatnak, sokan izgatottan vártak a múlt péntek estére. Én a dzsessz műfajban kevésbé járatos, viszont úgy gondoltam, hogy nem nagyon járok utána ennek a meglehetősen érdekes, de annál is izgalmasabb gitáros zeneszerzőnek. Ahogy azt általában teszem, meghagyok mindent az első találkozásra. Nincs előzetes elvárás, csak az, ami azon az estén történik…
El kell mondjam, hogy ezúttal is bejött ez a módszer, mert csupán egyetlen számot hallgattam meg tőle és néhány képet néztem meg róla, viszont ami a koncerten következett... azt akkor sem tudtam volna elképzelni, ha akármennyi videót megnézek korábban.
Egy rövid felvezetéssel – a Mother Funkers igyekezett megágyazni az est igazi főszereplőjének… sikerrel. Ezután lépett a pódiumra - illetve foglalt helyet egy széken keresztbe tett lábbal - a hazánkban évek óta, pontosabban több évtizede jól ismert gitáros zeneszerző. Aki korábban hallotta és ismerte, tudta mire számíthat, aki nem – mint például jómagam – annak az első pillanatban leesett az álla. Nem csupán azért, mert, hogy is mondjam, nem minden napi figura a színpadon Raskolnyikov, de amikor az első hangot énekli, vagy az gitárján az első akkordot megpengeti, egy egészen más világ nyílik meg. Látszólag egykedvűen játszik gitárján és énekel sajátos hangján, de a hatása az nehezen leírható. Néha aztán "elgurul a gyógyszer" és olyan szólókba kezd, hogy szavakat is nehéz találni rá. Feltétlenül meg kell említeni, hogy bármennyire is az ő talentuma uralta a színpadot mellette remek zenészek voltak a társai, akik évek óta kísérik. Gyenge Lajos dobolt, Herr Attila basszusgitározott és Nagy Szabolcs zongorázott. Jó néhányszor megbizonyosodhattunk tudásukról, amikor ők vették át a főszerepet, bizony remekül odatették magukat. 
[2]
Laikusként hazafelé úton azon gondolkodtam, vajon könnyű, vagy éppen nehéz feladat egy ilyen remek muzsikust kísérni. Saját tapasztalatom alapján fotózni, úgy, hogy a képek beszélő viszonyba legyenek az élménnyel, amiben részünk volt… nekem legalább is nagyon nehéz volt. Azért remélem, hogy a galériában látható képek sikerrel idézik ennek a valóban stressz-mentes estének egy-egy pillanatát.
[2]
Apropó, akiben ezután a koncert után még valamilyen stressz maradt volna… hát, akkor…
Remélem, hogy a következő „kezelésre” nem kell majd nyolc évet várni.