Van képem hozzá … Parázs hangulatú röplabdás évzáró

A Jászberény VT szerda este játszotta idei utolsó mérkőzését. Az ellenfél a regnáló bajnok Linamar - Békéscsabai RSE csapata volt. Az összecsapásnak igazából nem volt tétje, hiszen a berényi csapat már biztosította a helyét a felsőházi folytatásban, a vendégek pedig már az élről kezdhetik a bajnokság második szakaszát. A meccset élő adásban közvetítette az M4 sportcsatorna ez a házigazdák számára extra motivációt jelentett, hogy ország - világ előtt bizonyíthatják, képesek komoly küzdelemre késztetni a jelenlegi legjobb hazai csapatot.

Ennek megfelelően komoly adok-kapokkal, parázs labdamenetekkel kezdődött az első szett. Egészen a végjátékig döntetlen körül alakult az eredmény. A hajrára fordulva azonban érvényesítette erőfölényét a Békéscsaba és végül meg is szerezte a vezetést (17 – 25).

A folytatásban a hazai csapat még nagyobb lendülettel vetette magát a küzdelembe, aminek eredményeként még nagyobb erőbedobásra késztette ellenfelét. Ez leginkább a remek védő munkának és a pontosabb támadás-szervezésnek volt az eredménye. Azonban ez is csak arra volt elegendő, hogy borsot törjenek a bajnokesélyes orra alá, aki végül, ha minimális különbséggel, de ezt a szettet is elvitte (23 – 25).

Ekkor már a berényi játékosok tényleg elhitték, hogy játszmát rabolhatnak. Így hát folytatódott az üldöző verseny, A BRSE kialakított egy apró előnyt, amit a Jászberény nem tudott csökkenteni, igaz a növelését is megakadályozta. Ezzel az 1 - 2 pontos különbséggel érkeztek a hajrához a csapatok. Ekkor azonban néhány hazai pontatlanság elég volt ahhoz, hogy eldőljön a szett a vendégek javára (19 – 25). Ezzel három játszmában a mérkőzést is megnyerte a Linamar Békéscsabai RSE.

A szép számú közönség izgalmas és végig kiélezett összecsapást láthatott, melynek végén két elégedett csapat hagyta el a küzdőteret. A hazai közönség - aki egyébként végig hangosan buzdította kedvenceit – győztesnek kijáró ünnepléssel búcsúztatta csapatát az idei év utolsó bajnoki mérkőzésén.

Jászberény – Linamar-BRSE 0:3 (–17, –23, –19)

Edzői nyilatkozatok:

Deme Gábor: Sikerült egy jó meccset játszanunk. Nyilván az alapjátékban – nyitásban és nyitásfogadásban – jelen pillanatban jobb a Békéscsaba, de ha a többi csapat ellen ezt a teljesítményt tudnánk nyújtani, valószínűleg több sanszunk lenne nyerni. Pozitív vagyok, mert bejutottunk a legjobb hat közé. Elmegyünk egy kicsit pihenni és aztán folytatjuk a munkát.

Alberto Salomoni: Az első szettben nagyon jól játszott a Jászberény, látszott, hogy nagyon jól felkészültek belőlünk. A második játszmától azonban jobban játszottunk, javultak a nyitásaink és támadásban is többször remek dolgokra voltunk képesek. Természetesen elégedettek vagyunk, hiszen minden fronton versenyben vagyunk.

A rövid összefoglaló után ezúttal egy terjedelmesebb galéria erről az izgalmas és eseménydús mérkőzésről… Kattintás a fotóra és megnyílik a képtár.