Van aki inni szeret, van aki iskolába járni

A tegnapi nap folyamán többször is előkerült a szonda a Jászságban. Ittas járművezetőt igazoltattak Jászapátin a Rendőrőrs járőrei a délelőtti órákban. A férfit vérvétel céljából előállították az orvosi rendelőbe, majd vezetői engedélyét bevonták és eljárást indítottak ellene a rendőrök.

Ittasan közlekedett az a férfi is, aki segédmotor-kerékpárjával haladt Jászberényben, a Fémnyomó úton. Egy balra ívelő útkanyarulatban – feltehetőleg a nem megfelelően megválasztott sebessége és ittassága miatt – elvesztette uralmát a járműve felett és az út melletti szalagkorlátnak csapódott. A járművezető a balesetben nem sérült meg, azonban az eljárás vele szemben is megindult.

Tolvajék tegnap „iskolanapot” tartottak. Két esetben is lopás történt egy jászberényi középiskolában. Mindkét alkalommal pénztárcát, személyes iratokat és készpénzt tulajdonított el ismeretlen elkövető.
Egy jászladányi általános iskolába pedig délután törtek be, onnan egy számítógépet vittek el, melynek értéke 65.000,-Ft.

A szerdai nap rendőrségi híreiről Hajduné Budai Orsolyától, a Jászberényi Rendőrkapitányság
sajtóreferensétől értesültünk.