Van képem hozzá… Ötödik helyről indul a Jászberényi VT a legjobb négy közé jutásért.

A női röplabda Extra Liga utolsó játéknapjának igazi tétje a 4 - 5 – 6. helyezés eldöntése volt. Mivel a legjobb négy még két szabad helye páros mérkőzéseken dől el, ezért egyáltalán nem volt mindegy például, hogy ki lesz a biztos harmadik FATUM Nyíregyháza ellenfele, illetve a másik párban ki lesz a pályaválasztó. A Jászberényi VT Nyíregyházára látogatott abban a reményben, hogy legalább egy pontot szerezve bebiztosítja az ötödik helyét a Vasas Óbuda előtt, ezzel elkerülve a nyírségi csapatot a legjobb négybe vezető úton. Ismerve a FATUM játékoskeretét ez az igyekezet teljesen indokolt volt.

Ennek megfelelően a Jászberény nagy lendülettel kezdve remek játékkal uralta az első néhány labdamenetet. A kiharcolt előny még magabiztosabbá tette őket, míg a házigazdákon bizony látszott a tanácstalanság. Ezek után nem volt meglepő, hogy a Nyíregyháza éppen csak be tudott csúszni tíz pontos különbségen belülre. (16 – 25)

Azért az várható volt, hogy előbb-utóbb csak kialakul hazai oldalon az a hatos, ami úrrá lesz ezen a helyzeten. Mondjuk a játékoskeret bőven adott volt hozzá. Ennek ellenére a jászberényiek tovább folytatták remek játékukat. A szett derekához közeledve azonban már egyenlő volt az állás (12 – 12). Ekkor azonban jelentősen feljavult a hazai védekezés. Elsősorban a kiváló sáncmunkának köszönhetően a játékrész hátralevő részében csupán három vendég pont született (25 – 15). Máris egyenlő volt az állás.

A hazai lendület nem hagyott alább a folytatásban sem. Igaz a vendégeknek sikerült egy rövid időre látótávolságba kerülni, de a játszma közepe táján ismét erőteljes nyíregyházi fölény jellemezte a játékot. Ez pedig azt jelentette, hogy a hazai csapat átvette a vezetést. (25 – 16)

Ekkor úgy tűnt, hogy a vendéglátók rövid úton elvarrják az utolsó szálat is. Továbbra is kézben tartották az irányítást, a Jászberény viszont szívósan küzdve a szett közepén egy pillanatra át is vette a vezetést. Továbbra is úgy nézett ki, hogy csak idő kérdése, hogy megtörnek a vendégek. Azonban ekkor elkezdtek felszabadultan, olyan minden mindegy alapon játszani, ami igencsak meglepte a hazaiakat, így a hajrára máris vendég előny alakult ki. A lehetőséggel élt is berényi csapat és egyenlített. (22 – 25) Ezzel pedig bebiztosította az ötödik helyet. Sőt felcsillant a remény, hogy amennyiben megnyerik a döntő szettet és a Kaposvár kikap az UTE-tól, akkor a negyedik helyre kerülve megszerzik a pályaválasztói jogot a folytatásban.

Parázs végjátékra készülhetett a közönség. Ennek megfelelően egymás nyomában haladtak a csapatok egészen a hajráig, amikor a vendég csapat elkövetett két-három hibát ami döntőnek bizonyult. A FATUM Nyíregyháza végül is otthon tartotta a két pontot. (15 – 10)

FATUM Nyíregyháza – Jászberényi VT 3: 2 (-16; 15; 16; -22; 10)

Sok remek labdamenettel és olykor elemi hibákkal tarkított küzdelmes mérkőzéssel zárta a két csapat az Extra Liga alapszakaszát. A végeredmény tekintetében érvényesült a papírforma, mert a Nyíregyháza élve a játékoskerete adta variációs és frissítési lehetőséggel a döntő játszmában felőrölte a Jászberényi VT ellenállását, ahol gyakorlatilag a kezdő csapat játszotta végig a mérkőzést. A hajrában jelentkező fáradtságból eredő néhány hiba pedig el is döntötte a mérkőzést.

A folytatásban a FATUM Nyíregyháza a Vasas Óbuda, míg a Jászberényi VT az 1. MCM Diamant Kaposvár csapatával küzd meg a legjobb négyben még kiadó két helyért. Előtte azonban ennek a két csapatnak a Magyar Kupa végjátékában kell bizonyítania március 18-án. A Jászberény a bronzéremért-, míg a Nyíregyháza a kupáért száll harcba az Érd Arénában.

Ezúttal úgy alakult, hogy el tudtam kísérni csapatot Nyíregyházára, a képekre kattintva látható a mérkőzés galériája.