Amikor a minap megírtam a tudósításomat a Vasas-Csíkszereda hokimeccsről, amelyen Szappanos Dávidot a berényi jégkorong utolsó „nagykövetét” hosszú időre harcképtelenné tették, eszembe jutott valami. Konkrétan az, hogy Jászberényben azért nem egy olyan sportoló (vagy volt sportoló) él, akikről nekem vagy a korom, vagy a melóm miatt bőven vannak emlékeim.
Ezekre a lányokra és fiúkra (nőkre és férfiakra) meg joggal lehetünk büszkék. Úgyhogy tán nem érdektelen, ha megosztom a JBO olvasóival ezeket az emlékeket. Annál is inkább, mert van olyan is közöttük, akikről videóim is vannak. Így született az alább olvasható Krisztike révbe ér című írás, és így születik most ez a cikk, amelyik a kedvenc berényi sportolómról szól…
A katartikus pillanat… 
Az a bizonyos képeslap
Fogalmam sincs, hogy Önök mit csináltak 2002 telén. Tovább megyek: arról sincs semmilyen emlékem, hogy én mit csináltam. Azt tudom, hogy épp fél évvel voltam a Riporter Kerestetik előtt, amely gyökeresen megváltoztatta az életemet. Amire viszont tisztán emlékszem: nagyon meglepődtem egy képeslapon. A papírdarab az amerikai kontinensről érkezett, pontosabban Salt Lake Cityből. A sportkedvelők vélhetően tudják, hogy ott és akkor éppen téli olimpiát rendeztek. Olyat, amelyen voltak jászberényi indulók is. Nagy Mariann és Farkas Éva. A képeslap szövege: Üdvözletemet küldöm Salt lake Cityből, a Téli Olimpiáról. Nagy Mariann, 2002 február.
Olimpiai díszletek közöttGondolom ennél sablonosabb szöveg kevés van, hiszen nagyjából olyan, mint a „Boldog Karácsonyt kíván a Kovács család”, de mégis van pár – nem elhanyagolható - különbség.
Egy részről, Mariannt a kutya nem kötelezte, hogy írjon nekem, más részről mekkora boldogság az egy kisvárosi sportrajongónak, ha egy olimpikon levelet küld neki a világ másik feléből. A lap azóta is megvan, ott tárolom az athéni és a pekingi Dézsi Zoltán feliratú paralimpiai sajtóbelépő mellett. Mit tagadjam: még tini korom szerelmesleveleinek sem örültem ennyire, mint ennek a képeslapnak.
Persze addig el is kellett jutni…
Azt hiszem 10-11 éves lehetett Mariann, amikor először találkoztam vele. Akkor én a Trió Rádió (hőskori néven: Rádió Jászberény) riportere voltam, Ő pedig a berényi gyorskori egyik legnagyobb ígérete. Az apját már akkor is jól ismertem. (Kocsmájában egyébként mindig jó kávé fogyasztható, és a sör hűvösségére sem lehet panasz. Leírom már, hátha meghív valamire. Rólunk, újságírókról úgyis az a hír járja, hogy tíz forintért eladjuk a lelkünket.) Szóval Mariannék családi lakába mentünk, hogy kifaggassuk az ifjú tehetséget. Így másfél évtized távlatából már nem emlékszem mi mindent mondott, csak azt tudom, hogy a szobájában már akkor is érmek, és serlegek tömkelege pihent. Meg talán még az rémlik, hogy rövidre nyírt, fiús haja volt. De ez utóbbiban tévedhetek is. Ja és az is megvan, hogy egy kis tündér volt. Szerény, kedves, mosolygós, és ebben tuti nem tévedek.
A következő stáció 
Nagy Mariann, még kicsi Manyiként...
Borongós téli nap volt, amikor megcsörrent a telefonom. Darázs István (a berényi olvasók kedvéért: Zümi) hívott. Közölte, hogy rövidpályás junior gyorskorcsolya Vb lesz Budapesten, és kellene egy filmet csinálni az eseményről. (Az Úr 2003. esztendejében jártunk.) A magyar válogatott (emlékeim szerint) tele volt a mieinkkel. Darázs Rózsa (későbbi olimpiai zászlóvivő), Darázs Péter, Nagy Mariann, Huszár Erika (későbbi olimpiai negyedik) és Kovács Ádám vallhatta magát jászberényi lakosnak. S, hogy el ne feledjem, a válogatott egyik edzője Belovai József volt (tudják: Beló). A film szerintem egészen jó lett, aprócska gond vele, hogy nagyon, de nagyon nem találom. Így tényleg csak az emlékeimre hagyatkozhatok. Azt hiszem, ekkor jöttem rá, hogy a short track tulajdonképpen egy végtelenül izgis sportág is lehet, ha van kinek drukkolni. Az eredmények mondjuk nem igazán lettek olyanok, ahogy szerettük volna, úgyhogy mondjuk azt: elfelejtettem…
Utolsó felvonás (?)
2010 januárjában életem eddigi kedvenc feladatát kaptam: csináljak kétrészes filmet Jászberényről a 
Bottal is tud száguldaniHazai Turizmus című turisztikai magazinba (Az adást az ATV-n, az ECHO TV-n, és a Vital TV-n sugározták). Mire gondol ilyenkor az ember: Lehel Kürt, Csángó fesztivál, Mézvásár… No és persze a jég. Kimentünk hát a jégpályára, ahol Beló éppen edzést tartott a kicsiknek, és persze kicsábítottam Mariannt is, aki első találkozásunk óta kicsi Manyiból, érett nővé vált.
Ha valakit érdekel a műsorból kiollózott rész, az kattintson a következő linkre. (Nagyjából hat perces riport.)
http://www.youtube.com/watch?v=5G_vnQeu0yQ [2]
Mi is lehet ezután a firkászi zárszó? Talán ez: hajrá Manyi, és ne hagyd magad soha fellökni. (Kivéve persze, ha kimondottan az a szándékod, hogy fellökjenek!!!