[2]Anya! … Apa!... Anya! … Apa!... Anya! … Apa!... CSEND…
Megszületik a gyermek… nagy öröm… családnak, városnak, országnak… CSEND
Kérdés: Mit szeretnél… jó sportoló szeretnék lenni… ha apa és anya nem külföldön dolgozna… játékot… az emberek nem szennyeznék a Földünk… apáék nem veszekednének állandóan… SEMMIT…
Labdát akarok… labda repül, tompán puffan… Anya, Apa sehol… dolgoznak, veszekednek, Apa kocsmában… helyettük csak a labda van…
A férfiak a teremtés koronái… eltartják a családot… hétfőn, kedden, szerdán…. focimeccset néznek, ha nem a kocsmában vannak… 13 éves voltam, amikor egy férfi megerőszakolt… Egy év múlva találkoztunk az utcán… már gyűlölni sem tudtam…
Én nem dohányzok, naponta csak kétszer megyek be a fiú WC-be elszívni egy szálat… tartozni kell valahova… Nem iszok… akkor hagyom abba, amikor akarom… tartozni kell valahova…
Apa felhívnálak telefonon, hogy elmondjam, mennyire szeretlek, de már nem vagy … Mennyi egyszerű szó, fél mondat, amit nem mondunk ki, amikor kimondhatnánk, amikor kimondanánk már nincs kinek…
[2]
Január 19-én este ismételten az Osonó színház volt a MaloM vendége. Ezúttal azonban nem a korosztályuk számára tartottak előadást, hanem a felnőtteknek. Nem a hasonló sors között élőkkel szembesítették a közös gondjaikat, hanem velünk szülőkkel… történt mind ez egy olyan helyen, ahol nem különült el a játéktér és a nézőtér, mert nem előttünk, hanem mögöttünk zárult le a függöny… Nem volt menekvés, bele kellett nézni az elénk tartott tükörbe. Bele kellett nézni a szereplők szemébe, mint az előadást követő beszélgetésben kiderült nem is olyan egyszerű dolog ez – igen, mert ez az előadás nem az utolsó szó elhangzásával ér véget… van még egy kis ráadás beszélgetés… Nem volt kitérési lehetőség… látnunk kellett az ideje korán kiábrándult, majd felnőtté vált gyermeket… és, hogy ne nyugodhassunk meg láthattuk azt is milyen egyedül maradnunk „mire megvénülünk”…
Anya! … Apa!... Anya! … Apa!... Anya! … Apa!... CSEND…
Számtalan apró kép és mérhetetlen hitelesség… mert ők ugye a mi gyerekeink is lehetnének…
Egy igazi beavató színház részese lehetett az a két tucat néző – helyesebb lenne a résztvevő kifejezés használata -, aki nem valami negédes vasárnap délutáni agyzsibbasztó tévé műsort választott, hanem elfogadta ezeknek a fiataloknak a meghívását és egy térben egy óráig együtt létezett velük. Megjegyzem a darab jellegéből adódóan többen nem is nagyon fértünk volna el...
Anya! … Apa!... Anya! … Apa!... Anya! … Apa!... CSEND…
Tudom, illene valami összefogott, bölcs, elemző beszámolót írni… Semmi értelme… akik ott voltak… átélték ezt az egy órát, e nélkül is számtalan felkavaró érzéssel távoztak, és ez alól én sem voltam kivétel. Aki nem volt ott úgy sem menne semmire egy színházi kritikával.
Természetesen, vendégeink jóvoltából fotózhattam is… az eredmény a galériában látható… csak egy kattintás képekre.
[2]