Wehner Zoltán ugyan csak augusztus óta szerepel a jászberényi kosárlabda-csapatban, a szurkolók számára mégis ő az egyik kedvenc játékos, hiszen azon túl, hogy nagyszerű képességekkel rendelkezik – nem véletlenül szerepelt több élvonalbeli csapatban is -, közvetlen a viszonya a sportbarátokkal és környezetével is. A szezon során – valószínűleg részben az előbb említettek miatt - gyorsan beilleszkedett a csapatba, s a tökéletesen összecsiszolódott csapatmunkának és nem mellékesen a remek eredményeknek köszönhetően biztató a jelenlegi helyzet a kosárlabdát illetően. Ezen előzmények után kíváncsi voltam, Zoli hogyan értékeli az idény eddigi részét, s egyáltalán, ki rejtőzik a sikeréhes kosárlabdázó mögött. Wehner Zolival beszélgettünk a múltról, a jelenről és a – reménybeli – jövőről is.
- Több élvonalbeli csapatban is szerepeltél. Melyek voltak pályafutásod jelentősebb szakaszai, s hogyan jellemeznéd ezeket röviden? Hol érezted magad legjobban, mennyiben befolyásolta eddigi sportkarriered, hogy hogyan alakul a pályafutásod? Volt olyan döntésed, amit azóta megbántál? Egyáltalán: gyerekkorodban hogyan kezdődött a kosárlabda iránti ’’szerelmed”?
-Édesapám is kosárlabdázott, ezáltal én is fiatalon megismerkedtem a sportággal. Gyerekkoromban focizni is nagyon szerettem, de 12 éves koromban leigazolt a Diana SE, így onnantól csak a kosárlabdáé lett a főszerep. Tíz szép évet töltöttem a Dianánál, utánpótlásszinten szinte mindent sikerült megnyernünk. Végig jártam a szamárlétrát, majd sajnos a csapat 2004-ben a megszűnés szélére került, így miután lediplomáztam, nagyon jókor jött a ZTE ajánlata, örültem, hogy végre a profik között is kipróbálhatom magam. Egy évet töltöttem a zalai csapatnál, ahol felemás idényt zártunk: csupán egy külföldivel végeztünk a 10. helyen, de sajnos kevés játéklehetőséghez jutottam, illetve akkor sem tudtam mindig élni vele. Ezután visszatértem Budapestre, a MAFC-hoz, ahol három szezont töltöttem: két évet az A csoportban, közte egyet a másodosztályban: utóbbi szezonban értem el pályafutásom eddigi legnagyobb sikerét, ugyanis 2007-ben (Horváth Csabival együtt) sikerült NBI/B-s bajnoki címet nyerni. A 2008/2009-es szezont Nyíregyházán kezdtem: rosszul sikerült szezon volt, mind a csapat, mind az én szempontomból. Az okokra nem szeretnék kitérni, de az nagyon elkeserített, hogy az az iszonyatos mennyiségű munka, amit akkor a játékosokkal elvégeztünk, erre az eredményre volt csak elég és mindenki bőven a tudása alatt teljesített. Sajnos a vezetők engem is megtaláltak, így életemben először idény közben váltottam csapatot: az A-csoportba igyekvő Salgótarjánhoz igazoltam, ahol tekervényes úton értük el a célunkat: a 2. helyen végeztünk és a zöldasztal mellett sikerült elérni, hogy feljusson a csapat.
Összességében semelyik döntésemet nem bántam meg, úgy érzem mindig a legjobbnak tűnő választást hoztam és mindenből sikerült levonnom hasznos tanulságokat.
- Ha jól tudom, szokatlan körülmények között távoztál a Salgótarján együttesétől. Lehet tudni ennek az ügynek a hátteréről, okairól?
- Nem szívesen beszélek erről a témáról, mert van a történetnek olyan része, melyre nem vagyok büszke. Ami a lényeg, hogy Salgótarjánban számítottak volna rám az A-csoportban is, de sajnos az edzőtábor kezdetekor megtudtam olyan információkat, amik nagyon rosszul estek. Olyan módon támadtak hátba, amelyre egyáltalán nem számítottam, főleg azután, hogy mindent megtettem a csapat feljutásáért. Nem vagyok biztos benne, hogy nélkülem túljutott volna-e a csapat a tavalyi Bonyhád elleni negyeddöntőn, illetve a Veszprém elleni elődöntőn. A történtek után úgy éreztem, részemről megtört a bizalom, illetve így már nem tudok minden erőmmel küzdeni a csapatért, ezért leültem a vezetőkkel, beszéltem velük, majd augusztusban visszajöttem Budapestre. A döntésemben anyagi és szakmai szempontok is közrejátszottak; nem akartam egy olyan szezont játszani, ahol 2-3 meccset nyer a csapat egész szezonban, mert nagyon utálok és nem is tudok veszíteni.
- Hogyan kerültél kapcsolatba a jászberényi vezetőséggel, s mi vonzott egy NB I./B-s csapat ajánlatában? Mennyire voltál bizonytalan a jó döntést illetően, illetve megbántad-e valaha, hogy Jászberénybe szerződtél?
- Likár Péter révén kerültem Jászberénybe, vele még a MAFC-ban játszottam együtt és lettünk jó barátok. Még egy A-csoportos, illetve több B-csoportos lehetőségem volt, de mindenképp olyan csapatot szerettem volna választani, amelyik esélyes az NBI/B bajnoki címére. Úgy érzem nagyon jól döntöttem, amikor ideigazoltam, csak jókat tudok mondani a csapatról, a vezetőségről, a közönségről illetve a körülményekről.
Fotók: Szalai György- Miként vágtál neki a szezonnak, s mi a véleményed az idény eddigi részéről? Hogy érzed magad a csapatban, s milyen rövid-és hosszú távú terveid vannak a kosárlabdát illetően? El tudod magad képzelni huzamosabb ideig a jászberényi kosárcsapat játékosaként?
- Bár a JKSE eddigi legjobb helyezése a tavalyi 5. hely volt, már év elején éreztem, hogy idén javítani fogunk ezen az eredményen, hogy ez a társaság bajnokesélyes. A szezon eddigi fele az érzésem szerint a várakozásoknak megfelelően telt: volt 2 vereségünk, ami visszatekintve teljesen reális volt és még össze is rázta a csapatot. A HEPP-kupa elsőség csodálatos eredmény, ezt már senki sem veheti el tőlünk, de a neheze, a bajnokság rájátszása csak most következik. Azt még senki sem tudja megmondani, hogy jövőre az A-, vagy a B-csoportban szerepel-e majd a JKSE, de az biztos, hogy mindkét osztályban szívesen játszanék a jászberényi csapatban, mert nagyon jól érzem magam itt.
- Mi a véleményed a Hepp Kupa-győzelemről, illetve a Körmend elleni találkozóról? Lehetett-e, és ha igen, milyen tanulságokat lehetett levonni a vasiak elleni Magyar Kupa-nyolcaddöntőt illetően?
- A HEPP-kupa elhódítása nagyon nagy dolog volt, hiszen első ízben volt kiírva, illetve hazai közönség előtt sikerült megnyernünk. A vezetőség is nagyon kitett magáért, úgy gondolom nagyon profin megszervezték a négyes döntőt. A Körmend elleni mérkőzést követően, ahogy láttam, mindenki elégedett volt, hogy szoros meccset játszottunk az A-csoport egyik legjobb csapatával. Pár nap elteltével azonban többünkben hiányérzet lett, hiszen nem sok kellett volna, hogy továbbjussunk. A csapat önbizalmának szerintem jót tett a mérkőzés, mert megmutatta, hogy a játékerőnk nincs messze az NB I/A-tól.
- Mit gondolsz a jelenlegi B-csoportos bajnokságról, s kik lehetnek a főbb vetélytársak? Egyetértesz azzal a véleménnyel, miszerint csakis az első helyezés lehet a cél Jászberényben?
- A B-csoportos bajnokságban mindenképp pozitívum, hogy nem a külföldiek dominanciájáról szól. 4-5 erős csapat van keleten és nyugaton is, szerintem a Bonyhád-Nagykanizsa-Szeged-Jászberény kvartettből kerül ki a győztes. Az első helyezés, mint a csapatnál kitűzött cél, a szezon közben alakult ki, de mint az eredmények is mutatják, ez teljesen reális elgondolás volt. Őszintén szólva, én azért szerződtem a csapathoz, hogy újra NBI/B-t nyerjek, számomra minden más eredmény csalódás lenne.
- Ha jól tudom, Budapesten élsz. Mennyire megerőltető számodra az ingázás? Azt lehet tudni, hogy a civil életben mivel foglalkozol?
- Heti kétszer autózunk le Budapestről, kicsivel több, mint egy óra az út, szóval nem vészes az utazás része. Végzettségemet tekintve pedig angoltanár vagyok, ennek megfelelően dolgozom Budapesten.
- Köszönöm szépen, hogy időt szakítottál rám! Pályafutásodhoz további sok sikert kívánok, bízva abban, hogy sok szép sikerben lesz még részed – lehetőleg a jászberényi színeket képviselve!
- Én is köszönöm szépen! Az mindenesetre biztos, hogy mindent megteszek – ahogy az egész gárda is –, hogy a jászberényi szurkolók magukénak érezzék a kosárcsapatunkat és a reménybeli sikereinket is!