Ha az a tíz perc nem lett volna…

Rangadót játszott a főiskola kézilabda csapata a hétvégén, a női kézilabda NB II. kilencedik játéknapján. A lányok szerettek volna a hazai közönség előtt bizonyítani, de egyébként is szükségük lett volna erre a két pontra. Azonban természetesen a vendégek is győzni jöttek Jászberénybe vasárnap este.

Tartotta magát a hazai csapat a mérkőzés elején, sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám a fegyelmezetlen védekezésnek köszönhetően a félidő közepére három büntető góllal vezetett a Füzesabony, amit a szünetig meg is tartottak.

A pihenőről visszatért csapatok közül a miénk volt az, akik inkább harcosabbnak tűntek a második játékrész kezdetén, de mégis pont ekkor volt egy tízperces kihagyás a játékban, s ezt nem lehet „megúszni”. Kimaradtak a ziccerek, volt néhány feleslegesen eladott labda és idegesen játszottak a lányok. Ennek megfelelően nőtt is a vendégek előnye, már hattal is vezettek, de a félidő végén néhány indításgólból még szépíteni tudtak Busiék.

A következő fordulóban szabadnapos lesz a jászberényi gárda.

Jászberényi TF DSE – Füzesabonyi SC 24-28 (12-15)

Jászberény, Bercsényi úti Sportcsarnok, vez.: Novák Z., Pauló T.

JTF DSE: Besze – Kis D. (3/1), Kisbalázs D.(6),Vér(2), Petrányi(1), Busi (4/2), Viskárdi (1)
Csere: Juhász (kapus), Sárközi (3), Kisbalázs A. (1), KOVÁCS L.(4), Volter, Zeke, Pap

Edző: Turcsányiné Pesti Edit

Hétméteres: 4/3 ill. 7/5
Kiállítás: 10 ill. 14 perc

Turcsányiné Pesti Edit: Tudtuk, hogy jobb csapat a Füzesabony, tavaly még NB I/B-ben játszottak. Gyorsabb, lendületesebb játékuk ellen nem volt ellenszerünk, a csapatból egyedül Kovács Lívia játékát tudom kiemelni.