Évekkel ezelőtt Horgas Eszter és Szakcsi Lakatos Béla társaságában tette tiszteletét nálunk a nem mellesleg Kossuth díjjal is kitüntetett dzsessz-legenda. Ezúttal egyetlen társa egy zongora volt…
Hamar kiderült, hogy igazából nincs is szüksége másra… könnyedén tekerte az ujjára a hallgatóságot Chopin dallamaira, vagy játékos sétára hívta néhány klasszikussal, netán földbe döngölte erőteljes előadásával… szóval esélyünk sem volt a menekülésre. Mint mondta, a szerző megír egy darabot, de az végül is az előadón múlik, milyen hatással lesz a közönségre…
Megtanultuk, nincs olyan zene, amelyben ne lenne ott a dzsessz, az improvizálás lehetősége, csak a tudás legyen jelen a közelben. Valószínűleg dzsessz a lelke mindennek…
Igen… ismét tanultunk… Nincs unalmas zene, csak unalmas előadás… mivel csupa izgalmas zenét, hallhattunk ámulatba ejtő előadásban, így aztán többszöri vastapssal „követeltük” az újabb és újabb kurzusokat! Na persze ez nem is lehet csoda egy ilyen tanár esetében, aki több, mint hatvan éve van a „katedrán”, New Yorktól Jászberényig.
Ha valaki mesterkurzusra vágyott a dzsessz műfajból, legyen az bár éltesebb, vagy középkorú, és néhány nagyon fiatal hallgatókról, az maradéktalanul megkapta ezt ezen az estén, pedig „csak” egy zongora és egy zongorista találkozásnak voltunk szem- és fültanúi.
A galériában azért nincsenek ezúttal fotók, mert a zene mindent elsöpört, beleértve a fotóst is a képeivel együtt… Nem is bánom…
Fotók: Szalai György