1823-ban ezen a napon született idősebb csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula államférfi, magyar miniszterelnök, osztrák-magyar külügyminiszter. 1890-ben hunyt el.
Hazafias szellemű nevelést kapott, a család hagyományosan ellenzéki szellemű volt. Ifjúkorában a reformkor pezsgése igen jelentős hatást gyakorolt rá. Jogi tanulmányainak befejezése után a korabeli arisztokrata ifjak szokását követve hosszú külföldi utazást tett. Példaképeként tisztelte Széchenyi Istvánt,
1848 áprilisától Zemplén vármegye főispánja, Jellasics betörése után a megyei önkéntes nemzetőrök parancsnokaként részt vesz a pákozdi csatában, majd harcol Schwechatnál is. A tavaszi hadjáratban Görgey Artúr segédtisztjeként szolgált. 1849 tavaszán honvéd ezredessé léptetik elő. A Szemere-kormány külügyminiszterének gróf Batthyány Kázmérnak megbízásából Konstantinápolyba utazik diplomáciai küldetésben, a szorongatott magyar szabadságharc számára igyekezett külföldi támogatást szerezni. Többször utazik Párizsba és Londonba is. A szabadságharc bukása után nem térhetett haza.
1851-ben távollétében halálra ítélték, és jelképesen (in effige) felakasztották a szabadságharcban való részvételéért. Kisebb megszakításokkal Párizsban élt, élénken részt vett a társasági életben, kora egyik legszebb férfijának tartották.
1857-ben hazatérhet, azonnal bekapcsolódik a politikába, Deák Ferenc követőjeként. Kegyelmet nem kért, a főispáni tisztséget sem vállalta el újra, meg kívánta várni, míg újra alkotmányos viszonyok jöhetnek létre. Továbbra is kapcsolatban maradt az emigrációval. Sátoraljaújhely követe az 1861-es és az 1865–1868-as országgyűlésen, 1865 és 1867 között alelnöke a képviselőháznak. A kiegyezést előkészítő tárgyalások egyik vezetője, a kiegyezést megszövegező ún. Hatvanhetes bizottság tagja. Deák Ferenc javaslatára 1867. február 17-én Ferenc József miniszterelnökké nevezi ki. Június 8-án a koronázás során ő látja el a nádor feladatait a ceremónia során. A miniszterelnöki tisztséget 1871-ig látta el. Jelentős érdemeket szerzett a dualista államon belül az önálló modern magyar államszervezet megteremtésében.
1871 és 1879 között az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminisztere, egy ideig a közös pénzügyeket is felügyelte. E tisztségében átalakította a Monarchia külpolitikájának irányvonalát, megszüntette az ország izolációját, közeledett a Német Császársághoz, Oroszországhoz és Olaszországhoz is
Élete utolsó éveit elhatalmasodó betegsége miatt visszavonulva töltötte kastélyában Tőketerebesen, továbbra is figyelemmel kísérve a közéleti eseményeket. A tőketerebesi kastélyparkban álló mauzóleumban nyugszik feleségével együtt.
(forrás: wikipédia)