[2]Már lassan öt éve annak, hogy az akkoriban szárnyát bontogató MaloM Film-Színház vendége volt a Beregszászi Színház éppen azzal a darabbal, melyet múlt csütörtökön ismételten elhozott Jászberénybe. Csehov három egyfelvonásosa - A medve; A dohányzás ártalmairól és a Leánykérés – akkor is hatalmas sikert aratott.
A helyszín változott, hiszen a mozi épületéből egy még sokkal kisebb térbe költözött a színház. A közönség soraiban azért fel lehetett fedezni olyan arcokat, akik az előző előadáson is ott voltak. Számukra nem volt zsákbamacska mit várhatnak. A padon és előtte a földön párnákon ülő gyerekek pedig a szó szoros értelmében most igazán közel kerülhettek az igazi színészethez – a szereplők ugyanis a Nemzeti Színházban is játszanak. Ezúttal pedig csupán egy két lépésre tőlük csináltak igazi színházat.
Szóval a korabeli orosz valóságban semmi sem teljesen az, aminek látszik. A férjét elvesztett hű asszonyról kiderül, hogy soha sem adatott meg neki a boldogság, a Medve pedig minden csak nem „ragadozó” legbelül inkább hasonlít egy kis nyuszira, talán a szolga Luka olyan amilyennek látszik. Persze, amíg ezekre fény derült jókat kacagtunk a csehovi humoron, amelyet persze bőven fűszereztek a szereplők is. Mi sem természetesebb, hogy a végére minden jóra fordult, igaz ezt Luka villával és cséphadaróval a kezében – ugyanis meg akarta menteni úrnőjét a Medve karmaiból – nem igazán értette, de talán nem is lényeges.
[2]
A középső felvonásban egy rövid fejtágítást kaptunk a dohányzás ártalmairól. Nagyon rövidet, hiszen a ház úrnője távollétében férje, aki az iskolájuk mindenese volt, szívesebben mesélt inkább saját sanyarú kis életéről, mintsem a dohányzás nem éppen áldásos hatásáról.. Időnként a hasunkat fogtuk a nevetésről, majd a szívünk szorult a partra vetett halként vergődő férj láttán. 
[2]
Az utolsó történet maga volt az őrültek háza. Adott egy "dilinkós" özvegy földbirtokos és annak a lánya, hogy is mondjam finoman – alaposan elbánt vele a természet – és egy piperkőc szomszéd földbirtokos, aki jobb híján a lány kezéért ácsingózott. Hogy komolyak a szándékai azt egy csokor szegfűvel szerette volna nyomatékosítani az apa számára, de szerencsétlen csokor már az első percet sem élte túl.. De amikor bekapcsolódott a lány, kezdett elszabadulni a pokol az egymás családfájának gyümölcseit csak úgy verték egymás fejéhez, hogy öröm volt nézni. Az ok valami több generációs földvita volt. Mindenesetre nem alakultak idillien a dolgok. Amikor az apának már-már sikerült valahogy csillapítani a kedélyeket jött egy újabb csörte a két család vadász kutyái okán, ismételten csak válogatott érvek hadával, és egy velőt rázó hisztérikus sikoltozással az arajelölt részéről… Az apja szerint volt már jobb, de nekünk éppen elég volt ennyi is.
Ha valaki ezidáig még csak nagy színpadi előadásokat látott, érdemes belekóstolnia abba a közegbe, amikor a színész szó szerint karnyújtásnyira van tőle és sokszor nem tudja eldönteni, hogy meddig tart a szerep és hol kezdődik a valóság. Persze az olyan remek színészek esetében, mint akik vendégeink voltak egyértelmű, hogy minden mondat, minden gesztus csak szerep… vagy mégsem?
[2]
Szokásom szerint ezúttal is jóval az előadás kezdete előtt érkeztem, ahol egy rövid kis beszélgetés következő mondata ütöttte meg a fülemet. Trill Zsolt egy rögtönzésre épülő műsorra történő meghívásával kapcsolatban mondta …Ahhoz, hogy én rögtönözni tudjak, előbb tudnom kell a darabot. Az előadás során számot is adott erről a gondolkodásról, mert azonnal lereagált minden történést, ami a nézőtéren, vagy a környezetében zajlott, majd egy pillanat alatt ismét a szerepében volt.
Azért hogy ne csak szavakban idézzem fel ezt a remek estét, a képekre kattintva elérhető a galéria.