Van képem hozzá… Jó borhoz, jó hordó kell.

[2]A Belvárosi hétvégék sorozatát záró Városlakók Napja egyik kiemelt eseményének szánták a szervezők a XIII. Országos Kádártalálkozót. És természetesen az is lett.

Annak ellenére, hogy napjainkra a különböző rozsdamentes tartályok egyre nagyobb teret nyernek a borászatban – ami sajnos egyet jelent a kádár szakma visszaszorulásával – azért még sok olyan terület van, ahol Istenkáromlás nem fából készült hordót használni a bor készítéséhez. Meg aztán a kádárok munkája kemény, embert próbáló tevékenység, így kétség sem férhet ahhoz, hogy a sokszor generációk óta ezt a mesterséget folytatók nem adják könnyen a bőrüket.
Aki szombaton délután közelebb merészkedett a kádárbemutatóhoz – szerencsére igen sokan voltak – egy kicsit beleszagolhatott a formázásra váró fa sajátos illatába, és az elmaradhatatlan füst illatába. Láthatta, hogy a mesterek hogyan hajlítják lépésről-lépésre a dongákat, hogy végül ráhúzhassák a vasalatot. Sőt, a vállalkozó szelleműek maguk is kipróbálhattak egy-egy mozdulatot. Korra és nemre való tekintet nélkül sokan éltek is a lehetőségekkel. Természetesen a próbálkozásokat gyakorlott kezek irányították nagy szakértelemmel és remek hangulatban, ami nem utolsó sorban Kalla Pál aranykoszorús kádármester – a rendezvény fő szervezője – szakértő kalauzolásának volt köszönhető.
Érdekes látványt nyújtott a tíz, egyszerre készülő hordó a Nagytemplom árnyékában. Aki ott volt, jól szórakozott, és reményeim szerint a mesterek is kaptak egy kis biztatást, ahhoz hogy tartsanak ki csodálatos mesterségük mellett, még akkor is, ha manapság rossz idők járnak rájuk.
Azt az utat ami az erdőben kiszemelt fától addig terjed, amíg az első csepp bort a hordóba töltik, akár a „türelem útjának” lehetne nevezni. Hozzáértő szemek türelmesen és akkurátusan válogatják az erdőben a hordónak való fát, amit kivágnak, majd nagy gondossággal a megfelelő méretre feldarabolva évekig türelmesen szárítják, míg eljön az ideje a hordó összeállításának. Ezen az úton mindennek pontosan a megfelelő időben kell történnie, különben a végeredmény csak egy rakás fa lesz.
Érdekes út a „türelem útja”, az egész a fa „halálával” veszi kezdetét, és a megfelelő idő elteltével az első csepp bor újra életre kelti a sokáig „halottnak” hitt faanyagot, immáron hordó formájában, igaz ez már egy másik „élet kezdete”.
Mintha ismerős lenne a történet… de még mielőtt még jobban elmerülnék a gondolatokban, inkább idézzük fel ezt a kellemes szeptemberi szombat délutánt, ehhez elég a képre kattintani és irány a galéria. [2]