1898-ban, 88 évesen, ezen a napon hunyt el a magyar biedermeier festészet legkiválóbb mestere, az MTA levelező tagja.
A háromszéki Mártonfalván született, szegény család sokadik gyermekeként. Diákoskodása alatt tömérdek nélkülözésben volt része, de minden nyomorúságáról megfeledkezett, ha rajzolhatott, és rajzai kapcsán érték nagy sikerek, apróbb megélhetést is biztosítva.
Egyre inkább erősödött benne a művészet iránt érzett szeretete, s 1828-ban Kolozsvárra ment, ahol megtanulta az olajfestés alapjait is, mert eladdig jobbára krétával rajzolt, vagy vízfestékkel dolgozott. Még többet akart tudni, és ez a vágy hajtotta Bécsbe, ahol a Képzőművészeti Akadémiára is bejutván alaposan kiképezte magát rajzolásban és festésben.
Első sikerét 1835-ben Pesten aratta, amikor bemutatta Veronese Európa elrablása című festményéről Velencében készített másolatát. Ettől kezdve ő lett az egyik legkeresettebb magyar arcképfestő, aki kizárólag művészetéből megélt. Évről-évre igen sok kíváló ember arcképét készítette el, egyebek közt báró Wesselényi Miklósét, Vörösmarty Mihályét, Petőfi Sándorét, gróf Széchenyi Istvánét, és Arany Jánosét.
Bámulatos volt vizuális memóriája. Mondják, egyszer harminchét év távlatából készítette el valaki portréját, emlékezetből, és a mellé illesztett, közben előkerült, fotográfia tanúsága szerint közel hibátlanul.
1877-ben ünnepelték meg zajos külsőségek közepette ötvenéves művészi jubileumát, ám ezt követően is még hosszú időn keresztül festett fiatalos buzgalommal, míg 1898. február 12-én a halál ki nem vette kezéből az ecsetet.(forrás:wikipédia)