Új célok a JSE foci utánpótlásánál

A Jászberényi SE Labdarúgó utánpótlás szakág január közepén kezdte el a felkészülést a tavaszi szezonra. Ez idő tájt komoly változások történtek a házuk táján.

A felnőtt csapattól – mint azt már korábban hírül adtuk, - „visszatért” Eszes Kornél, így kizárólag az utánpótlásra kell összpontosítania. Köztudott, hogy Németh Gyula újból a jászberényi felnőtt csapatot erősíti. E mellett lehetőséget kapott arra is, hogy tudásából minél többet átadhasson a helyi focipalántáknak, edző lett a JSE utánpótlásban. Mellette még több fiatal edzőjelöltet is bevontak a munkába, mivel beindítottak egy új labdarúgó programot. Egyikük Csirke Dávid utolsó éves főiskolás, testnevelés - történelem szakon. Ő nem idegen a klubnál, hiszen tanulmányai megkezdése előtt a Jászberényi SE játékosa volt 10 éven keresztül. Másik új tréner Németh Norbert, aki szintén nem ismeretlen a focipályán – fiatal kora ellenére – már évek óta a felnőtt csapatban játszik. Továbbá nagy öröm számukra, hogy rajtuk kívül, kiváló hölgy sportolókat, testnevelőket is sikerült megnyernünk programjuk beindításához. Antal Regina a küzdősport világából érkezett, Egerben végzős hallgató, testnevelő edző - pedagógia szakon. Karádi Réka lovas-oktató, testnevelés – egészségtan szakon, míg Szöllősi Boglárka úszóedző, korcsolya szakedző, testnevelés – gyógypedagógia szakon végzett évekkel ezelőtt a Testnevelési Egyetemen.

Mint azt Czigány Zoltán utánpótlásedző elmondta, a JSE OVI-FOCI programja, - mint a neve is mutatja, - városunk óvodásait célozta meg. Az óvodavezetőkkel, óvónőkkel való összefogás eredményeként, mintegy 250 gyereket sikerült megnyerniük ennek indításakor, természetesen a szülők hozzájárulását követően. Nemcsak a városból, hanem a portelki óvodából is járnak majd be a JSE utánpótlás szakág foglalkozására.

Az OVI-FOCI program számokban: 9 óvoda bekapcsolása, 250 óvodás sportoltatása, 22 sportcsoport kialakítása, havi 176 edzés, 11 edző, testnevelő foglalkozik a gyerekekkel, napi 2 buszjárat indítása, labdák, mezek, sportfelszerelések biztosítása minden csoportnak. Mindezt megspékelve: tavasszal nagyszabású OVI-FOCI bajnokság a Városi Sporttelepen. Ez a vállalás komoly terheket ró rájuk szakmailag, logisztikailag és persze anyagilag is, hiszen az ovisokat busszal szállítják a foglalkozások helyszínére. Az edzői stábban mindenki megfelelő licenc-el rendelkezik, emellett két testnevelő tanár, valamint egy óvoda pedagógus is tagja a stábnak. Erre szükség is van, mert az egyesület tíz korosztályos csapatának versenyeztetése, napi gondjainak kezelése, szervezése komoly munkát igényel. Anyagilag egy 2011-ben bevezetett törvény és kormányrendelet, a társasági adókedvezmény (TAO) jelentett és jelent óriási lehetőséget a sport népszerűsítésében, a minél szélesebb alapokra épülő gyermek-labdarúgás megteremtésében.

Természetesen a fenti sorok nemcsak elképzelések, hanem már tények is több esetben. Az edzéseket, öt kisebb csapattal teremben tartják, köztük az óvodások, akik már megízlelhették a külső sportcsarnok légkörét. Március elején – amennyiben az időjárás is engedi – már szabadban dolgoznak. Az öt idősebb korosztály végig szabadban készül január óta heti öt edzéssel, valamint felkészülési mérkőzésekkel. A gyerekek nemcsak a focipályán edződnek, hanem egy alkalommal uszodába is járnak, kiegészítő foglalkozásként.

Nyáron a kisebb korosztályoknak ingyenes focitáborokat szerveznek majd Jászberényben, a nagyobbak pedig a Balaton partján egy hetes edzőtáborban vesznek részt. De vannak ettől merészebb tervek is. Májusban több csapatuk külföldi labdarúgó tornára utazik. Az U10 (2003-2004) Barcelonában egy 100 csapatos tornán szerepel majd. Bizonyára örök élményt fog jelenteni a srácoknak a Barcelona stadionjának, múzeumának meglátogatása és szerencsés sorsolás esetén, akár Messiék aktuális hazai mérkőzését is megtekinthetik majd a Camp Nou-ban. Az U11, U13, U15 korosztály szintén kijut majd külföldre. A tervek szerint Olaszországban különböző nemzetközi tornákra nevezik majd őket. Ott természetesen valamelyik első osztályú olasz csapat mérkőzésének megtekintése is a programba van iktatva (Fiorentina vagy Bologna), továbbá az egykori legendás Forma 1-es Imolai pálya „bejárása” is szerepel az előzetes elképzelésben. Eszes Kornél utánpótlás szakág vezető elmondása szerint, a gyerekek teljes külföldi ellátását, szállását – mindkét esetben - a JSE utánpótlás szakága fedezi.

Amennyiben sikerül az elképzeléseiket valóra váltani, majd hosszú távon alkalmazni ezeket, remélhetőleg sok egészségesen élő, sportot szerető gyermeket tudnak a jövő nemzedékébe integrálni.