A kosárlabda iránt az átlagnál nagyobb érdeklődéssel rendelkező jászberényiek, illetve jászságiak biztosan tisztában vannak azzal a ténnyel, hogy a 2008/2009.-es szezon 5. helyezése után a legutóbbi idény végén bronzérmes lett a város kosárlabdacsapata. A fejlődés a számok nyelvén mindenképpen tetten érhető, de kétségtelen az is, hogy a harmadik helyezést egy lényegesen erősebb kerettel vívta ki az együttes, ezért igyekeztem megismerni a csapat edzőjének, Horváth Balázsnak a véleményét az elmúlt idénnyel kapcsolatban, valamint némiképpen előre is szerettem volna tekinteni, hogy megismerhessük a jövő elképzeléseit. Így tehát szó volt múltról, győzelmekről, vereségekről, s a reménybeli sikeres folytatásról is…
- Több mint két hét eltelt a bajnokság befejezése óta, amelyen harmadik helyezést szerzett a kosárcsapat. Ennyi idő alatt leülepedhettek a benned kavargó érzelmek, indulatok. Mi a véleményed a mögöttünk hagyott szezonról? Inkább pozitív vagy negatív az összkép véleményed szerint?
.img_assist_custom.jpg "Horváth Balázs - Fotó: Szalai György")
Horváth Balázs - Fotó: Szalai György- A megyénkben játszó élvonalbeli csapat vezetőjétől kölcsönözve a mondatot: „nem az elvárt, de elfogadható eredmény született”. Az egész szezont nézve, a JKSE történetének legjobb évadát futotta, mint az utánpótlás-csapatok, mint a felnőtt csapat a legjobb eredményét érte el, évről-évre töretlenül fejlődtünk, minden évben hozzátettünk a teljesítményünkhöz. Ilyen a kosárlabda világában még nem történt, hogy teljesen nulláról kilenc év alatt az NBI/B élcsapatává küzdje valaki magát. A jubilemiumi, tizedik év meg még hátra van...
- A szezon megkezdése előtt és közben is a bajnoki elsőségről lehetett hallani, mint kitűzött célról. Ennek tudatában kudarcnak érzed a harmadik helyezést, vagy valójában ez a realitás, esetleg több annál? Mire lett volna szükség ahhoz, hogy az a bizonyos érem szebben csillogjon?
- Azt gondolom, csapatunk a végső rájátszás legjobb nyolc csapata közül a legszerényebb anyagi, technikai feltételekkel vágott neki az évadnak, bár azt sem hallgathatom el, hogy játékosaink egyénenként legalább, vagy akár jobb képességekkel, vagy játékosmúlttal rendelkeztek, mint a többi csapat tagjai. Ellenben ezért olyan kompromisszumokat is elfogadtam, (edzés szám, munkahelyi elfoglaltságok, kiküldetések,...), amelyek akár determinálhatták, hogy előfordulhat, hogy az utolsó pont egy kiélezett végjátékban, az utolsó centiméterek , egy utolsó lepattanó nem nekünk segít. Én magam is sok hibát követtem el, de talán a súlyosabbak azok voltak, amiket nem tettem meg, vagy nem időben. A mai napig gondolkodom azon, mit, mikor kellett volna változtatni, hogy időben legyen, segítsen, mi az, amit nem kellett volna menet közben elfogadni, még ha akkor kényelmetlennek is tűnt.
- Mikor érezted azt, hogy a bajnoki címet nem sikerül kivívni? Ezután mennyire és hogyan lehetett motiválni a csapatot?
- A bajnoki címet a rájátszás derekán vesztettük el, két idegenbeli mérkőzésen,(a Sopron és a Bonyhád ellen), amelyeket abszolút a végjátékban, néhány (1, ill. 4) pontos vereséggel vesztettünk el, kiélezett szituációkban, amelyekben lehetséges, hogy pont az a pár centiméter, pont hiányzott, amiről előbb beszéltem. A csapatunk becsvágya azért annál erősebb volt, hogy ezek után leeresszünk, hajtott minket, hogy a hazai veretlenség, és érem mindenképp meglegyen. Azt is el kell mondanom, hogy a bajnokságot el kell ismerni, az a csapat nyerte, aki a kiváló játékos állományán túl, a legtöbb munkát, edzést, elszántságot tette hozzá, a legtöbb áldozatot hozta, hétvégi edzésekkel, napi többszöri gyakorlással. Ezúton is gratulálok a Szeged játékosainak, és vezetőinek, méltán lettek elsők.
- Hosszú év van a társaság mögött, s így sok tapasztalatot is gyűjtöttetek. Mi a véleményed arról, hogy az idegenbeli találkozók az igazán komoly játékerőt képviselő együttesek ellen – kivéve a Nagykanizsát – vereséggel zárultak? Minek volt köszönhető, hogy a kanizsaiakat pedig sikerült két vállra fektetni?
- Az alapszakaszban a szegedi és egri idegenbeli vereség gyakorlatilag még elfogadható volt, az utolsó Hódmezővásárhelyi már egy folyamat része volt, amely már pár héttel elkezdődött. Gyengén játszottunk előtte Kecskeméten is, de rutinból még sikerült azt hozni. Csapatként már nem tudtunk egymásért küzdeni, feszültségekkel terhelt volt csapatunk, mindezek mellé az előbb említett problémákból is jutott bőven. A rájátszásban, míg a többi csapat minden erőt mozgósított, mi gyakorlatilag teljes létszámmal nem edzhettünk, munkahelyi, külföldi kiküldetésbeli problémák miatt. A Veszprém elleni találkozó után már belenyúltam a szerkezetünkbe, amit követően talán csapatként fejlődtünk, (bár játéktudásbeli erősségben gyengébbek lettünk). Sikerült nyernünk a Nagykanizsa ellen, aki amerikai légiósával előtte kiütötte a Szegedet, ezt követte az idegenbeli meccseink, amelyeket bár vereséggel zártunk, de küzdeni tudásban felülmúltuk önmagunkat, folyamatosan fejlődtünk, itthon már kiütöttük a Veszprémet (+22), és idegenben legyőztük a Nagykanizsát (+20). A záró fordulóban is már 20-30 ponttal vezettünk végig fölényesen, ott inkább egy pillanatnyi emberi hiba miatt csökkent kétpontos győzelemre az eredmény, míg csapatként jelentősen jobbak voltunk a mérkőzés nagy részében.
- Ellenpéldaként szolgálhat a hazai környezetben nyújtott teljesítmény. Minek tulajdonítható a hosszú ideje tartó hazai veretlenség, s az, hogy ezt a produkciót idegenben nem sikerült megközelíteni?
- A hazai veretlenség egyedülálló lassan a bajnokságban, egyértelműen a csapat mellett álló nagyszámú közönségnek köszönhetjük, az Ő buzdításuk az, ami átlendít minket a holtpontokon, kiegészíti az elfogyott erőnket. Azért idegenbeli mérkőzéseinkből is a második legtöbbet mi nyertük, egyedül a Szegednek jobb a mérlege ebből, akiket kiemelném, a rájátszást 8-ból 7 győzelemmel zárta, ami egyedülálló. A rájátszás előtt azt gondoltuk, hogy egy vagy két idegenbeli győzelemmel nyerni lehet. A 4-5 órás utazások úgy, hogy a legtöbb játékos aznap még dolgozik, tanul, elveszi az erőt. Nem könnyű feladat idegenben nyerni, azt gondoltuk otthon mindenki hozza a mérkőzéseit, elvétve lesz idegenbeli siker, és ez be is igazolódott, egyedül a Szegednek sikerült többször a bravúr. Emlékezzünk a Körmend elleni Magyar Kupa találkozónkra, a Körmend négy profi légióssal küszködött ellenünk, úgyhogy ők délelőtt már itt voltak, ebédeltek, panzióban aludtak ebéd után, átmozgatták magukat a meccs előtt, és mégis bajban voltak. Mi örültünk, ha idegenben egy kávéra volt időnk meccs előtt.
- Sok emlékezetes találkozó van a hátunk mögött. Melyikre vagy a legbüszkébb, illetve melyiket felejtenéd el a legszívesebben? Hogyan tekintesz vissza a Hepp Kupa-elsőségre?
- A Hepp-kupa felejthetetlen élmény. Ennyi ember előtt, egy ennyire kiélezett mérkőzésen történelmet írni..., elmondhatatlan. A Körmend elleni Magyar Kupa- mérkőzés, ahol gyakorlatilag pánik volt a nagyságrendben is nagyobb költségvetésű csapaton, (akik bronzérmesek lettek a Szolnokot is legyőzve) nem megismételhető. Elfelejteni egy meccset se szeretnék, a vereségből tanulhatunk a legtöbbet, erősebbek, okosabbak leszünk tőle, mindig nem süthet ránk a nap...
- Az elért eredményekben mi volt a legfontosabb tényező? Kinek vagy minek tulajdonítod, hogy idáig eljutott a JKSE?
- Egyértelműen a vezetők állhatatos munkájának, az elmúlt csaknem évtizednyi sziszifuszi munkának, amellyel minden feltételt napról-napra kockánként teremtettek meg. Ez az, amit senki nem vehet el tőlünk, ami mindig előre sarkall minket, hogy évről évre jobbak legyünk. Nem engedtük meg, hogy pillanatnyi feszültségek lerombolják munkánkat. Nem felejtjük el, hogy a Gróf Apponyi tornatermében a kosárlabda palánkot magunk vásároltuk, élvezetes meccset vívtunk ott a megyei bajnokságban, és kerültünk onnét évről évre előbbre, és ma már több mint száz gyerek sportolását biztosítjuk naponta, és közel 500 néző részére nyújtunk szórakozást kéthetente, olyan színvonalon, amely az utánpótlásban szereplő gyerekeket folyamatos munkára buzdítja. Egymásra talált a város vezetése, a város sportszerető közönsége, a sportolni vágyó gyerekek népes tábora.
- Mit lehet tudni a jövőről? Várhatók-e változások a játékoskeretben?
- Valami nagy dolgot álmodtunk a jövőről. Szándékunkban áll egy 3-4 éves programot megalkotni a nyáron, amely a komoly előrelépés feltételeit, egy esetleges élvonalbeli szereplés, anyagi, személyi, tárgyi feltételeit taglalja. Szeretnénk ezen tervet a majdani önkormányzati vezetőkkel elfogadtatni, támogatásukat, bizalmukat kívívni. Szeretnénk ezen tervet a város lakosaival megismertetni, szimpátiájukat , szeretetüket, megbecsülésüket elérni. Fő célunk, hogy a város egy emberként támogasson minket, mi legyünk Jászberény azon csapata, akinek nevét hallva egy lokálpatrióta jászberényi szívét büszkeség önti el. A csapatban persze lesznek változások, az utolsó fordulóban szereplő játékosainkat a már új koncepciónknak megfelelően kiegészítenénk fiatal tehetséges játékosokkal, akik már Jászberényben élnének, tanulnának, dolgoznának, és magját képeznék a jövő csapatának, a jelenlegi rutinosabb játékosokkal egy erős csapatot alkotnánk. A fiatal neveltjeinknek is szeretnénk egyre nagyobb teret adni, gondoljunk csak Visnyei fantasztikus szerepléseire a rájátszásban. Sajnos vérveszteségek minket sem kerülnek el, érthető okokból a szegedi Drahos Gábor, akinek csak köszönettel tartozunk a csodálatos két évért, amit velünk küzdött, eligazol az immár élvonalbeli Szegedbe, de reméljük, még látjuk Jászberényben, akár játékosunkként, akár ellenfélként...
- Azt hiszem, a jászberényi sportbarátok is ebben bizakodnak, s remélhetőleg az utóbbi években egyre nagyobb mértékű szurkolói támogatottság – az eredmények hatására – fokozódhat az egyesület tizedik évében is!